Talán igen, talán nem

Kollektív hiúság

A buszon és a villamoson gyakran akadnak szelíd de gátlástalan emberek, akik hangosan mondják, amit gondolnak. Néznek ki az ablakon és a látvány valamilyen gondolatot beindít, és akkor azt hangosan elmondják. Próbáld ki. Gyorsan rájössz, hogy neked is fura gondolataid vannak csak nem vagy transzparens. Ez az, amikor transzparens akarsz lenni, és gátlástalanul, a trambulinról hugyozol a medencébe.

Egy egész délután bámultam kéttucatnyi embert, akik néha tudtak gátlástalanul beszélni. Vagyis csak úgy tudtak, hiszen amikor begörcsöltek és olyanok akartak lenni ahogy elvárták tőlük, akkor suttyomban hugyoztak a medencébe. Ezek az emberek semmi mást nem tettek mint, hogy beleszülettek egy közösségbe, ahonnan nem volt és nem is lesz fájdalommentes kiút. Abba a kényes filozófiai kérdésbe nem turkálnék bele, hogy egy élettani hovatartozás érték-e vagy nem. Beleszülettek egy olyan közösségbe, ahol „izzadsággal fizettek”, és sok minden megváltozott.

Egy ideig töprengtem, hogy bedobjam-e nekik Daniel Kahneman elképzelését arról, hogy túlbecsüljük a világ működésével kapcsolatos tudásunkat, és alábecsüljük a véletlen és a szerencse szerepét. „A szerencse demokratikus, és megtörténhet az emberekkel, függetlenül a tudásuktól” – írja Nassim Taleb. Már a szalvéta szélére oda is firkantottam. „SIKER = TEHETSÉG + SZERENCSE” és „NAGY SIKER = KICSIVEL TÖBB TEHETSÉG + SOK-SOK SZERENCSE” Jó, hogy nem dobtam be, hiszen a délután folyamán senki se mondta ki a szerencsét, se a tehetséget. Ezek a fogalmak nincsenek a közöségük szókincsében. A siker fogalmat is csak akkor használják, ha valamilyen figyelmetlen kérdező ráveszi őket. Vannak, akik igyekezne betuszkolni fogalmakat, de rosszul teszik, hiszen azokról a megfigyelt közösségben makogva beszélnek ugyanúgy, mint máshol a közösségben használt fogalmakról.

Amikor vizsgálni akarunk egy fenomént, akkor először tanuljuk meg annak a közösségnek a nyelvént. Thomas Kuhn paradigma előtti korszaknak nevezi azt amikor különböző iskolák viaskodnak saját fogalmaik betuszkolásával. El kell jutni onnan a normál időszakba, hogy bármit is meg tudjunk vizsgálni. „Ha a tudós egy paradigmát magától értetődőnek tekinthet, nem kényszerül többé arra, hogy jelentősebb munkáiban megpróbálja alapjaiból újra felépíteni tudományterületét és igyekezzék minden egyes bevezetett alkalmazását indokolni” (Kuhn, 1984, 40 old) Amikor megvan az egyesség a vizsgált közösségben otthonos fogalmakról, csak akkor szabad vizsgálódni, addig nem. Várjuk meg a normál időszak beálltát! „Mit kell tudnunk – kérdezte Ludwig Wittgenstein – ahhoz, hogy egyértelműen és minden vitát kizárva alkalmazhassunk ilyen kifejezéseket: „szék”, „levél”, „játék”. Egy ismeretlen fenoménre ne tukmáljuk rá a „szék”, „levél”, „játék” neveket, még akkor sem, ha látunk valami hasonlóságot. Hagyjuk, hogy ott bent a közösség adjon nevet a jelenségeknek. Ha meg akarjuk érteni a jelenséget, akkor türelmesen kell hallgatni azt, aki az autóbuszon vagy villamoson szelíden és gátlástalanul beszél.

Nézve ezt a közösséget, megerősödött bennem, amit tudtam. A következő közösségben – a játszva tanuló gyerekek – sem hozhatom be kívülről a nekem familiáris fogalmakat.

Tükröm, tükröm…

Egy diák, tévesen fogalmazva, de fontos dologról kíváncsiskodott. Megkérdezte egy folyóirat főszerkesztőjétől, hogy miért szubjektív a cikkek bírálati folyamata. – Ez a legjobb, ennél nincs jobb – mondta a főszerkesztő, aki előtte egy órát beszélt arról, hogy minden mérhető. Ne törődjünk most a téves fogalmaktól hemzsegő beszélgetéssel. Inkább keressük a megoldást a valós problémára. Miként lehet túlélni a pozitivisták világában.

„Szopok, nyalok gombot varrok” – mondta Hofi. Ok, ez itt is működik, de mit látunk magunkról, ha tükörbe nézünk.

Örkény István Az élet értelme című egypercesében írja: „Ha sok cseresznyepaprikát madzagra fűzünk, abból lesz a paprikakoszorú. Ha viszont nem fűzzük fel őket, nem lesz belőlük koszorú. Pedig a paprika ugyanannyi, éppoly piros, éppoly erős. De mégse koszorú. Csak a madzag tenné? Nem a madzag teszi. Az a madzag, mint tudjuk, mellékes, harmad­rangú valami. Hát akkor mi? Aki ezen elgondolkozik, s ügyel rá, hogy gondolatai ne kalandozzanak összevissza, hanem helyes irányban haladjanak, nagy igazságoknak jöhet a nyomára.”

Mit csinálhat a gondolkodó gondolataival. Nem többet, mint amit itt és most csinálok. Ír egy madzagra fűzött blogbejegyzést néhányszáz olvasónak. Ne keveselld hiszen, ha a pozitivistáknál gombot varrsz és publikálsz cikket, akkor azt még annyian sem olvassák el. Van olyan, hogy sokan hivatkoznak rá, de tizenév múlva senki se fog idézni belőle egy gondolatot.

edd meg, amit főztél

A balkáni üzletember tréningek hajnalán, egy csoport Manager-palánta kapott néhány Nők Lapjából kivagdosott képet. Szorgalmasan rakosgatták a csapatok saját összképüket. A tréner kamerával kezében felvételezte az eseményeket. A megbeszélés előtt szünetet tartottak. Én a másik teremben tanítottam, hiszen még nem volt mit gyakorolni. A tréningezőktől egy csaj megkért, hogy a szünetben menjek át és nézzem meg milyen nagy kép született a kis képekből.  – De hülye vagy – mondtam a csajnak – ez másról szól. Itt a lényeg az, hogy majd a felvételből meglátod ki kit tolt ki, amikor raktátok fel a részleteket.

Elmúlt a három évtized és az akkori tréner nem adta át lányának, a ma porondon lévő trénernek, a tudást. Ő sem vette át az előző generáció trükkjeit, amikor a csoportokkal megszavaztatták azt hogy mi a jó a vállalatnak. A trénerek harmadik generációja szintén újít: Valahol látta, hogy most az átlagember főzőműsorokat néz, és vett néhány kiló csirkeaprólékot, amiből minden Manager-palánta főzött valamit. Nem adta meg az esélyt, hogy ketten hárman veszekedjenek a só mennyiségén.  Más paradigma! Most gyakorold, hogy meg kell enned, amit főztél.

Állandó javulás! A legsilányabbtól (csoport majd jobb üzleti döntést hoz), a gyanús valamin (a csoportban kialakulható viselkedési minták gyors felismerése) keresztül eljutottunk a valóság közeli valami gyakorlatozásához (edd meg, amit főztél - akkor is ha egy perc szakács-tapasztalatod sem volt előtte)

Ha valaki dolgozatot ír a tréningek históriájáról,  akkor a következő fogalmakat használja:

1. Paradigma – az ember impotens
2. Paradigma – az ember versenyezik
3. Paradigma – az ember ön-kielégít

a szabad és a vulgáris tanokon túl

Az ókorban Róma megcsinálta az úthálózatot a kereskedőknek. A középkorban nem csak a kereskedők, hanem a diákok is elkezdték használni. El kellett jutni Párizsba, Bolognába, Prágába, vagy valamelyik városba, ahol egyetemek alakultak, és a magiszterektől otthonaikban vagy bármely alkalmas helyen tanulhattak. Néhány száz évvel később az Óperencián túl Limában is alakult egy egyetem. A reneszánsz korában mindenfelé tanították a szabad művészeteket (Grammatica, Retorica, Dialectica, Astronomia, Aritmetica, Geometria, Musica). Ami érdekes, hogy majdnem mindenhol jog tanítással kezdtek, ami talán a retorikának egy nyúlványaként odakerült az étlapra – talán a városi piacok nyomására sürgős volt egy "telhetetlenség-retorika". A telhetetlenség szülte meg a piacokat amelyeket szabályozni kellett. A vulgáris mesterségek (Lanificium, Armatura, Agricultura, Venatio, Navigatio, Medicina és Theatrica) közül eleinte csak a gyógyítást taníttatták. Ugorjunk gyorsan ezer évet. Itt és most a sekély tudás korszakában nem kell Párizsba vagy Prágába menni a kereskedőknek kiépített utakon. Bárhol megtanulhatod a szabad művészetek alapfogalmait vagy begyakorolhatod a vulgáris tanok ügyességeit.

A következő lépés az érdekes. Tudsz-e keresni a kialakult fogalmi kereted nyomán? Vagyis precízebben úgy mondhatnám: tudsz-e találni friss háttértudást, hogy ne essél bele a kvázi-problémák csapdáiba.  Most, úgy tűnik, hogy nélkülözhetetlen a tanulásnak egy szintje, ahol átláthatod az egészet a meta-tudások nyomán. A csináld magad kor valós puha- problémamegoldásainak előfeltétele a szabad- és a vulgáris-tanok ketrecein túlról figyelni a valóságot.

ki parancsol?

A tipikus biológiai parancsolat nem „Tedd…” vagy „Ne tedd…”, hanem „ha…akkor…és ha…” alakú. (Steven Pinker)

Vegyünk egy példát. Ha a városi embernek minimális helye van a „szemét őrzésére”, és ha a falusi ember az udvarán sokáig gyűjtheti a kidobandó gépeket és szerszámokat, akkor a városi ember kevesebb káros anyagot tárol.

Tehát a falusi ember veszélyesebb a környezetre. Ennek a kijelentésnek megvan a belső konzisztenciája. Viszont a külső konzisztenciája – a meglévő hiedelmekhez illeszkedés – nincs. Igy csak egy paradigmaváltás – új kérdések megszületése – teheti elfogadhatóvá a kijelentést. Kimondhatjuk-e, hogy a biológiai parancsot felülírja a társadalom „Tedd…” vagy „Ne tedd…” hangulata?

Csavarjunk egyet a példán. A biológia parancs azt mondja, hogy ha nem tanulsz akkor buta maradsz. Ennek megvan a belső önellentmondás mentessége. Viszont ellentmondásban van a társadalmi hangulattal, hiszen a környezeted azt sugallja „Ne tedd…”, hiszen én is puskázok. Amióta iskola létezik ez így volt.  Elképzelhetetlen a paradigma váltás, hiszen az iskolában tegnap puskázó gyerekek megcsinálták mind azokat a cuccokat amelyeket az iskolában puskázó nagyszüleik meg sem álmodtak.

Csavarjunk még egyet a példán. A biológia parancs azt mondja, hogy ha tanítani akarsz akkor valamiről többet kell tudni mint a tanuló. Ennek is megvan a belső önellentmondás mentessége.  Viszont ellentmondásban van a társadalmi hangulattal, hiszen a környezeted azt sugallja „Ne tedd…”, hiszen el lehet bohóckodni, azzal, hogy a diákok közül egy tanulja meg a következő leckét és beszéljék meg. A tanításnál a közösségnek van még egy parancsa: taníts gyakorlatot. 

gyakorolj beszélni

Semmi sem magától érthetőbb, mint az, hogy a diákot érdekli miként fog vizsgázni. Ott, ahol még valami megmaradt a tanári szabadságból, azt mondom: beszélgessünk! Úgy könnyebb, hiszen sosem tanultatok meg írni, és nem is fog kelleni. Itt az alkalom, hogy gyakoroljátok a beszédet.

A menedzsment szakértő, vagy számol, vagy beszél.

1. a szakértők, akik az emberi viselkedést figyelik és menedzselik, azok beszélgetnek
2. a szakértők, akik a jólstrukturálható folyamatokon igyekeznek spórolni azok számolgatnak

A menedzser dönt és beszélget – prédikálom negyven éve. Most, hogy inkább menedzsment szakértőket képezünk, mintsem menedzsereket, mondjuk ki, hogy ők mit csinálnak. Nos itt nem „és”, hanem "vagy" van. Van, aki számol és van, aki beszél. Esszét sosem fog egyik sem írni – nem is kell gyakorolni.

Akkor szegődj inasnak, ha akarod azt, amit akarhat az inas

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy inasiskola. Utána Zágrábban tanítottam néhány évig, akadémiai polgár utánpótlás jelölteket is. Akkor az akadémiai utánpótlásnak a horvát nyelven kiadott Mester és inas (Majstor i kalfa) könyvünk nyomán prédikáltam húsz iskolaórát. Utána volt sok helyen rövid valami, de az mind falra hányt borsó volt, hiszen rövid idő alatt lehetetlen megérteni a puha-tanok problémáit, és azok elháríthatóságát. Az akadémiai polgárok munkájának környezete legalább olyan lényeges, mint maga a munka. Sok minden van a munka elött, után és mögött. A napokban született meg a „Szalon a tudomány peremén” című könyvem kézirata is. Most kinyílt egy kapu egy új előadássorozatra. Első, amit megtettem, az az volt, hogy a zágrábi bemutatómra megnyomtam a DEL-gombot. Könnyű lett volna lefordítani magyarra, de lehetetlen lett volna régi elképzeléseim nyomán most előadni.

Majd kiderül, hogy megalkudom-e az előadássorozatról. Mindenesetre csináltam egy új forgatókönyvet. Íme:

1. Elindulnak a beszélgetések a szalonban, ahol bölcselkedünk a tudásháttérben lévő egytollbólkijövő könyvekről. Ebből a műhelyből sokféle kiút van, de nincs visszaút. Lényeges megérteni, hogy az utánpótlás elenyésző része, jöhet ki néhány világhírű patinás műhelyből. Az akadémiai világ utánpótlása bárhonnan származik is, akár patinás akár marginális műhelyből, mindig lokális. Egy akadémiai polgár legyen glokális a lokális falu peremén – ne legyen elzárva a világ eseményeitől, de amiben akar másmilyen lenni, abban lehessen. Mindenkinek egyformán távol vannak a gondolkodó óriások (Kuhn, Polányi, Eco) egytollbólkijövő könyvei.
2. A szenvedélyes glokális kíváncsiskodó a puha-tanok világában „szótlanul következtet” (abdukció) egy új konceptuális modellre. Lényeges megérteni, hogy az abdukció nyomán kialakult összkép hiánya gyakran csak a részek napos oldalát dicséri. A puha tanok, problémáinak felismerése mindig egy spekuláció – gondolati munka – foganatja. Vannak olyan „puha problémák”, amelyek másként írhatók le, ha felülről nézzük őket, mintha bennük lennénk, együtt élnénk velük.
3. Mélypontra jutsz akkor is ha alázattal befogadod Kuhn elképzelését és akkor is ha nem. Tesla laboratóriuma másként nézett ki, mint a filozófusok Bécsi Köre, és más stílusban beszéltek, ha egyáltalán volt kivel beszélni. Lényeges megérteni, hogy ha új fogalmat akarsz kicsikarni, akkor majd születik egy metafora, ami vagy beválik vagy nem. Ha beválik, akkor az köthető lesz a nevedhez, hacsak... A világon van két tucatnyi elfogadott metafora gyártó műhely, és van húszezernyi, akiknek mi lehetnénk az etalon.
4. Makogva beszéljük az tudományfilozófia nyelvét, tehát sehova sem tartozhatunk, de a szolga méltósága onnan is kizavarhat. Lényeges megérteni, hogy rosszat szabad, de normálist (átlagost) nem szabad festeni. Két mellékvágány között vajúdhat az újdonsült akadémiai polgár: (1) nem érdekel a „létrára mászás”, (2) ha beledöglik is felmászik.

Ebből következett az új bemutató is.

Ha ki tudta volna számolni, akkor ki is számolta volna

Miskolc volt az esélyes, de a nemzetközi repülőtér hiánya mégsem arra terelte a a BMW gyár megnyitását. Debrecenben az első hivatalos repülőjárat 1930-ban volt.

Ebből következik, hogy majdnem száz évvel ezelőtt már gondolkodtak a „fekete hattyú típusú” elképzelhetetlen elképzeléseken. És ezzel be is fejezem az esettanulmánynak látszó fabulát.

Inkább azon spekulálok, hogy ott is nyerhetsz, ahol nagyon sokáig úgy tűnik, hogy veszítesz. Sejtem, hogy a döntéshozók között mindig volt sok analitikus elme, de itt-ott akadtak intuitív elmék is. Az intuitív elme azon spekulál, hogy valamit meg kell csinálni, és amikor meghozta a gyors döntést akkor akár számolhat is valamit. Nem egy gonoszról van szó, aki minden áron rossz döntést akar hozni. Egyszerűen a profi tapasztalata azt sugallja, hogy talán… Úgy szoktam tanítani, hogy ha az intuitív elme ki tudta volna számolni, akkor ki is számolta volna. Az analitikus elme sem számolhatja ki a kiszámolhatatlan jövőt. Sőt,  lehetetlen számolni mielőtt tudná, hogy mit kell számolni. A "hobby-számolgatásból" kijöhet, hogy 2912, de az nem, hogy mi a 2912. Ennek ellenére ők sosem vallják be, hogy egy meghozott gyors döntést próbálnak kétségessé tenni. Azt most lényegtelen fejtegetni, hogy szabad-e hinni a fekete hattyú típusú ötletekben. Tudjuk, hogy néha szabad, de gyakran nem. Azt is tudjuk, hogy nincs és ne is legyen szabály arra, hogy mikor igen és mikor nem.

szabálytalan grammatika

A pályaudvar pénztára megközelíthetetlen, kígyózik a sor. Mondják, hogy interneten kellet volna venni jegyet. Talán, de amikor interneten voltam akkor nem tudtam, hogy mikor utazok. Odaálltunk a digitális bennszülötteknek készült robothoz.

Egy digitális bennszülött, és egy kalauz próbált segíteni két digitális idiótának. Mi digitális bevándorlók lestük a művelet sorozatot, amit majdnem mindig végig tudok zongorázni. Kiderült, hogy csak kártyával lehet fizetni, de a robot gyorsan kitörölte azt az opciót is. Odanéztem, és volt mit látnom, az előttünk álló nyugdíjasoknak 27 (huszonhét forint) volt a pótjegy ára. Nos, innen üzenem a robot-lobbynak – a blog írás szabálya, hogy csak azt írhatod le, amit bárhol kimondanál – és ha alkalmam lesz máshol, akkor ott is kimondom. Valaki, valahol, valamikor, gyorsan el kellett, hogy döntse a robotok sorsát, és csak utána kezdhetett számolgatni. Nem lehet csak úgy számolgatni, előbb el kell dönteni – gyorsan, hogy mit fogunk számolgatni – lassan.

Nem dicsekedhetek a grammatika tudásommal. Annyit, viszont tudok, hogy sok szabály alól van kivétel. Ezt a kisiskolás gyerek szenvedi meg leginkább. A gyerek helyesen beszélt addig míg nem kezdte a grammatika szabályait tanulni, hiszen tudta a kivételeket anélkül, hogy ismerte volna a szabályokat. Nos, így vagyunk minden szabállyal, ami helyettesíthetné a gondolkodást, ha nem kellene a kivételre is gondolni. Nincs, és ne is legyen egy kinevezett „über-szabály”, amely megmondaná, mikor használjuk a gyors (intuitív), és mikor a lassú (analitikus) gondolkodást. Ez a tudás megvan az emberben – mint a gyermekben a grammatika –, és talán mégsem kellen elvenni tőle. Több mint négymilliárd éve rengeteg véletlen folytán lettünk olyanok amilyenek vagyunk – tudjuk, hogy mikor legyünk analitikusok. Nem hiszem, hogy ennél gyorsabban elintézhető, hogy egyformák legyünk. Innen, van a kifogásom. Semmi bajom azokkal, akik az analitikus gondolkodás hívei. A bajom azokkal van, akik az analitikus gondolkodás egyeduralmában hisznek, és erőszakosan nekiesnek azoknak, akik a gyors gondolkodásban hisznek. Lehet valaki olyan ostoba, hogy nem ismeri a világnak egy jelentős részét, de talán mégsem kellene ezt hangoztatni.

Néhányan abban reménykedtek két évtizeddel ezelőtt, hogy ha behozzuk az Óperencián túlról a múlt évezred használt tankönyveit, akkor mi is olyanok leszünk, mint ők voltak a hetvenes években. Olyanok lettünk: mi is tapossuk egymást a fekete pénteken, mi is veszünk olyan házakat, aminek csak töredékét használjuk, hiszen sokat kell dolgozni, hogy „olyan házad” legyen.

Egyetlen kérdés maradt. Akarunk-e olyan munkát, ahol nyomonkövetjük  a robotokat?

nincs járadék, de van villamos

Vancouverben, húsz évvel ezelőtt, hallottam az „one million dollar view” szófordulatot, ahol az óceánra néző lakások annyival drágábbak voltak. Sokaltam. „Az amerikai fogyasztási kiadások tekintélyes hányada nem magának a fogyasztási cikknek az élvezetéért történik, hanem a gazdagság a státusz vagy a szexuális vonzerő fitogtatása céljából” – írja Sachs A civilizáció ára című könyvében, és kiemeli a szociális fogyasztások közül a házvásárlást.

„A középosztálybeli család gyermeke hamar megérti, hogy fölösleges pónilovat kunyerálnia, mivel egyszerűen kívül esik a lehetőségek határán.” – írja Gladwell Dávid és Góliát című könyvében. Tegyük, hozzá: hacsak a nagyszülők nem nyomtak le a gyerek torkán valamilyen hamis nosztalgiát "a régi szép időkről", amikor a kert végében volt a potyogtatós árnyékszék. Gladwell története egy dúsgazdag emberről szól, aki gyerekkorában megszervezte, hogy az utcájukban eltakarítsák a leveleket, vagy havat a garázsbejárók előtt. Most dollármilliárdosként, az a gondja, hogy miként vegye rá gyerekeit arra, ahogy ő kezdte. „Persze kevés dolog vált ki az emberből csekélyebb együttérzést, mint amikor a multimilliomos siránkozik a gyerekei sorsán” – írja Gladwell. A vagyonbevánorlók nem mondhatják: ’nem tudunk pónilovat venni’, csak azt, hogy ’nem akarunk pónilovat venni’, de az nem könnyű. Inkább megveszik és futnak tovább, hiszen a többiek is futnak. Végül nagyon fáradtak lesznek.

„A közgazdászok úgy tesznek, mintha ezek a vágyak valódik és szilárdak lennének, és mély szinte veleszületett jogokon alapulnának.” – írja Sachs. A közgazdászok megtanulták Marxtól a járadék fogalmát. Talán csak nekem tűnt úgy, hogy az az átlagprofiton felüli járadék a csökkenő föld- vagy bánya-hozadék törvényéből vezethető le. Mind gyakrabban tapasztalható, hogy sokan abból indulnak ki, hogy nekik jár valami. Járadék, hiszen birtokol valamit. De mit? Egy apróságot felejtenek el Gladwell és Sachs. A szociális fogyasztás az Amerika felfedezés előtti korszakban igenis létezett erre fele, és most Amerika ezt csak re-exportálja. Láttam pazar kastélyokat Szentpéterváron, Prágában, Madridban, és sok más helyen. Feltételezem, hogy az is járadék volt mielőtt örökséggé vált.

„A Baracskai család birtokai csakhamar újabb adományokkal gyarapodtak. 1351-ben” – írják a történészek. Valahol eltűnt a hatszáz év alatt és kénytelen voltam egy kétszobásban születni. Nem kellett kényelmetlen póniló. Megtanultam villamoson utazni - az nagyon más mint lóháton versenyezni. Tökéletes szabadság.

 

„Az én jachtomra vár a tenger,/Ezer sátor vár énreám,/Idegen nap, idegen balzsam,/Idegen mámor, új leány,/Mind énreám vár, énreám.” (Ady Endre)