A reptéren várt kollégám és azonnal a grand hotelba mentünk reggelizni Kora délutánig beszélgettünk. Azzal váltunk el, hogy este nyolckor vacsorázunk. Nehezen lehetne rámfogni, hogy türelmetlen vagyok a kávéházban.
Tininek mesélem, hogy utálom amikor egy csoport nevében hív meg valaki, hiszen se ő sem én nem tudjuk, hogy a csoport tagjai közül ki az aki szívesen tölt velem néhány órát. Néhány év után azok akik tanulni jártak elmondták, hogy a "tudás, paradigmaváltás és hatalom" fogalmak csak Polányi, Kuhn és Russell a tanulmányok befejezése után konstruálódtak. Azt már valamivel nehezebb megmondani, hogy mi konstruálódott át Bertalanffy nyomán, hiszen a rendszerszemlélet nem fogalom, hanem szemlélet.
Tiszavirág-éltű dolgokról nem beszéltünk. Azokkal néha gúnyolódom az iskolában. Tini hamarosan lerajzolta a lényegtelen fogalmak közül az egyiknek a tündökléseit és bukásait.
Fájdalmas bevallani, hogy egyetlen találmányom a DostuS szakértő rendszer is tiszavirágocska volt a mesterséges intelligencia folyóján. Arra viszont büszke lehetek, hogy nem sokan előztek meg.