Talán igen, talán nem

diszciplínahű vs. diszciplínahűtlen

A doktori iskoláknak, szerte a világon van három gondja: (1) a csökkenő érdeklődés az akadémiai karrierre (2) a publikálási piac kínálata sokszorosan kisebb, mint a kereslet iránta (3) a pozitivizmus mindenhatósága. A problémamegoldásra buzdító doktori iskola specifikus gondja a diszciplínahű tanárok. Nem jobb kirepülni a diszciplína ketrecéből, mint bennmaradni. Csak az repülhet ki saját anya-diszciplínájából, aki benne volt, aki nem volt benne az nem is lehet túl rajta. Fontos tudni, hogy semmivel sem jobb egy problémamegoldó, mint egy diszciplína módszerének bakijait javítgató ember. De úgy szép a világ, ha a diszciplínahű és diszciplínahűtlen emberek eltűrik egymást.

Benne lenni egyféleképpen lehet: ismerni kell a fogalmak közötti kapcsolatokat. Kirepülni viszont sokféleképpen lehet: mindenki saját metaforákat alkot és azzal terjeszti a meta tudást. Innen sarjad a problémamegoldásra eltökélt doktori iskolák egyetlen specifikus problémája: a problémamegoldók metaforákat használhatnak, akik bírálgatják őket azok viszont jól definiált fogalmakat. Ha megismételnék a tanárok metaforáit, akkor azzal sérülne a disszertáció eredetisége. Azt is vétek mondani, hogy a diákok bármely metaforája jó, de azt is hogy mindegyik rossz.

Tini

Van, a megismételhetetlen Pirsig „A ​zen meg a motorkerékpár-ápolás művészete” című könyv, ami részint ugyanarról szól, amiről a „Szalon a tudomány peremén” című új könyvemben kívánok fabulázni, de az is lehet, hogy nem. még két hónap melóvan vele.

Remélem, hogy senki sem várja el tőlem a Pirsig könyv sikerét. Én ebben a könyvben nem Phaidrosszal utazom, hanem Tinivel (akár Tinó is lehetne, de mégsem lehet) ülök és beszélgetek a Grand hotel kávéházában. De, amikor csak úgy ültünk, akkor sem csak ültünk. Amikor csak egyikünk ül akkor is beszélgetünk.

Szalon a tudomány peremén

Változott új könyvem címe. Most, és azt sem tudom meddig, Szalon a tudomány peremén címen íródik. Írás közben a szöveg végére ugrottam és beírtam:

Semmit sem írtam a jövődről. Valahogy könnyebb a mentor múltját rózsaszínre festeni. Tartósan egy kicsit mentorod árnyékában maradsz, de talán akarsz is maradni. Sokáig úgy érzed, hogy az ő méltósága az messze marad tőled. Ha se őt, se engem, sem téged nem érdekel a „majdnem megtörtént”, akkor a méltóságnak soha sem lesz balfogása. A jelenemet nekem sem mondták meg. Talán nem is akartam. Te se várd tőlem azt amire engem sem tanítottak meg.

Talán így marad, de az is lehet, hogy nem.

"...legérthetetlenebb verseimet se hiszem csalhatatlanul érthetetleneknek" (Ady)

 

munkaidő -szabadidő

A villamoson hallottam: „Már régen éreztem – de most, hogy a pszichológus megírta az újságban, a kiégés minden részletét – tudom, hogy én is kiégtem.” Tovább füleltem, és a kiégési történetből megértem, hogy egy iskolai takarítónő kapta el a kismanager nagybetegségét. Én, marha, eddig azt hittem, hogy csak a nagy szervezetek kisemberei szoktak kiégni.

Charles Handy nagy interjút adott egy online újságnak. Olvasd el végig, de ne csak a végét. Bizonyos, hogy gondolkodásra hergel. Ha voltál, ha vagy, és ha talán leszel a nagy szervezet kis embere,akkor sok olvasatot adhatsz a történetnek.

„A pályakezdőknek azt szoktam mondani, hogy pár év alatt egy nagy szervezetben sokat tanulhatnak, és rájöhetnek, nem veszítenek olyan sokat, ha nem maradnak ott örökké.” – mondta Handy az interjúban. Nos, itt a nagy kérdés: mennyi a „pár év”. A villamosban hallott történetben is kiégett az iskola takarítónője, anélkül, hogy nagy szerveztben kismenedzser lett volna. Muszáj vagy nem muszáj megtapasztalni a nagy szervezetet? Korunk óriási dilemmája a munkaidő - szabadidő átalakulása. Mennyit unatkozunk a munkahelyen és mennyit dolgozunk otthon?

csehovi figura

Kész a könyv, de még nincs megírva. Elértem oda, hogy félpercben tudok válaszolni a tipikus újságíró kérdésre: kiről szól a könyv? A profi mentorban van méltóság, szenvedély, alázat, kétely és kíváncsiság, az amatőr mentorban nincs egyik sem, és mégis mindkettő csehovi marginális figura.

"NYINA: …És most már tudom, értem, Kosztya, hogy a mi pályánkon - mindegy: akár a színpadon játszunk, akár írunk - nem a hírnév, nem a ragyogás a fő, nem az, amiről én ábrándozom, hanem az, hogy tudjunk tűrni. Tudd viselni a keresztedet, és higgy! Én hiszek, és már nem fáj úgy, és ha hivatásomra gondolok, már nem félek az élettől. TREPLJOV: (szomorúan) Maga megtalálta a maga útját, maga tudja, merre tart, de én még mindig a lázálmok és képek káoszában kóválygok, és nem tudom, minek és kinek kell ez az egész. Én nem hiszek, és nem tudom, mi a hivatásom." (Csehov: A Sirály)

magyarázom a bizonyítványaitokat

Az utóbbi négy évtizedben legalább nyolcvan marhaságot találtam ki a vizsgák utáni magyarázkodásra. Íme a mai: Képzeljük el, hogy a statisztika vizsgán az a feladat, hogy számoljuk ki a kosárlabda csapat átlag magaságát, ha van benne 201, 211, 198, 197, és 193 cm magas játékos. Ha azt a választ adod, hogy az átlag magaság 2000 cm, az ugyanolyan rossz mintha azt mondod, hogy a feladat eredménye: 199 cm. A statisztika vizsgán minden jeles dolgozat egyforma, a filozófia vizsgán minden jeles dolgozat másmilyen.

egy tollból

Tíz évvel ezelőtt indítottam el a „negyven hét negyven könyv” irányzatot. Abba az irányba akartam terelni a diákokat, hogy csak könyvet olvassanak. Nézem mai doktorandáimat amikor írogatják a disszertációjukat, hogy miként nyúlnak meglévő tudásokhoz. Első helyen vannak azoktól a tanáraiktól kapott tudás, akik saját könyvből tanítottak. A másodosztályban vannak azok, akik más könyvéből, de könyvből tanítottak, a hangsúly az egyes számon van, tehát egy guru könyvéből tanítottak. Minden más össze-vissza odahányt tudásfoszlány és jópofáskodás elillant, mint a kámfor. Hallom már a támadást: de, a kortárs dolgozatokban hemzsegnek a hivatkozások a cikkekre. Igen, de én itt és most nem a kötelező hivatkozásokról, hanem arról a tudásról írok, amit doktorandáim használnának, ha nem lenne rajtuk semmi kényszer. Amit kényszerből csinálnak, a megcélzott folyóirat és más elvárások nyomán, azok csak tömítés. Azok a meglévő tudások, amiket egy gondolkodó valamilyen fogalmi keretbe illesztett igenis szűkítik a problémateret, hiszen kontextualizálható az elérhető tudás.

A mesterszak vizsgán megpróbáltam modern másodosztály lenni. A tudás műfaj gyöngyszemeiből kiválasztottam néhányszor húsz oldalnyit – mindenki választhatott max egy óra olvasást. Egy óra kávézás a kávéházban – spekulálás a húsz oldal "egytollbólkijövő" szövegről, és utána két óra írás. Gondoltam ez nem sok a digitalizált diákoknak. Tévedtem. Itt az ideje, hogy újragondoljuk a vizsgáztatást.

A sors az asztalomra küldött három konferenciacikk tömörítvényt. Teljesen biztos, hogy egyik szerzőnek sem volt a kezében egyetlen „egytolólkijövő” könyv, amelyben az alapfogalmak tiszták. A vizsgákat meg lehet csinálni tanár, tanítás és könyv nélkül. A cikkeket úgyszintén. Félek leírni, de talán annak a tanárnak, aki sosem írt könyvet, nem is kell, hogy tiszták legyenek a fogalmak. „Ki-ki magáról gondoskodik, és az éli világát a legvígabban, aki a legjobban be tudja csapni magát.” (Dosztojevszkij)

Pihentet-e a favágás

A közkedvelt HBR csinált egy mérést tizenkétezer emberen. Az emberek fele kijelentette, hogy munkája értelmetlen és lényegtelen. Egy másik mérésben a megkérdezett Britek harmada kijelentette, hogy munkája egy kalap sz@rt sem ér (bullshit-job).

A héten mentoráltam és a Profi mentor könyvemet írogattam. Nem kell menni fát vágni. Nem vagyok fáradt, hiszen azt csinálom, ami a szenvedélyem. 

Akard a bizalmat

Sokan azt hiszik, hogy a mester-inas ugyanaz, mint a tanító-tanítvány. A mester-inas más, mint a tanító-tanítvány és más, mint a diák-tanár kapcsolat. A tanár a szakma, a tanító az mesterség fortélyait adja át. De, A mesternek nem a mesterség továbbadása a hivatása.  A mester inasa se nem szakmára, se nem mesterségre készül, hanem művészetre - arra, hogy rossz és jó összképeket fessen a világról. Rosszat szabad de normálist (átlagost) nem szabad festeni. A mester az, aki óvja inasát, attól, hogy abba hagyja a kóborlást. Az inas az, aki óvja mesterét, hogy ne álljon le a kóborlással. A rossz „festmények” az út része, a közepes szériagyártások más úton vannak.

Senki sem tudhat többet a mesterről, mint az inasa, sem az inasról, mint a mestere. Így a bizalom kölcsönös. Mindketten akarják a másik bizalmát. Csak a mester bizalma teheti helyére az inast, és az inas bizalma teheti helyre a mestert.  Rajtuk kívül mindenki csak felületes –  jó vagy rossz akaratú – szemlélő. A mestert és az inast az tartja egyben, hogy se a múltjuk, se a jelenük sem a jövőjük nem azonos. de a múltjuk, jelenük és jövőjük megfér egymás mellet, hiszen másként azonosak.

A tanár jogosítványt ad, a tanító tudást ad, a mester mindenedet elveszi, de te is tőle elveszel mindent. A tanáról és a tanítóról mindenki tudja, hogy az. A mesterről csak az inasa tudja, hogy ő A mester.

 

P.S.

a könyvben majd a mester helyett profi mentor lesz