Talán igen, talán nem

Rensis atyánk

Rensis atyánk nyolcvanöt évvel ezelőtt minden időt túlélt irományában sokszor hivatkozott Louis kortársára. Louis viszont senkire.

Nézzük meg mi is az a csoda, ami ma kikerülhetetlen a tudóskodó világában.

Egyezel-e azzal, hogy többet kell cigarettázni? Hát elég nehéz ezzel félig, negyedig, egytizedig vagy háromnegyedig egyezni. Viszont arra jó, hogy számokat tegyünk helyettük és bűvészkedjünk. Hihetetlen, hogy ebből bármilyen tudáshoz jussunk a jövőről. Két szélsőség vélemény (fekete-fehér) között a távolság mindig más, és az nem abból ered, hogy hányan mondanak ezt-azt, hanem egy ember elméjében is másként van. Ami ennél sokkal durvább, hogy az emberekben elvárásaik teljesen másként fogalmazódnak meg mint kérdezősködő tudósban. Arról már ne is beszéljek, hogy egy elme tapasztalat sem statisztikával rendezhető.

Egy ilyen dolgozatra - amelyben hasonló fölösleges véleményekkel támasztották alá azt amit nem mernek kimondani a tudósok - mondta kollégám a szerzőnek: ha tudós akarsz lenni akkor csinálj olyasmit amire van adatod. Hozzátenném még: öcsi, nem érdekel a vélemény átlagosításod, hogy hány kilométerre van munkahelyem a szállodától. Azt már valaki megmérte. Arról viszont másként nem érdekel az átlagosított és szórásított, a medence szélén drukkolóktól összeszedet vélemény, hogy fáradt-e az úszó.

Ne köpjél bele a bablevesembe

A nevét leírni nem érdemes  multi innovátor kitalálta, hogy a géppel írt szövegbe bele lehet fingani. Három órája bíbelődők az alábbi gombokkal, amik használata elsajátítható, de mégsem, hiszen értelmetlensége legyőzi a begyakorolható ügyességet.

Úgy lehetetlen írni, hogy Te is írod, én is írom, és ha akarja akkor bármilyen balfasz is elő veheti a „piros” ceruzáját. Akinek élete során volt egyetlen eredeti gondolata, az tudja, hogy azt lehetetlen közösen megírni: egy mondat én, egy te, és majd egymás mondataiba beleköpünk, mint a kollégiumi menzán a bablevesbe.

Hiszek és fizetek a nyelvi lektornak, ha megérti és békén hagyja gondolatomat, és azt eldönti, hogy a „békén hagyja” az egybe vagy külön írva kell, hogy legyen. Azt viszont nem akarom nyomon-követni, hogy mi mindent javított ki nyelvtani szabály-mentes írásomon. Az ember gondolatai javíthatatlanok, és abba ne firkáljon a szomszéd hentes.

"...engem a szabadság vonzott. Itt azt lehet csinálni, amit szeretnél, viszont ahhoz nagyon jól kell értened. A közgazdász diploma birtokában a döntéshozók okoskodásával kezdtem foglalkozni. Lubickolhattam a saját kék óceánomban, jó is volt, rossz is volt, hogy akkoriban nem úsztak még cápák ebben a vízben." -mondtam egy riportban.

szűk egyirányú utcában

Az emberi arcról vagy kézről a szobrot a 3D nyomtató is elkészítheti. Viszont nincs az a festő aki tudna gyermek arcot festeni. A legjobbak is csak az öreg férfit tudják lefesteni. Írhatnak az írástudatlanok, hiszen bemondják a szöveget a hangfelismerőnek. Viszont olvasható írást, a világon mindössze néhány ember képes írni. 

Sok a zaj a világhálón. Nézhetetlen szobrok, képek, olvashatatlan írások. Egy szűk egyirányú utcába kerültek a szelídített emberek. Bennük van a zajcsinálási kényszer. Olyan ciki leülni és bambulni, vagy csak úgy sétálni. A leülésssel együtt jár egy azonnali szabadságvesztés - képcsinálás és írás a helyről. A sétálásra is muszáj ráfogni az egészségjavítást, a gyermek vagy a háziállat szükségletének kielégítését. Eltűnt a csend - mondta minden korosztály - mi se maradjunk ki a panaszkodásból.  A csendre vágyás, talán az öregek kibírhatatlan lelassulásának magyarázkodása. A csend az nem hangtalan, hanem zajtalan.

 

A szárnyalás az hangos, de zajtalan. "A szelídített madár a szabadságról dalol. A vadmadár repül." (John Lennon)

rövidebb lett

A globális vállalat nekilátott a globális fukarkodásnak. Egy globális "mítingen" megszületett a döntés arról hogy globális termékeikben rövidebb lesz a cipőfűző. Nos, ezt én lokálisan úgy oldottam meg, hogy két-két legfelső lukat kihagytam. Felültem a globálisan fukarkodó repülőre és majdnem befűzött globális cipőmben elrepültem.

Mondtam néhány lokális tapasztalatot a globálisan viselkedő kollégáknak.

 Meghallgattam, néhány  izgalmas bemutatót és mint annyiszor néhány tudásmentes szerző vergődését is átéltem. Lokális tudás híján beszéltek az ipar 4.0 helyi veszélyéről, a MI fenyegetéseiről és országuk lemaradásáról.

A végén jött egy lokális vacsora, amiben már nem volt globális fukarkodás. Próbáltam a vacsorához illő bőséges lokális tapasztalatom nyomán, megértetni a  globalizálódó kollégákkal, hogy a négy évtizede megjelent számolótábla nem hogy kivágta az addig számolgatással bíbelődőket, hanem hadseregnyi "elemzőt" foglalkoztat. A cipőfűző rövidítés egy hadseregnyi számolótábla mellett serénykedő elemző szüleménye. Semmi pánik, az ipar 4.0 is kitalál valamilyen fölösleges "mítingező" társaságokat és még drágább lesz a rövidebb cipőfűző.

másodszor Afrika

30 évvel ezelőtt Afrikában láttam hogy Drucker könyvekből tanítanak Elmegyek megnézem, hogy most miből tanítanak. Mesélek nekik valamit a praxisból jövök befogadhatóságáról a doktori iskolákba.

Majd kiderül hogy hasonló-e a helyzet mint harminc évvel ezelőtt, amikor ugyanazt tudták ők is mint én is. Láttam néhány iskolát ahol a 70' évek vége felé nem is hallottak Druckerról.

 

a tanító tanteremben tanít - jól vagy rosszul

Ha két könyvem kéziratával nem tudok mit csinálni, akkor talán elkezdhetnék írni egy még közérthetetlenebbet. Elkezdtem!

I.            az összkép megszülethet

1888-at írtunk, de az is lehet, hogy 1984-et. Az sem igaz, hogy mindenki írta, hiszen voltak, vannak, és lesznek írástudatlanok. Lehet, hogy 2019-et írt, aki írt, de az bizonyos, hogy január volt. Mi rossz gyerekek rajz órán azzal bosszantottuk a tanárt, hogy sötét fehér, és világos fekete színekről beszéltünk. Az irodalom órán azzal ingereltük a tanárt, hogy ha Csehovot kellett olvasni, akkor fapofával Ivo Andrić regényhősökről beszéltünk. A kibírhatatlan ének és a történelem órákról kiszöktünk az ablakon – a folyóson egy munkanélküli tanár felügyelt nehogy megszökjünk. Fizika órára néha bekukkantottunk, megkérdeztük, hogy mit csinál a szél amikor nem fúj, vagy azt, hogy mi nehezebb egy kiló toll vagy egy kiló ólom.

Leventét a jó diákot akkor értettem meg amikor Hrabal egy kisváros jelentéktelen állomásának életét leíró könyvéről beszélgettünk. A forgalmista elkezdte pecsételni a kislány combját. – De a kislány is letolta a bugyit – mondta Levente.

Itt éreztem meg, hogy sok minden van Leventében a jó diákban, aki sosem ingerelte a tanárokat. Levente, akinek az iskolában nem volt kivel rosszalkodni – én talán túl rossz voltam – úgy döntött, hogy jó lesz. Itt alakult ki egy összkép Leventéről és magamról is. Ö másként jó, mint az átlagos jó, én meg másként vagyok rossz, mint az átlagos rossz. Innentől minden lényegtelen részlet a tanárok bosszantásáról, vagy nem-bosszantásáról belefért mindkettőnk összképébe. Sosem tettünk fel egymásnak kérdéseket és főleg nem miértekkel kezdődőket.

Százharminckilenc év után találkoztam Leventével. Kiderül, hogy mindketten tanárok lettünk. Ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Meséltem a középiskolás korszakról. A fiatal tanárokat nézegettük, az öregeket bámultuk. A fiatalok az ellentmondásmentes logikára, az öregek az ellentmondás leleplezésére és a vele együttélésre csábítottak. „Van valami könyörtelen a logikában: az ember elmegy addig a pontig, míg premisszái és konklúziói vagy megfigyelései már nem jelentenek többet önmaguknál, átvesznek valamit abból a világból, amire a logika is hajlamos”. (Bruner 2005, 21) A fiatalok az „ott és akkor”, az öregek az „itt és most” képeket hangsúlyozták. A fiatalok olyasmit mondogattak, amit nem tudtunk, de akartuk tudni: Jurij Gagarin űrhajójának gyorsasága. Az öregek olyasmit mondogattak, amit tudtunk, de nem akartuk tudni. Nem akarjuk érteni Jagot: „S nem nyugszom, míg csak, – asszony asszonyért, – / A számadást tisztába nem hozom; / Vagy legalább oly féltékeny dühöt / Nem költök benne, mit a hideg ész / Nem gyógyítand meg.” (Shakespeare).

„Ha mozog, akkor tisztelegj, ha nem mozog, akkor fesd le!”

Sosem értettem, hogy amúgy értelmes emberek olyasmit ejtenek ki a szájukon, mint kvantitatív (mennyiségi) és kvalitatív (minőségi) kutatás. Tudom, hogy most mindenki, aki rádöbbent, hogy miket mond azonnal magyarázkodni kezd: hogy muszáj hiszen az ógörögök, meg hogy felkopna az álla, meg még akármi, ami kijöhet ott és akkor a csövön. Megbocsájthatatlan így beszélni, hiszen senki sem gondolja, hogy így néz ki a hatvanas években Amerikában beindult véleménygyűjtés. Ekkor a gondolkodási zavaron már az sem ront, ha még az egészet kidíszítik egy módszertan szóval. Valahogy a sors úgy akarta, hogy kezdő koromban nem is hallottam ilyesmit, habár, ha most visszanézek egy-két akkori pocsék könyvet, látom, hogy nyomatták már akkor is. Tehát nem fogható rá az irodalommentes amerikai igénytelenségre az itteni szóhasználat.

 Az akkornak más olvasata van abban, hogy „ha 2x2=4 akkor 4:2=2,” mint az Ady versben, „És hogyha véget mondanál, Hát - akkor sincsen vége”. Az egyik nyomán igazolunk egy axiómát, a másik nyomán pedig a két esemény közötti gondolkodási mintát. Csináltak már velem ABPM (ambulatory blood pressure monitoring) is és videoportrét is.  A mérések igazolnak valamit, vagy nem, a történetek bizonyosan nem igazolnak semmit, de akár megértheted nyomán az embert vagy nem. Akár mindkettőre ráfoghatjuk, hogy kvalitatív, de teljesen fölösleges ilyen marhasággal terhelni magunkat. A lényeg, hogy megértsünk valamilyen, ha-akkor szabály halmazt. Mire tanítják meg legelőször az újoncot az amerikai haditengerészetnél? Ha mozog, akkor tisztelegj, ha nem mozog, akkor fesd le! Ha sétálok akkor alacsonyabb a vérnyomásom. A világ legegyszerűbb szabályai felejthetetlenek. „Érdekes, hogy a fiatal költők másra sem gondolnak, csak a halálra, a sok vén marha viszont csak a lányokon gondolkodik.” – írja Hrabal. Nos ezek másmilyen gondolkodási minták mint a 2x2=4.  Talán, se az amerikai haditengerészet se Ady, sem Hrabal sosem szülték volna meg gondolkodási mintáikat, ha egy véleménykutatás tucatnyi kérdésére kellet volna válaszolniuk. 

 

I. osztály

Hosszabb utakra viszek magammal egy kiolvasatlan könyvet. Tehát zsákbamacskát, hiszen nem tudom, mi van benne. A könyv vagy az út határozza meg, hogy milyen a könyv? Nincs az a miliő, amely egy rossz könyvből jót csinál, viszont van olyan miliő, amely a jó könyvből csinálhat rosszat. Most is vittem, de három oldal után feladtam, anélkül, hogy sejteném milyen a könyv. A busszal, autóval és a repülővel utazások zajosak. Talán csak az első osztályú vonat az, ahol megvan a kellő nyugalom arra, hogy az ember egy könyv főhősével utazgasson. A szalonban és az első osztályú vonat kényelmes foteljaiban kialakul az összkép a jó könyv főhőséről.

Ha Ibsennek a Solness mester karaktere és a Dr. Stockman karaktere ugyanazokra a kérdésekre adna választ, akkor egyik fölösleges lenne. Tucatnyi kérdéssel sok részletet tudhatunk meg vagy nem, de az összkép összerakhatatlan. Rengeteg zaj van a részletekben. Az összkép persze csak a meglévő összképeinkből ismerhető meg. Aki meg akarja ismerni egy regény főhősét annak veszélyes előre meghatározni a jeleket, amelyeket figyelni próbál. Figyelni kell, és ha megvan az összkép, akkor majd a megjelenő jelek is a helyükre kerülnek. Akarunk-e egy új könyvet megérteni az az igazi értelmes kérdés. Amikor nincs, százötven másodpercenként tucatnyi zaj akkor békésen megérthetjük az új könyv kínálta katarzist.

noblesse oblige

Rengeteg bejegyzésemben szerepel "a rang kötelez" mondás. Most ismét előszedtem. Egy új akadémikus beavatásán láttam valamit. Azt még nem tudom mit. Lehet, hogy örökre homály marad, hiszen nem mindennapos esemény, hogy egy diákodból akadémikus lesz. Kétségtelen, hogy ebben az akadémikus közösségben a rang másra kötelez mint az ismert egyetemi világban.

Nézőként is lehet valamit látni. Nézőnek lenni, nagyon más mint a pályán lenni. Amikor bámészkodunk, akkor kellene egy minta ami alapján felismerhető ez a közösség.

 

Az új akadémikusnak a nyakába varrtam egy terhet. Egyszer majd téged is hívjon meg egy diákod amikor beavatják az akadémiára.

Előtted méricskélnek a hátad mögött alkudoznak

Mindenkinek úgy tűnik, hogy a saját műfaja tele van háttéralkukkal. Természetes, hiszen ott mozog otthonosan és ott érintett. Hallottam egy-két háttéralkut néhány Homo-Academicus sorsáról. Mind a mérhetetlen méréséről szólt. Az előtérben az emberek teljesítménye, de a háttérben a szimpátia/antipátia van. Ha fizikus lennék akkor azt mondanám, hogy csak az idő és a távolság mérhető. Másként néz ki egy vita két fizikus között amikor a neutrínók repülési idejének tíz a mínusz nyolcadikon másodperc pontosságú mérhetőségéről szól, és másként amikor arról vitatkoznak, hogy ki legyen egyetemi tanár. A közgazdászok GDP és más mérhetetlen dolgok számolgatásai közelebb vannak a saját és a fizikusok egyetemi tanár teljesítményének a méretéhez, mint a fizikusok idő és távolság méretéhez.

A Homo-Academicus, négy szerepet játszhat. Valakinek testhezállóbb (tehetségesebb) a tanítás, mint a felfedezés, a kutatás és az írás (van egy kiváló szó, amit itt nem használnak: fogalmazás). Van, akinek másként állnak a meglévő sémái. Ha valakit elfogad a közösség akkor a négy szerepéből azt vizsgálja, ami kedvező, ha nem akkor azt beszélik ki a háta mögött, amiben a legtehetségtelenebb. Thomas Kuhn nyomán azok és az férhet bele a tudományba, akit és amit egy uralkodó tudós-közösség elfogad. Hiába volt Mandelbrot a káosz magyarázatának az atyja, matekosok sosem fogadták el. Lefordítom! Talán legkönnyebben úgy lesz érthető az egész, ha arra gondolunk amikor a nők kibeszélik a férfiakat, vagy a férfiak a nőket a hátuk mögött. Ha egy nő tetszik, akkor úgy is magyarázhatod, hogy szép, és a gondolkodását, vagy a gyermekszobáját elhanyagolod. Az is lehet, hogy kiemeled a gyermekszobáját és a többit hanyagolod.

A Homo-Academicus természetesen lehet egy egyetemi K+F labor tagja is. Milyen olvasatot adhatunk az „F”- nek a puha diszciplínákban? Itt és most legyen egy új fogalmi keret, módszer vagy eszköz Fejlesztése. A „K”- val simább a pálya hiszen egy kísérlettel igazoljuk a probléma létét. Boncoljuk egy kicsit a ma trendi kutató szerepet a „puha diszciplínákban” – emberi viselkedés és környéke. Ha igazolod bármilyen – elfogadható mintán – a meglévő eredményeket, akkor van esély az elfogadására. Ha viszont meglévő eredményt romboló eredményre jutsz (cáfolod a fő-áramot), akkor belekötnek a kísérlet módszerébe. Mivel nincs. És nem is lehet egyetlen módszer, mindig az alku eredménye annak elfogadása. Egyetlen kérdésem van. Miként születhet új tudás vagy felfedezés?  Talán másról van szó. Ha kibírod, akkor a mi kölykünk vagy, és nem félünk tőled.

Teljesítmény-e a kávéházban spekulálni? Semmivel sem tudom annyira bosszantani kollégáimat, mint azzal amikor kávéházban könyvet olvasok és spekulálok. Én így dolgozom!