Talán igen, talán nem

"Maga merészen dönt a legfontosabb dolgokról…" (Csehov)

Ma két tucat ember vizsgázott. Egy picivel jobb lett a világ. Két tucat ember tud valamit arról, hogy létezik egy Richard Thaler, és arról is, hogy van egy zöld fedelű könyve magyarul. És arról is, hogy nincs egyeduralma a Homo-Economicust dicsőítő közgazdászoknak. Egy Egyetemen, egy félév alatt, ennyit tudtam hozzá tenni a világ javulásának: van még néhány ember, aki megérti. és nem szégyelli. hogy ember.

„...Maga merészen dönt a legfontosabb dolgokról, de arra az egyre feleljen nekem, kedvesem, vajon nem azért van-e így, mert még fiatal, mert mindezt a saját bőrén még nem tapasztalta, még nem szenvedte meg? Maga bátran néz a jövőbe, de vajon nem azért ilyen bátor-e, mert nem lát, és nem vár semmi szörnyűt, hiszen az élet még rejtve van a maga fiatal tekintete elől?! Maga bátrabb, becsületesebb, mélyebben gondolkodik, mint mi, de képzelje magát a mi helyzetünkbe, legalább egy csipetnyit legyen nagylelkű, könyörüljön meg rajtam. Elvégre én itt születtem, itt élt az apám és az anyám, a nagyapám, én szeretem ezt a házat, én a cseresznyéskert nélkül nem tudom elképzelni az életemet, és ha már mindenképpen el kell adni ezt a kertet, adjanak el vele együtt engem is...” (Csehov)

méltóság

Tudtam már harminc évvel ezelőtt - mondtam a telefonba Tininek, amikor tíz perccel a szavazás után közölte velem, hogy beszavazták az Akadémia levelező tagjának. Ő volt az a kölyök akiben benne volt, és benne is maradta a szenvedély, az alázat és a méltóság. 

Tíz évvel ezelőtt a szarajevói közgáz pincéjének kávézójában megkérdeztem a doktori képzés örökös titkárnőjétől,  hogy most ki az a tanár akire figyelnek a diákok. Fikret Čaušević - jött a válasz kapásból.Ugyanezt tudtam meg a szünetekben diákjaimtól is. 

A sors, úgy hozta, hogy húsz évig nem találkoztunk. Meghívtam doktori iskolánk előkészületi műhelymunkájára. Katsuhito Iwai japán akadémikus és Fikret Čaušević (most már) bosnyák akadémikus megmutatták mi mindent lehet tudni a közgazdaságtanból. Nincs olyan dolog a szakmában amit ez a két akadémikus ne tudna. Három napig segítettek a transzdiszciplináris doktori iskola tartalmának csiszolásában.

 Az újdonsült akadémikus méltósága abban van, hogy bárhol szerepel a világban, sosem felejti el, hogy balkáni gyerek, akkor is ha a Balkán és környékén a legjobb élő közgazdász professzor.

nem a szín-háztól szöktek

Van szín-ház, kávé-ház, nyilvános-ház…. Nos, szín-házak csak ott lehetnek, ahol sok más-ház is van. Tudom, hogy hóbortos emberek vittek ki már szín-házi előadást, tó közepére, bányamélyére és ki tudja még hova, de az egy előadás volt és semmi köze sem volt a szín-házhoz. Sejtem, hogy ittak már kávét, és közösültek a domboldali legelőn, messze a házaktól, de azok kivételes esetek.

Tegnap messze voltam a házaktól, és történt valami érdekes. Kerek egy órát jóízűen röhögünk. Ilyen felszabadultságot nem láttam az utóbbi huszonkilenc évben. A vadnyugati statisztikász azt mondaná, jé itt a korreláció (lefordítom: egymástólfüggés), hiszen minél kevesebb a ház annál több a röhögés. Gyanús! Talán ezek a helyükre került emberek nem is a szín-házaktól akarnak távol lenni.

házépítés

„A madarak egy-két nap alatt készítenek fészket. A patkányok egy éjszaka alatt megásnak egy lyukat. De az értelmes lénynek, az embernek 30 éve rámegy, hogy legyen egy háza, és sok ember el sem meri képzelni, hogy saját háza lehet ebben az életben.” (Jon Jandai )

Óriási csúsztatás, hiszen az ember nem lakni, hanem feltűnősködni akar – volt az első gondolatom. Néhányszor, visszajött a történet. Azt nem mondhatnám, hogy paradigmaváltásra késztetett, de mégis volt valami a történetben. Arról is spekuláltam, hogy az ember dolgozik, és a munkájáért kapott pénzt arra költi, hogy tüntetést szervezzen azok ellen, akik megsértik a madarak és a patkányok percek alatt összetákolt lakhelyét. De azok ellen is szervezkednek akik nem engedik meg a madaraknak és patkányoknak, hogy megsértsék az ember harminc év alatt összerakott lakhelyét.

No, ennyit, megyek konzultálni egy érdeklődővel a jövő évfolyamunkra. Előttem, tucatnyi nadrág - melyiket vegyem fel? Jonnak ilyen gondja nem volt, hiszen csak egy nadrágja volt.

„Próbáltam úgy öltözni, mint mások, mint egy mozihős. Hogy jól, jobban nézzek ki. Egy hónapig kellett spóroljak egy farmerra. Amikor felvettem, fordultam jobbra, fordultam balra, és néztem a tükörbe. Valahányszor belenéztem, csak ugyanaz maradtam. A legdrágább farmernadrág sem tudja megváltoztatni az életem.” (Jon Jandai )

Jon nem érti, hogy az ember a szimbólumaival hivalkodik, ezt talán értem, de sosem fogom megérteni a birtoklás és a birtokháborgatás fogalmakat.

 

kilencszázból sem értem

Úgy hozta a sors, hogy belekukkantottam egy olvasmányba, amelyben nyolcszázharmincháromszor használt egy szót. Talán már a szerző is unta, hogy nem érti, és utánanézett, hogy van-e elfogadott definíciója a gyakran használt szónak. Talált két hivatkozást arra, hogy nincs elfogadható definíció. Megnéztem még egy rövidebb olvasmányt, amelyben hatvanhatszor szerepelt ugyanaz a nép-szerű szó, de most olyan szerzőktől, akiknek valamikor régen elmeséltem a definíció definícióját. Ők sem tudták miről írnak, de be sem vallották, mint az első szerző. Tehát, még, azt sem mondhatjuk, hogy az itt boncolgatott szó úgy járt, mint azok a szavak, amelyeknek valamikor volt definíciója, de az idő folyamán elkopott. Az említett szónak, sosem volt definíciója, és ennyi kérődzés után már nem is lesz.

Amúgy, szívesen elolvastatnám a két irományt néhány járókelővel. Bármibe lefogadnám, hogy megmondanák miről írtak a szerzők. Szintén bármibe lefogadnám, hogy senki sem tudná, hogy mit írtak arról, amiről írtak, hiszen nem is arról írtak, azt a szót csak behányták. Amiről írtak az a gyakori szó nélkül teljesen rendben van.

Kap egy szaloncukrot aki kitalálja a szót amelyről (s)írtam

 

 

Kilátni az ablakon

Vonat indul a hatodik vágányról Celldömölkre, vagy Balmazújvárosba, de az is lehet, hogy Londonba. Rossz az a vasútállomás, ahol ezt mondja a hangosbemondó. Megveszem fiamnak ajándékba ezt a könyvet, vagy azt, de az is lehet, hogy amazt. Jó az a könyvesbolt, ahol ezt mondja be a fater. Nagyon más a vasútállomási és a könyvesbolti rend.

A napokban tele vagyok beszámolók olvasásával és írásával. Féltucatnyian szorgoskodnak körülöttem azzal, hogy igazolják a múlt félévet. Az sem igaz, hogy rühellem, de az sem igaz, hogy imádom. Olyan is-is. Nem baj, hogy kíváncsiskodunk egymás múltfélévében, de az is lehet, hogy baj.

„Az egyetlen házimunka, amelynek látványos eredménye van, az az ablakpucolás” – mondja Tini. Valóban semmi sem fontosabb, mint kikukucskálnod a világba. Minden a kíváncsisággal kezdődik, ablakpucolással folytatódik, és ablakcserével végződik.