Talán igen, talán nem

söpörjük a szőnyeg alá

A fantázia szülte Robinson Crusoe, (Homoeconomicus) „mi mire cserélhető dilemmájával" jól elvannak a közgazdászok, és megmagyarázzák a „maximális határ-hasznosság” szüleményüket. A valóságot talán inkább az „anya dilemmája” ábrázolja. Egy anya hogyan osztaná el a meglévő tejet? Mennyi jutna a csecsemőnek, a többi gyereknek, férjének a teába, és a macskának.

Söpörjük a szőnyeg alá az „anya dilemmáját”, hiszen se a közgazdaságtan sem a viselkedéstan nem hajlandó lemondani a csinos matekról. Nem zavarja őket sem a logikai önellentmondás, sem az empirikus tévedés

Wickesteed, százhét évvel ezelőtt mondta: „A közgazdász feladata nem megmondani az anyának, mit tegyen, hanem megérteni és megmagyarázni, hogy mit tesz.” Talán, ez vonatkozhat a viselkedéstanászra is. Szabad-e olyan pikáns kérdéseket feszegetni, hogy az anya odafigyel-e az anyós preferenciáiáira. 

Könnyű a fantázia szülte Robinson Crusoe-t rábeszélni arra, hogy létezhet olyan tőzsde, amin mindenki nyer. Próbáld meg az anyát rábeszélni arra, hogy ha a „határ hasznossági függvény maximalizálása” nyomán dönt, akkor az anyós elégedett lesz

Ragasztóval fúrjon kalapácsot

A kezdőknek csak annyi van amennyit az iskolában megtanultak. A praxis, vagy egy jól leírt műveletsorozat gyakorlásával, vagy a mester figyelésével kezdődik.

Mi van az asztalos szakmával? Valaki készít egy rajzot arról, hogy miként illeszkedjen a szekrény hátsó része a többihez (MODELL – ami nem azonos a szekrénnyel, de hasonlít rá) Utána a meglévő eljárásokból kiválaszt egyet (MÓDSZER – a ragasztás, csavarozás és a szegelés közül kiválasztja a csavarozást) Végül a leírás meghatározza a csavarhúzót (ESZKÖZ) amivel a művelet elvégezhető.

És mi van a menedzsment szakmával? Ott is valaki készít egy rajzot a vevőről, amiből kiderül hogy a vásárlási döntést Ökon vagy Ember hozza meg (MODELL – ami nem azonos a vásárló viselkedésével, de hasonlít rá) Ott is a meglévő eljárásokból kiválaszt egyet (MÓDSZER – az okoskodások közül kiválasztja a mesterséges intelligenciát). Végül a leírás meghatározza a Doctus KBS (ESZKÖZ) amivel a művelet elvégezhető.

Anélkül, hogy a cselekedet előírója tudja a különbséget a modell, a módszer, és az eszköz között nem megy! Láttam már konferencián kollégákat, akiknek ezek a jól definiálható fogalmak szinonimák. Ők nem írhatják le a kezdőnek a praxist, hiszen nem ismerik a modell, módszer és eszköz fogalmakat. Ha az asztalos mesterség leírásába hasonlóan dobálódznék a fogalmakkal, akkor azt is mondhatnánk: Ragasztóval fúrjon kalapácsot.

anti-dogmatic

Mennyi tapasztalat kell ahhoz, hogy megsaccold: só vagy cukor van a fűszer tartóban, vodka vagy pálinka van az üvegben anélkül, hogy megkóstolnád? Mennyi tapasztalat kell, hogy megsaccold a felvételi beszélgetésen: a jelentkezők tanulékonyságát, tiszteségét és szenvedélyes kíváncsiságát?

Egyszerűen megfigyelhető, hogy valakinek „van egyetlen üdvözítő megoldása, de nincs problémája – tudáshiánya. Ilyenkor kétségtelen, hogy dogmatikus világképről van szó. Ha valahol, egy kész megoldás csodát teremt, akkor nem kell se tudós, sem kutatás. Nos, annak a doktorandának, vagy doktorandusznak, semmi keresni valója sincs a doktori iskolában, aki már tudja, hogy mi az egyetlen helyes módszer arra, hogy a rossz emberből jót csináljon, vagy arra, hogy a rossz vállalatból jót csináljon, vagy a szegényből gazdagot csináljon

A „pozitív hozzáállás” nem segít. Ha nincs ott a víz, amikor az ablakot akarod lemosni, akkor semmilyen pozitív hozzáállás nem segít. Ha nincs probléma akkor nem kell keresni a megoldást. Pontosan fordítva van a kételkedőnek – negatív hozzáállásnak – van esélye, a dogmatikusnak nincs.

rossz és jó festők

A ismeretlen ember jól lefestve és az ismert ember rosszul lefestve. Az Ermitázsban is mint máshol az életben a festő minősége határozza meg az objektum szemlélhetőségét.

A szentpétervári konferencián egy doktoranda megpróbált összerakni valamit a tudás vizualizációjáról. Nem a kislánnyal van bajom, hanem azokkal a festőkkel, akiktől hozta az elképzeléseket.

Olyan emberek publikálnak a valóság vizualizációról „akik nem tudnak festeni”. A kauzalitás-hívők népszerűvé tették a kauzalitás rossz „festményeit”. Illik tudni, hogy az elme  valósága nem-kauzális. A nem-kauzális valóságnak nem született meg sem Csehovja sem Rembrandtja, így most senki sem ábrázolja a valóságot.

Lelkes betanított munkások

Képzeljünk el egy olyan világot, amelyben mindenkinek ugyanolyan hálószoba bútora és bugyija van. Ebben a világban a bútor, és bugyigyárak igazgatói ugyanazt kell, hogy tudjak. Ha minden igazgató ugyanazt kell, hogy tudja, akkor a világ összes üzleti iskolájában ugyanazt kellene tudni a tanároknak. Ehhez az kell, hogy a világ összes tanára ugyanazon a rostán maradjon fenn. Aki kihullik az nem taníthat sehol sem bútor vagy bugyigyár igazgatót.

A konferenciákon mindig "beülök" a folyóirat főszerkesztők "vitájába". Tegnap se bírtam ki sokáig. Fájdalmas. Először akkor éreztem, hogy tűrhetetlen, amikor az egyik Óperencián túli azzal hencegett, hogy neki van néhány száz lelkes fiatal bírálója. Sok mindenre jók a fiatalok, de a tudomány produktumainak felismerésére nem. A nagy baj azzal van, hogy minek annak saját produktum, aki más produktumát kell, hogy tanítsa. Nos, ezeknek a lelkes "kidobó gyerekeknek" kell egy precíz útmutató, amelynek nyomán valaki kihullik a rostán. Ezt a fájdalmat eltűrtem, de a másodikat mar nem.  Amikor a főszerkesztő megmutatta, hogy az ő irományaira tizenötezren hivatkoztak, kirohantam a teremből. Fogadni mernék rá, hogy utána elmesélte, hogy miként lehet valakinek rengeteg hivatkozása, és akkor bármelyik üzleti iskolában taníthat.

„Amikor egy egyetemi tanár elkészül egy tanulmányával, beadja egy folyóiratnak. A szerkesztő továbbküldi néhány bírálónak, akik elbírálják, majd tudatják a szerzővel, hogy miért hasznavehetetlen a tanulmánya, és miért nem lenne szabad publikálni. Ez az egyik olyan tortúra, amelynek mi tanárok, önként kitesszük magunkat, és ez az egyik fő oka annak, amiért sokan nem látják értelmét a tudományos pályafutásnak” – írja Dan Ariely a Zseniálisan irracionális könyvének, Ha a munkának nincs értelme című fejezetében. (2014:65)

Ha nehány ötven év alatti kiszabadul

A legváratlanabb pillanatban jönnek be régi fülbemászó nóták. Reggeli a szentpétervári szállodában és bejön a nem csak a húsz éveseké a világ. Valahogy igy szeretném átfogalmazni: Talán néhány ötven év alatti még poroszkál. Thaler írta valahol, hogy az ötven alattiak megérthetik az Ekonok és a Humánok közti különbséget. Reménykedjünk!

Tegnap a szentpétervári konferencián betévedtem egy előadásra. Ötven év alatti előadó feszegette az egyetemi oktatók értékelhetősége és mérhetősége közötti különbséget. Előttem ült egy ötven év alatti, aki elkezdett a gépen levelezgetni és amikor kifogyott a levelekből akkor áttért a népszerű közösségi oldalra és ott keresett barátokat. A vitában a mellettem ülő két ötven év alatti kiengedte a csövön mind azt, amit otthon visszatartottak. Ők azok, akikben Thaler reménykedik. A levelezgető és egy másik ötven év alatti viszont itt is nyomtak a betanult kötelező szöveget miszerint az egyetemi ember mérhető értéke a „research”. Itt 3:2 azok javára, akikben reménykedünk. Talán majd egyszer otthon sem kell kussolniuk a „research”-hívő kortársaiktól.

aki csak kétszer káromkodik hetente

Fél évszázaddal ezelőtt azzal kerestem a zsebpénzemet, hogy okos, de a számok világában ügyetlenkedő, gyerekeknek statisztika magánórát tartottam. Azóta nem kellett a statisztika. Valami, mégis rémlik a korreláció lényegéről.

Az Óperencián túl a tudósok igazolták, hogy aki a munkahelyén hetente négyszer káromkodik, az kicsit nem illeszkedett be a munkatársai közé az, aki hússzor az nagyon nem illeszkedett bele.

Nos, ilyenkor jó tudni a statisztika lényegét, hiszen akár fordítva is lehet: aki nem illeszkedett be az káromkodik. Sőt, ha nagyon megértetted, akkor nem is számolsz ilyen baromságokat.

B@meg a tudományt. Bocsánat, talán inkább b@meg a tudósokat, akik nem tanulták meg, hogy mire jó a statisztika. Nos, kétszer káromkodtam, és még csak hétfő van. Ezen a héten már nem is káromkodhatok többet munkatársaim között, hiszen elrepülök. Aha, akkor így kell beilleszkedni. Ha tudós lennék akkor azt mondanám, hogy a legjobb beillszkedés, ha nem vagy ott.

 

Segít-e a múzeumlátogatás

Huszonkét kilométert kell gyalogolnia annak, aki az Ermitázs Múzeumot be akarja járni. Úgy saccolom, hogy ez egy hétig tart. Ha hozzáadom a bejutási időt akkor két hét.

Hajlandó vagyok-e két hetet beletenni? Talán igen talán nem. Jobban szeretjük a száz dolláros nyereményt, ha azt két részletben kapjuk meg, mintha egyben kapnánk. Ez csak a mesebeli homo-economicusnak mindegy. A megvizsgáltak mindössze tizenhét százaléka"racionális" és nekik mindegy. (Thaler). Van más is Azt a víkendházat, amelyben gyerekkorodat töltötted nem adod el több tíz millióért, de aki víkendházra vágyik azt sosem venné meg néhány millióért sem. Tehát mégsem vagyunk Ekonok, hanem inkább Humánok vagyunk. Az Ekon (homo-economicus) viselkedés nem alapulhat tényeken, hiszen az Ekon nem létezik A közgazdászok modelljei nem a valóságból, hanem a létező Ekon axiómából levezetve értelmezhetők. Kahneman (2013) is megmutatta, hogy lemondani valamiről fájdalmasabb, mint amekkora élvezetet nyújt megszerezni ugyanazt. Feladni valamilyen már elért dolgot, mindig nehezebb, mint lemondani valaminek a megszerzéséről. 

Mi történik annak az embernek a meta-tudásával aki két hetettölt egy múzeumban, vagy él egy Olimpiai játékot szervező városban? Átalakul-e meta-tudása a könyvelésről, za algoritmuskészítésről, vagy a cipővásárlásról annak aki két hetet tölt egy múzeumban? A konferencián szerdán bemutatjuk a meta-tudás elképzelésünket. Remélem nem csak olyan Ekonok lesznek, akik gyorsan megszabadulnak attól a víkendháztól, amit az öregek rátukmáltak.

A hiányzó részelt

Balkáni összképemből csak Tirana hiányzott. Most az is megvan.

• Az első, amit látok az mindig a reptér-szálloda utazás. Ebből látszik, hogy az államot érdekli-e olyan dolog, ami a gazdag embereket nem. Beletenni sok pénzt egy olyan gyorsvasútba, ami a reptér épületéből átszállás nélkül olcsón elvisz a központba (pl. Schiphol) a tőkéseknek sosem hoz még nagyobb gazdagságot. Nos, a tiranai reptér, hasonlóan a szarajevói reptérhez tökéletesen meg van szervezve, hogy egy számlát nem adó taxival juthatsz el a szállodáig.
• A második a szálloda recepciójának gyorsasága és egyértelműsége. Ez Tiranában ugyanúgy, mint bármely balkáni főváros négy, vagy öt csillagos szállodájában kifogástalan. Itt még nincs süket duma és tréningeken betanult hízelgés a vevőnek. Ami jobb, mint bárhol, az a tengerparti új szállodák. Óriásit fognak ugrani a turizmussal.
• A harmadik az egyetem. Nos, itt hasonló a helyzet, mint a többi balkáni egyetemen. Jobban beszélnek angolul, mint a madridin, párizsin vagy milanóin, de még talán az amerikai harmadosztályú egyetem tanáraitól is. A publikáció ipar csapdájába ők is beleestek, és vergődnek benne. Az Amerikából bevándorolt „csináld meg magad”, avagy, nem kell neked mester és inasidő.

Az összkép: kedves emberek, akik nincsennek betanítva a „kötelező tipizált vigyorgásra”. Viszont, már a Balkánon is kezd terjedni az, hogy többet írnak, mint olvasnak és amit olvasnak azok levelek (száz oldal naponta). Már többször kirohantam az e-mail lavina ellen. Most is megteszem. Az e-mail legyen: releváns, egyértelmű és tömör. Írd meg, hogy az előadásom szombaton kilenckor kezdődik a a földszinti teremben. Ne kínozz két oldalnyi írással, ami nekem nem releváns, és főleg ne várd, hogy elolvasom, és válaszolok rá, hiszen se nem értettem, se nem fontos neked az énvéleményem arról, amiről lila fingom sincs.