A bíró szót használom, hiszen ódzkodom attól, hogy a bíró „vezesse” a játékot. Ötven éve, a Helsinkiben rendezett EB óta közvetíti a TV a kosárlabda mérkőzéseket. A belgrádi EB időpontjában megtartott konferencián Kassai Ervin azt mondta a kosárlabda bíróknak: Önök szürke ingben és nadrágban vannak, maradjanak szürkék, hiszen nem önökről szól a mérkőzés. Később még hozzátette: Önöknek nem ott kell lenni, ahol a labda van, hanem ott, ahonnan jól látnak.
Legyen-e feltűnő a bíró? Legyen-e „videotechnológiát kezelő bizottság” minden sportban. Ez az a téma, amiről mindenkinek van véleménye. Nekem is. A kortárs hocky, kosár és foci mérkőzések mindennapos TV közvetítésével a bírók identitása csúszós pályává vált. Az identitás lényege a „ki vagyok én” kérdés megválaszolása.
Negyed évszázaddal ezelőtt a tűzoltók döntéseit vizsgáltam. Nem tudtam, hogy ugyanakkor Gary Klein is ezzel foglalkozott. Egyértelmű, hogy a tűzoltók képesek elég jó intuitív döntéseket hozni. A jó bírók is. Ez se nem több se nem kevesebb, mint „összkép az első látásra”. A gyors gondolkodást lehetetlen lassítani, de lecserélhető lassú, analitikus gondolkodásra.
A hocky, kosár és foci mérkőzéseket papucsban és alsógatyában nézők tucatnyi kameraállásból láthatják azt, amit a bíró, a játékosok és a lelátókon ülő közönség nagy része nem láthat. Ha sport, akkor a bíró hozzon gyors (intuitív) döntéseket. Ha a papucsban és alsónadrágban okoskodó tévénézők szórakozása, akkor a bíró és a „videotechnológiát kezelő bizottság” hozzon lassú, analitikus döntéseket.
Kassai Ervin ugyanakkor született, mint apám. Ma már, a C-64 kultikus számítógép mellett játszadozó fiaim korosztálya nézi a meccseket papucsban és alsónadrágban, a romkocsmákban sörözgetve. Elvárják, hogy a bíró ne legyen szürke, és a meccseken lassú és analitikus döntések szülessenek.
