Talán igen, talán nem

a folyó nevén, vagy az emberiség jövőjén gondolkodjunk

Az egyetlen helyes válaszra emlékezést a kisiskolában lehet és muszáj gyakorolni, és a gyakorlás eredményét lehet osztályozni. Egy keresztrejtvény valamely sorának megoldását mindenki ugyanúgy látja. Látszik, hogy beírtad: Duna.

Van másmilyen tudásgyarapodás is. Az összkép változása, amely szavakba önthetetlen. A tudást a kisiskolákban mérik a „festmények” kialakulásában leheltelen a mérés. Ezt minden szemlélő másként látja. Nagy baj lenne, ha minden szemlélő ugyanazt az olvasatot adná, hiszen akkor az nem az összkép olvasata lenne.

Ha nem találunk egy előkelő helyet a „világ-képeink” átadására, akkor aligha várhatjuk azok elfogadását. Veszélyes lenne az „összkép-alakulásokat” megversenyeztetni, hiszen akkor a versenyzők átlátható szabályokat követelhetnének. A versenyben vannak, akik sorstársukat lehúzzák a saját színvonalukra. Nem tudod mibe akarnak belerángatni, de olyan vonzónak tűnik. Majdnem biztos, hogy megbánod. Undorító látni, hogy azok, akik ugyanabban a cipőben járnak miként hamisítják meg a valóságot. Miként befolyásolnak arra, hogy igenis kitaposott utakon kell járni a festészetben is. Az összkép – festészet – bírálata bizalomalapú. Ezt az utat útközben kövezik ki, vagy nem.

Talán, azokra az emberekre kellene bízni utad kikövezését, akik az emberiség lényeges dilemmáin spekulálnak. "Ha élet zengi be az iskolát, / Az élet is derűs iskola lesz.” (Ady)

jegyszedők és anyósok

Csiszolgatom új könyvemet. Íme egy kis kóstoló:

Teljesen mindegy, hogy a réig stadionok jegyszedői, a modern stadionok beléptetőrendszer kamerája, a komornyik, az anyós vagy a (törzs)főnök áll a kapuban. Belépés egy körbepisilt területre sosem zökkenőmentes. Mrožek hősei AA és XX szemléltetik, hogy különböző típusú emberek nem is különböznek egymástól az "anyós elött".

Senki se gondolja, hogy az akadémiai világ kapujában nincs beavatás. Harmincévesek voltunk amikor azt mondtuk, hogy mi nem leszünk olyan jegyszedők mint az akkori hatvanasok. Most már hiszem, hogy az akkori hatvanasok is hasonló fogadalmakat tettek. Talán a mai harmincasok is hiszik, hogy ha mi - mai hatvanasok - elmegyünk, akkor nemsokára megszűnik a vesszőfutás és a pellengér.

Egyetlen kérdés van: bevállalja-e a mentor védencének védelmezését. Többet tudnék mondani arról, hogy inkább ne, mint arról, hogy inkább ingen...

FOLYTKÖV

plagizált bírálat

Talán túlzottan óvatos vagyok, amikor néha-néha belepiszkálok az eredetiség kérdésébe, de az is lehet, hogy nem. Annak vagyok a híve, hogy az ember akkor írjon vagy beszéljen amikor mondanivalója van. Nos, ha az embert rákényszeríti a balsors, hogy akkor is írjon, ha nincs mondanivalója, akkor majd lemásolja mások írását. Illetlenség bántani azokat akiknek csak konfekcióra tellik,

A plágiumellenőrzés nem véletlenül akkor született meg, amikor sokat kellett írni azoknak, akiknek nem volt mondanivalója. A „Hatvan év és öt nap meló” blogbejegyzésemben már piszkáltam a forró kását. Most, mást piszkálok meg. Régóta érdekel, hogy mennyit plagizálnak a bírálók. Fél évszázada nézek dolgozat bírálatokat. Az írógéppel írt régi és a vadiúj „feltöltött bírálatok” között óriási hasonlóságot látok. Így van rendjén hiszen, ha a dolgozatokban nincs semmi új, akkor a bírálatok túlcsámcsogott paneljei is helyénvalók.

Nincs messze az a nap amikor majd egy alapképzésben született szakdolgozat, mesterképzésben született esszé, vagy egy doktori képzésben született disszertáció szerzője feljelenti bírálóját plagizálásért. Az iparban is van különbség az egyedi- és a széria-gyártás termékei között. Az egyedi darab akkor rossz, ha olyan, mint a másik, a széria darabja viszont akkor rossz, ha nem olyan, mint a többi. Nem baj, hogy nem értem az a baj, hogy ők, akik többet iratnak az emberekkel, mint amennyire azok képesek sem értik, hogy a tömeggyártás terméke akkor jó, ha egyforma.

Tipizált terméket csak tipizált mércével illik mérni! A cikkek és disszertációk birálatában is annyi eredetiség lehet, amennyi a vágóhídon a csirke súlyának mérésében van.

Azóta már sok víz folyt le a Dunán, Miljackán, Száván és a Szamoson

1999 óta próbálkozom a digitális tanítás vs. tanulással. Első, ma már nevetséges találmányom úgy maradt. Jobbat nem tudtam rosszabbat, még ha divatos külsejű is. akkor sem érdemes csinálni. Azóta már sok víz folyt le a Dunán, Miljackán, Száván és a Szamoson. Egyik munkaadómat sem sikerült „megrontani”. Néhányszor kivontam a forgalomból a gamification álmaimat, de valahogy gyakran visszaálmodom amit már néhányszor megálmodtam. Ilyenkor vagy az van, hogy a digitális bevándorló képtelen bármit is kínálni a digitális bennszülöttnek, vagy nem történhet meg a paradigmaváltás a tanulásban.

A két zágrábi nap alatt talán a leggyakoribb szófordulat a következő volt: tilos a validálást "külső szakértőkre" bízni, de az amatőr fogyasztónak se higgyünk. Validálja az, aki akarja – mondtam gyakran, de úgy látszik nem elég gyakran. A blogbejegyzéseimnek százhatvan stabil és néhányszáz alkalmi ovasója van - ők igy validátak és voltak, akik úgy validáltak. 

A napokban szerzőtársam töltötte fel új konferencia cikkünket, és megkérdezte hogy mit válaszoljon arra kérdésre, hogy akar-e cikk-bíráló lenni. – Ne adj Isten – ordítottam a telefonba. Elmondtam, hogy kollégám Zágrábban most írta le tökéletesen a bírálókat:

Kézzel értem a labdához a tizenhatoson belül, de nekem ez meg van engedve.

Aktuális doktorandáiomon kívül senkinek sem merném a munkája pillanatnyi eredményét validálni. Teljesen mindegy, hogy filantrópok vagy mizantrópok vállalják be a szakértő-bíráló szerepet. Egyik sem tud segíteni. Valahogy úgy kellene hinni a digitális tanulásban, mint a Evan Spiegel a Snapchat megálmodója, aki nemet mondott Mark Zuckerbergnek

Dolgoznak-e most?

A Zágráb-Budapest buszon ül egy kisfiú. Még indulás előtt egy kislány odamegy hozzá és üdvözli két puszi kíséretében.  Ide ülhetek – kérdezi a kislány. Nem, aludni akarok – válaszolta kurtán a kisfiú. Végül se a fiú sem a lány nem aludtak, hanem FB haverokkal beszélgettek egész úton. Dolgoznak-e most ők? „Egy koreai gondolkodó azt mondta, hogy az okos telefon heti tizenegy óra többletmunkát hozott” (Bregman 2017: 140) Egy balkáni gondolkodó még esetleg hozzátenné: vagy többet. Elkezdtem olvasni Rutger Bergman „Utópia Realistáknak” című könyv horvát fordítását, amit Zágrábban vettem. Dolgozok-e én amikor a buszon olvasok. Dolgozok-e én amikor kétszer öt órát utazom, hogy dolgozhassak?

A könyv nyomán, J.S. Mill J. M. Keynes és B. Shaw is arról gondolkodtak, hogy majd egyszer az emberek kevesebbet fognak dolgozni. Inkább úgy fogalmaznék, hogy sokkal kevesebbet fognak dolgozni a munkahelyükön. Ebből nem eléggé világos, hogy mennyi időt fognak ott tölteni. „Az angol földműves 1300-ban évente ezerötszáz órát dolgozott, később a gyári munkás Manchesterben már kétszer annyit… Shaw 1900-ban azt mondta, hogy 2000-ben a melósok napi két órát fognak dolgozni” (Bregman 2017: 133) Ez a jóslat talán be is jött, ha letisztítjuk a munkahelyen töltött időt.

Végül Fikret kollégámnak írtam egy smst: Abszolváltam a könyvet, amit javasoltál, a végén majd én is Keynes rajongó leszek, mint te.

Vajon, mi balkáni gondolkodók rájöhetünk-e valami másra mint, J.S. Mill J. M. Keynes, B. Show és R. Bergman? Vagy csak marad a régi mondás: többet kellene olvasni, mint írni.

 

P.S:

„A pszichiátria 2014-ben – írt Asimov 1964-ben – lesz a medicina legnagyobb ága, hiszen milliók fognak elveszni a szabadidő tengerében” (Bregman 2017: 136) Azt nem jósolta meg, hogy civil life-coach lesz a társalkodónő.

amikor eltűnik a praxis

Herbert Simon, Daniel Kahneman, és Richard Thaler tanításait (lusta vagyok megnézni hány millió fölösleges hivatkozás sült el tőlük) mindenki tanulja, de a praxisban szitokszó szerepet játszik minden bölcsesség, ami tőlük származik. Fiatal kollégám gyorsan hozzáteszi: a ti korotokban sem volt méltó sorsuk a nagy gondolkodóknak. Rendelünk még egy-egy pohárral és elkezdjük átalakítani a régi mondást az öregségről. Ha valaki nem tudná, az öregedés akkor kezdődik amikor már a nála fiatalabb hölgyek csak „leülni” akarnak vele, és úgy folytatódik, hogy a nála fiatalabb hölgyek felálnak és átadják helyüket a villamoson. Talán, ez a második fázis az, amikor megérti az ember a filozófiát és nem csak jópofáskodik vele, hiszen addig a praxis működött filozófia nélkül is. Akkor egy-két villamosmegállónyi idejük van az öregeknek bölcselkedni.

Benedikt és Adam

James Watt, Nikola Tesla és Steve Jobs jöttek mentek, de Benedikt Kotruljević és Adam Smith maradtak

Benko Kotruljić, (1416. -1469.) volt a neve horvátul latinul Benedictus de Cotrullis. Ő találta ki a kettős könyvelést, vagy nem. Mindegy, Zágrábban szobrot emeltek neki. Kevésbé egyértelmű,hogy Adam Smith mit talált ki. Azt amit ráfognak azt biztos nem. 

Lesz-e egyszer paradigma váltás. Leszenk-e olyan tankönyvek az üzletelésben amelyek nem foglalkoznak a költségekkel, és leszenk-e olyan közgazdaságtan könyvek amelyek elfogadják, hogy vannak eladhatatlan dolgok amiket muszáj legyáratani?

Ne szorítson a kapca, de ne is legyünk meztelenek

Így készül a félévi műsor. Vagyis három igével kell kötni az identitás fogalmát a diszciplínája ketrecéből kirepült döntéshozóval (1) illeszkedni a szabálykövetők, korszakához (2) illeszkedni a sekély-tudás korszakához (3) illeszkedni a túlszabályozás korszakához. A viselkedés fogalmát is bekötöm a diszciplínája ketrecéből kirepült döntéshozóval (4) megérteni a tapasztalat emlékeit (5) megérteni az elégséges önuralmat (6) megérteni a múltba nézés korlátjait. A kiutkeresés fogalmát is bekötöm a diszciplínája ketrecéből kirepült döntéshozóval (7) elképzelni a szerencsét (8) elképzelni az elképzelhetetlent (9) elképzelni a kudarcot.

Ez olyan szakácskönyv ízű duma. Talán az is. Talán baj is, hogy ipari kultúra nyomán készítem a félévet. Viszont anélkül, hogy az elején látható legyen a rend képtelen vagyok eltérni tőle. Az órán csak akkor lehet rendetlenkedni, ha vanmitől lehet eltérni. Nos, látni kell az összképet, amiből a olyan bemutatót kell készíteni amely éppen annyira szorít amennyire kell.

Új könyvet írok: ízelítő

PROFI MENTOR

Ha egy tanár pályafutása során sokat mentorál, akkor is az életének töredék része. Úgy saccolom, hogy valamivel kevesebb mint amit a fürdőszobában tölt tisztálkodással. A fürdőszobában nélkülözhetetlen szabályokat se megírt történetekből tanulta, hanem megtapasztalta. Talán olvasott fogkrémdobozon lévő utasításokat, de "történeteket a fürdőszobából" nem. Tehát fölösleges a mentorálásról olvasni.  Rend van a világban: amiről nem kell írni arról nem is írnak. Vagyis amit írnak az „fogkrémdobozon lévő utasítás”.

Van két könyv, ami a menetorkodás mesterség lényegéről szól, de másként, hiszen a főszereplő a dolgozat. Umberto Eco Hogyan írjunk szakdolgozatot, és Karl Popper Szüntelen keresés című könyvei a mentor-mentorált kapcsolat eredményéről szólnak. Ezek a könyvek elérhetetlen magaságok, és így ez a könyv egy mellettük lévő dombocska tetejére akarja elvinni az olvasót.

Egy blogbejegyzésemben írtam: „Nem vezet autót, hanem taxival viteti magát; Nem használ papír zsebkendőt, hanem a zakó bal belső zsebében van egy vasalt rongy; Nem rendel semmit, hanem a kávéházban a törzshelyén a pincér tudja, hogy mikor mit kell hozni; Nem rohangál tanítványok után, hanem a tanítványok tolakodnak nála.” Nos, kaptam is érte ezt is és amazt is. Gondolkodtam azon, hogy a címe legyen: Kilenc kávéházi történet. De nem elég jó.

Az a régi vicc megvan? Kérdezi Juliska: Hát, ezzel kit akarsz kielégíteni? Hát, magamat – válaszolja Jancsika.

Első történet: Grand Hotel

Mind a kilenc városban, ahol mentorkodtam megkérdeztem kollegáimat, hogy hol legyen a laboratórium. Mindenhol a Grand hotel kávéházát javasolták. Csak úgy mellesleg megjegyzem: egyik városban sincs Grand névre hallgató hotel…

 

FOLYTKÖV