Talán igen, talán nem

preferencia

Mesélem Tininek, hogy húsz évvel ezelőtt a hollandok nyomultak egy méreg drága idő-menedzselés  naptárral. Minden nagyobb cégnél becserkésztek egy előadást. Az egyikre meghívott a hazai szervező és egy vacsora közben kikérdezett. Egyetlen lényeges üzenet volt: rakjad tevékenységeidet fontossági sorrendbe. Nos, az ügynök nyomult az eladással, de lövése sem volt a preferenciákról.

Kedden diákjaimnak egy meta szinten megmutattam a preferenciák lényegét. Többen értették mint ahánynak tetszett.

Fájdalmas megérteni, hogy világos preferencia nélkül belefulladsz a kapkodásba. Csak annyit kell tudni, hogy a fontossági sorrendben első helyen lévő dolgot csinálom, a többit majd akkor, ha marad rá időm.

Most írom a blogbejegyzésemet, és nem veszem fel a telefonomat, sem e-mailt nem nézek. Utána elolvasom Jeffrey Sachs A civilizáció ára című könyvét. Másfél óra után leteszem, és ha van az olvasás nyomán ötletem, akkor jegyzettelek valamit egy új projektemhez. Holnap mentorálok, vagyis tanítok Egyszerű: (1) Olvasás (2) írás - ha van mit (3) tanítás. A maradék napi tizenhat óra tevékenységeinek is lehet preferenciája. Jó tudni, hogy mi minél fontosabb.

Tininek sem kell több mint sorba rakni az egytollbólkijövő könyv olvasás-jegyzetelés-tanítás tevékenységeket (a kevesebb az kevés, a több meg sok). Az teljesen mindegy hogy erre a napi huszonnégyből, másfél vagy négy órát szán

Liza vs Tini

Idősebb fiammal sörözgettünk. Néha oda néztünk a kivetítőre de ott mindenféle unalmas emberek találgatták a meccset. Inkább beszélgettünk. Fiam sejti, hogy ha majd a sors úgy hozza, hogy elsózom valamelyik bosnyák vagy horvát kiadónak is könyvemet akkor ő fogja lefordítani. – Fater, remélem a Tini karaktered nem a Pygmalionból van? Shaw Lizája inkább hasonlít az én Limimre, aki egy mellékszereplő. Liza és Limi a betanított melósok. Az én Tinim inas aki majd felszabadul, ahogy régen mondták.

„LIZA: Mi lesz velem? Mi lesz velem? HIGGINS: Hogy az ördögbe tudjam, hogy mi lesz magával? Mit számít az, hogy mi lesz magával? LIZA: Magának nem számít, tudom, maga nem törődik velem! Magátul akár meg is halhatok. Magának az a két randa papucs is fontosabb, mint én! HIGGINS: Nem randa, hanem ronda! LIZA: Ronda. Asziszem, már úgyis mindegy.” …. LIZA: Tudni akarom, mit vihetek magammal. Nem akarom, hogy utólag lopással vádoljanak. HIGGINS: Lopással! Ezt nem lett volna szabad mondania, Eliza! Ezzel árulta el, hogy nincs magában érzés. LIZA: Sajnálom. Én közönséges, tanulatlan lány vagyok, s a magamfajtának jó vigyázni. Maguk meg énközöttem nem lehet szó érzésről. Kérem, mondja meg, mi az enyém, mi nem. HIGGINS: Tőlem fölpakolhatja az egész házat. Kivéve az ékszereket. Azok kölcsönben vannak. Most meg van elégedve? 

csavargás

Kérdezi Tini, hogy mi van a könyvírás után. Olyan vagyok most, mint amilyen voltam gyermekkoromban. És az milyen volt? Emlékezz vissza a Profi coach könyvemre:

Még nem tudtam olvasni, amikor kaptam egy képeskönyvet, amelynek a borítóján egy medve volt kofferral a kezében. Később, mikor fiaimnak a nagyszülők ugyanazt a könyvet mutogatták, felismertem, hogy a kofferon négy szó van: New York, London, Paris, Roma. Szüleim durván beavatkoztak. Ez a könyv néhány hónappal ezelőtt jutott jött vissza, amikor egy konferenciára utaztam.  Kora reggel taxit rendeltem. „Ferihegy kettő.”, mondom a taxisofőrnek. „Kit vár?”, indítja a kora reggeli társalgást a sofőr. „Senkit, én utazom.”, válaszolom egykedvűen. „Így, mármint csomag nélkül?”, csodálkozik a sofőr. „Így!”, és mutatom a pendrive-omat. „Ezen van néhány kép, amiről egy párizsi egyetemen fogok mesélni, és azután visszarepülök.”, magyarázkodtam. Szüleim nagyon akarták, hogy Párizsba menjek, de nem gondolták, hogy koffer nélkül.

Pontosan olyan volt gyermekkoromban, mint most. Mászkáltam, mászkáltam és mászkáltam sehova, de leggyakrabban a színház és a sportesemény környékén bóklásztam. Csavarogtam? Vagy talán bolyongtam? Vagy egyiket sem? Talán nincs is neve!

 

Néha találkoztam érdekes emberekkel és azon gondolkodtam, hogy ott és akkor éppen melyik szerepüket játszák. Ritkán találkoztam unalmas emberekkel, valahogy messziről szagot fogtam és másfelé csavarogtam. Unalmas tanáraimat, akik talán jobb híján kerültek a tantermekbe, is kikerültem. Lógtam az óráról, De amikor ott voltam akkor sem voltam ott. Sehol se láthatók olyan jól az ember szerepjátékai, mint a sportpályákon és a színházban. A sportolók és a színészek csinálnak valamit, ami megvédi őket. (Lásd blogjaim mottóját) Nem lettem se színész sem sportoló, legalábbis nem jó, hanem tanító. Bizonyos, hogy vannak olyanok, akik megtalálják az összefüggést, a tanáraimról alkotott borzalmas véleményem, és a választott mesterségem között. Nekik nem hiszek. Mutasson már valaki egy korrelációt, aminek az eredménye nulla. Majd akkor elhiszem, hogy érdemes gondolkodni a jelenségek összefügésein. Addig ameddig a korrelációi azt a világképet támaszthatja alá, hogy minden mindennel összefügg, nem tud izgalomba hozni. Ettől a zavaros világképtől – megmagyarázták Anglia és Franciaország közt, száztizenhat évig tartó háború kezdetének és végének az okát – szöktem az iskolából is és inkább csavarogtam. Ne keressük a korrelációt, hogy naponta hányan finganak a 7. buszon naponta és a Cleveland-ben eladott mosópor között. Ha valaki éppen keresi, akkor az eredmény legyen nulla, különben baj van a statisztika alapjaival. Csavargó tanító lettem és nem otthon csücsülő színész. Ennyi.

kétezerötszázhúsz percet tudok beszélni

Első látásra úgy tűnik, hogy mérés eredménye a kétezerötszázhúsz. Tévedés, ez sok rossz mérés ellenőrzésének az eredménye. A bürokraták már számtalan normatívát   meghatároztak arra, hogy az egyetemek legjobb tanítói mennyit tanítsanak egy félévben. A háromszázéves tapasztalat azt mutatta meg, hogy a kétezerötszázhúsz perc felet már nem volt új mondanivalója a legjobb tanárnak sem. Tovább buzerálva a számokat, gyorsan megtudhatjuk, hogy egy kurzus ezerkétszázhatvan perce alatt pontosan nyolcvannégy képet lehet megmutatni és azokról beszélni.

Nos, megcsináltam a kínálatomat erre az időre. Vagy lesz rá (v)evő vagy nem.

1. Nyolcvannégy képben megmutatom a Gyors döntéseket: MIKÉNT GONDOLKODUNK. Itt egyetlen dologban van hiány amire kell mankó – egy mesterséges munka-memóriával modellezhető gyors gondolkodás, és így megérthető a gyors döntés logikája.
2. Nyolcvannégy képben megmutatom a Bekiabálást döntéshozónak: MIKÉNT GYARAPODHAT A FRISS TUDÁS A KIUTAKRÓL. Itt egyetlen dologban van hiány, a friss személyes tudás elérése, amire kell mankó – az időhiány, amit a „bekiabáló” pótolhat.

Ennyi tanítható és tanulható.

a végén megírtam az előszót

„Ha tudnám, hogy ki, megmondtam volna a darabban” (Beckett). Talán én is így vagyok. Senki sincs megnevezve, hiszen ez nem egy dokumentum. Beszélgetések a műhelyben, ahol évtizedekig munkáltam a műfajt, az érdeklődőket, és magamat is. Leírtam néhányat a szalonbeszélgetéseinkből, rengeteg talánnal. Mélyen hiszek abban, hogy „Nem az sodor bajba, amit nem tudsz, hanem amit holtbiztosan tudsz, csak épp rosszul.” (Twain). Semmit sem hiszek holtbiztosnak, tehát semmit sem tudhatok rosszul.

Grand Hotelok 1978-2018

Baracskai Zoltán

 

Értettem… Megcsinálom

Senkivel sem tudok olyan jókat veszekedni, mint Mérőlacival. Negyedévszázada egymás ötleteire azt mondjuk: van valami abban, amit mondasz, de mégsem úgy van ahogy mondod.

Megmutattam Lacinak az új könyvem kéziratát. Válaszolt rá hat sort. Az én válaszom a kritikára ennyi volt: Értettem… Megcsinálom

Mi van? Már Lacival sem tudok kukacoskodni.

Limi - a mellékszereplő

Nincs fájdalmasabb dolog, mint amikor az ember ki akar mondani valamit, de nincs rá fogalom. Ezt a nyelvi szegénységemet cipelem magammal sok évtizede. Van egy könyv, amit eredetiben és magyar fordításban is számtalanszor kezembe vettem. A címben van egy szó ”vidék” (eredetiben „palanka”- ami valamivel közelebb van a jelenséghez), amellyel mégsem tudom összefogni a jelenséget. „A vidéki ember sokkal hűségesebb a vidékihez, mint önmagához”. Ilyen színtiszta logikával megírt könyvet soha sem láttam. Radomir Konstantinović minden mondata egy briliáns összképből ered, de mégsem tudok róla beszélni. Valami nagyon hiányzik, ha tudnám mi akkor már nem hiányozna. 

Nem lepődtem meg azon, hogy Radomir Konstantinović és Samuel Beckett az ötvenes évek végén és a hatvanas évek elején haverkodtak. 1958-ban Beckett vendégeskedett Belgrádban és Lovranban nyaralt.A semminek a peremén lévő csehovi figurák, még jelentéktelenebb fajtáját festegető Beckett mondta egy interjúban: „Az, aki, mivel semmije sincs, nem is akar semmit, ha csak azt nem, hogy hagyják meg neki a saját semmijét.”. Abba is hagyom a nyafogást és a könyvet nem is erőszakolom rá Tinire. Rugaszkodjunk neki máshonnan. De minek is? Talán annak, hogy ha valaki állandóan fél az ismeretlentől, akkor azt ismerje el. Honnan a Limiben, hogy az akar lenni, ami nem akar lenni.

P.S.

A matematikában a határérték (lim) az, amihez egyre közelebb kerül, de… Nos, ebből adtam a Limi nevet egy szereplőmnek

jó az ami jó volt

Fiam víkendházában beszélgetünk. Berepült egy darázs - mondom irtózva. Berepült ide már denevér is - jön a válasz, és magyarázat is. - Városi gyerek vagy - mondja fiam, aki félmillió lakosú városban született, kétmillió, és millió lakosú városokban élt, és most egy félmillió lakosúban tanít.

Tényleg, ki is a városi gyerek? Neked fater, valamikor beragadt hogy a jó a Grand hotel. Talán. 

Bő négy évtizeddel ezelőtt az újvidéki egyetem kosárlabda csapatával vendégeskedtünk a műegyetem kosarasainál. A Bartók úti kollégiumban laktunk, és gyakran átugrottunk a Gellértbe. De talán mégsem ez az ami beragadt. Abban az időben diákként, csak két tanárra volt érdemes odafigyelni. Egyik közülük, hetente kétszer amikor nálunk vendégszerepelt, törzshelyén az Elza vendéglő sarkában vacsorázott, és mindig fiatalok ültek vele és nagyon figyeltek. Sok évre rá amikor egyik iskolámban bemutattam az említett tanárt, elmeséltem diákjaimnak, hogy mennyire szerettem volna néha odaszegődni a sarokban lévő foglalt asztalhoz. - Jöhettél volna - mondta kurtán az "öreg".

Fiamnak talán valahol valamilyen víkendház ragadt be jónak. Beszélgettünk tovább Thalerról. Jobb mint Kahneman? - kérdezi fiam aki teljesen más műfaj tanításával keresi a víkendházravalót. -Másként jó, olvasd el. - Elolvasom!

Haladunk a vízben

Néha azzal bolondítom magamat, hogy jobb lesz nekem, ha reggel hattól egy órányit a medencében töltök. A délutáni séta és izzadás is a remény része. 

Vannak ilyen ciklusaim. Jönnek utána elmúlnak. Semmivel sem jobb reggel a medencében, délután meg a szálloda körüli erdőben lenni, mint reggelizni és kávézni másfél órát a Grand Hotel teraszán.

Sokat lehet megtudni a vízben lévő emberekről. Van egy medence, ahova azok járnak, akik csak lábat mosni jöttek, no meg hogy legyen mivel dicsekedni. Van a másik medence, ahol feltűnően ki van írva, hogy mély víz. Nos, a mély vízben vannak sávok, amik elválasztják a nemtudások szintjeit. Az első sávban vagyunk mi, akik haladunk a vízben és semmi esélyünk sincs belefulladni. A második sávban vannak azok, akik nagyokat csapkodnak és gyorsabban haladnak, mint mi. A harmadikban vannak azok, akiket néhány évtizeddel ezelőtt kivágtak az úszóiskolából, hiszen szorgalmuk és a szülök vágya nem pótolta a tehetség hiányát. A két következő sáv az igazi csemege. Oda azok járnak, akik nem csak belépőt, hanem magán-edzőt is vesznek. Ők, rengeteg szerkentyűt hoznak, és megbeszéléssel kezdik. Mindenki beígér a trénernéninek némi fejlődést. Amig ők a szárazon fejlődnek, addig én lubickolok egy kicsi abban a sávban, ahova ők tartoznak – nagyon hergeli őket, de nem tudnak fogást találni rajtam. Utána amikor ők a vízbe mennek természetesen visszamegyek a helyemre.

Ide úszók nem járnak. Az úszók most Glasgowban vannak. Milyen érdekes lenne, ha az én mesterségemben is az emberek így megtalálnák a helyüket. Mi lenne ha az akarna tanár lenni aki tanár akar lenni.

nem az ő dolga

Neumann János írja:"... Köszönöm, hogy... a dolgozatomat bemutatod az Akadémiának ...én nem tudok gépelni, és az itteni titkárnő által gépelt magyar szöveg alighanem katasztrofális lett volna..."

 akár még egy apróságra is rábukkanhatunk: az Akadémiának magyarul ír dolgozatot.