Idősebb fiammal sörözgettünk. Néha oda néztünk a kivetítőre de ott mindenféle unalmas emberek találgatták a meccset. Inkább beszélgettünk. Fiam sejti, hogy ha majd a sors úgy hozza, hogy elsózom valamelyik bosnyák vagy horvát kiadónak is könyvemet akkor ő fogja lefordítani. – Fater, remélem a Tini karaktered nem a Pygmalionból van? Shaw Lizája inkább hasonlít az én Limimre, aki egy mellékszereplő. Liza és Limi a betanított melósok. Az én Tinim inas aki majd felszabadul, ahogy régen mondták.
„LIZA: Mi lesz velem? Mi lesz velem? HIGGINS: Hogy az ördögbe tudjam, hogy mi lesz magával? Mit számít az, hogy mi lesz magával? LIZA: Magának nem számít, tudom, maga nem törődik velem! Magátul akár meg is halhatok. Magának az a két randa papucs is fontosabb, mint én! HIGGINS: Nem randa, hanem ronda! LIZA: Ronda. Asziszem, már úgyis mindegy.” …. LIZA: Tudni akarom, mit vihetek magammal. Nem akarom, hogy utólag lopással vádoljanak. HIGGINS: Lopással! Ezt nem lett volna szabad mondania, Eliza! Ezzel árulta el, hogy nincs magában érzés. LIZA: Sajnálom. Én közönséges, tanulatlan lány vagyok, s a magamfajtának jó vigyázni. Maguk meg énközöttem nem lehet szó érzésről. Kérem, mondja meg, mi az enyém, mi nem. HIGGINS: Tőlem fölpakolhatja az egész házat. Kivéve az ékszereket. Azok kölcsönben vannak. Most meg van elégedve?
