“Szókratész, te mindig azt hirdetted, hogy a rossz törvényt is meg kell tartani. Most téged hamisan halálra ítéltek, ha te most megszöksz a törvényes ítélet végrehajtása elől, akkor egész életed tanítását megdöntöd, hiteledet veszted.
A hetvenes évek végé fele úgy tűnt, hogy megértettem a módszer fogalmát.
Azóta minden tanításom és írásom terhes attól, hogy el akarom választani az „eljárás” fogalmát (lépések egymásután következése) más fogalmaktól. Legutóbbi cikkünkben elkülönítettük a valóság szintjei nyomán a modellt, a módszert és eszközt.
Amikor valamiről sokat kell írnom és/vagy prédikálnom, akkor bizonyos, hogy sz@rul csinálom.
Imre nagybátyám varrta nadrágjaimat, amig nem kezdtem Olaszországból farmer nadrágokat hozni. Az ő módszere nagyjából így nézett ki: (1) nézd meg a divatos anyagokat és a divatos szabásmintákat. (2) mérd meg a kuncsaft derék, comb és csípő bőségét (3) Szabd ki a kiválasztott anyagból a nadrág alkatrészeit. (4) varrd össze az alkatrészeket (5) próbáld fel a kuncsaftra és ha tetszik neki akkor fizessen, ha átalakításra szorul akkor alakítsad át, ha nem alakítható át, akkor dobd ki. Talán az ehhez hasonló tartalommal írt könyv viselheti a nadrágkészítés módszer (Figyelj: egyesszámban írtam) címet. A cím akár lehetne többes számban is, de akkor egy módszerek halmazát (pl. a balkezes szabó vegye az ollót a balkezébe) tartalmazná, amiből az következik, hogy a nadrágkészítésnek nincs módszere.
Egyetlen bajom van. Mit kezdjek amikor a diákom az orrom elé tolja az Óperencián túl néhány millió példányban préselt könyvet, amelyben a nadrágvarrás módszerének része a „tűbe-fűzés módszertana” Jó lenne ezt a leckét megtanulni és annyi pénzt keresni vele, hogy jövőre a Savoyban táncolhassak az év utolsó napján.
„Talán már utol sem érem. Talán másmerre indult. Talán elhagytam ebben a nagy rohanásban. Nem is nagyon bántam; majd megtalál. A foltosok mindig megtalálnak. Futottam, futottam, és örültem, hogy újra futhatok.” (Örkény: Rekviem)
