Mi közöm nekem ahhoz a világhoz, ahol sokszor megfigyelik (inkább megszámolják), hogy a nagy patkány fingik-e többször a kis ketrecben, vagy a kis patkány a nagy ketrecben? De az se hoz izgalomba, ha háromszázmilliárd fingból a neurális háló úgy megtanulja a mesterséget, hogy megnyeri a békák és a kígyók fingó világbajnokságát.
Írom Tininek a régi viccet: „…Bátyám, messze van még Kolozsvár? Mire az öreg székely: - Most már messze...” És hozzátettem: Bameg, Kiöregedtem Ennek a világnak már csak ártani tudok vagy lehet, hogy már azt sem. Bertalanffy sem tudott ártani a világnak, habár valamivel több tanítványa lehetett, mint nekem. Vajon a mai robot-drukkerek vagy robot-ellendrukkerek közül hányan ismerik a műfaj egyetlen alapművének szerzőjét? Ugyanannyian mint az: „Édesanyám, kedves anyám/ Csak az a kérésem, hogy:/ Zöld-Fehér mezt, / Zöld-Fehér mezt, / Csináltasson nékem, / Zöld-Fehér mezt, sej-haj, / Fradi-címert rája…” szerzőjét. Nos, se a hatvanas évek Népstadion lelátóján, sem a Groupama lelátóján senki sem ismerte a szerzőt, és ez nem is zavart senkit.
Úgy döntöttem, hogy nem adom fel. Az öreg dominózók szokták mondani: Addig jár a korsó a kútra amíg az ember szomjas.
