Talán igen, talán nem

Ezek a horgászok nem éhesek

Ismét előkerült a sokszor megrágott téma: a vértől vörös óceán, ahol egymást zabálják a vérengzők. – Ne gondold, hogy a kék óceán partjára nem járnak horgászok – mondtam a tegnap esti sörözgetés közben.

Némely halak hevesen védekeznek így fárasztásukat különösen óvatosan csináljuk – figyelmeztetnek a horgászok. 5+1 óriási hibára hívják fel a figyelmedet, amit elkövethetsz fárasztás közben: (1) Ha túl erőszakos vagy (2) Ha túl engedékeny vagy (3) Ha túl lazára van állítva az orsódon a fék (4) Ha mellé merítesz a halnak és a másik horog beleakad a merítőbe (5) Ha kézzel veszed ki a halat és beleállítod a horgot a kezedbe (5+1) Ha elárulod a kedvenc helyed más horgászok előtt.

Néhány évtizeddel ezelőtt Maastrichtban sétálgattunk. Akkor láttam előszőr, hogy a holland horgászok visszadobják a fárasztás után kifogott halat. – Ezek a horgászok nem éhesek – mondtam akkor flegmán útitársamnak. Soha sem kerültem – fárasztás után – éhes ember horgára, de mindegyik elfelejtett visszadobni a kék óceánomba.

Van mááásik... -mondta Eötvös Gábor zenebohóc, és mondom én is

Meghamisított emlékek

A „kitalált nosztalgia” fogalmát Appadurai „nostalgia without memory” fogalmából vettem. Most, néhány írásom után inkább „hamis nosztalgiának” nevezném.

Gyakran szidom a kortárs cikk írókat. Sehogy sem tudom megemészteni a következő látványt egy cikkben:

Doktori iskolákban, úgy tanultam és később úgy tanítottam, hogy gusztustalan havert és/vagy főnököt idézni. Kortárs doktori iskolákban arról prédikálok, hogy a tudáshetér felkutatásának lényege: megtudni, hogy a problémád mely részét oldotta meg valaki. Ez falra hányt borsó, hiszen soha sem tudhatod, hogy ki mit tud a világban. Ilyenkor azt szoktam javasolni, hogy nézzék meg a legfrissebbet és a műfaj guruját.

Doktoranduszaim nem olyan hülyék mint én (soha sem idéztem főnököt - most meg már késő), és követik a divatot. A napokban két doktorandám összeszedet több tucatnyi marginális hivatkozási lehetőséget. Megdícsértem őket! Nos, visszanéztem egy kicsit a régi szép idők dolgozataiba. Látom, hogy egy hamis nosztalgiám van: igenis idéztek főnököt, folyóiratszerkesztőt, és sok mást, akinek be kellett nyalni.

Ezek a kortárs tudósok tiszteségesebbek  mint mi voltunk: ök bevallják. Az ő nyelvükön úgy mondanám: transzparensek

Kitalált nosztalgiák

Ebédelünk, és mint annyiszor, egymást nem halljuk, viszont tisztán haljuk a másik asztal hangoskodását. Három nyugdíjasnak tűnő hölgy nosztalgiázik. – Én délben hazamentem az iskolából. Sok osztálytársam ott maradt. Milyen jókat ettek a napköziben – panaszkodik az egyik hölgy.

Nos, az első kérdésem: milyen kaja várt otthon? Lenne több is de most nem ezt akarom hangsúlyozni. A kitalált nosztalgia, amikor nosztalgiát érzünk olyan dolgok iránt, amelyek nem voltak.

Fura dolog az emlékezet. Valaki így valaki úgy hozza vissza a régi képeket. Megkérdezték Edisontól, hogy hogyan érzi magát több mint 800 sikertelen kísérlet után. “Egyetlen sikertelen kísérletem sem volt, mindegyikből tanultam, hogy miként nem működik”

Talán a következő tanulságosabb: „Olyan emberként, aki nemrég még pályafutásának ígéretes szakaszában járt, vakmerő, illetlen, és önpusztító dolog lett volna úgy beszélnem saját munkámról, mint amely valóságos forradalmat robbanthat ki.” (Thaller: 2015, 214) Ez az a dió amibe annyiszor beletört a fogam. Kitalált nosztalgia lenne az is, hogy amikor fiatal voltam forradalmi változtatásokat gerjesztettem. Minden oktatásváltoztatás csírára megmagyarázták, hogy apróságok miatt nem kell forradalmat csinálni, és semmi szükség sincs paradigmaváltásra.

gurítsuk le a harmadik sört

Tegnap esti szereplésemen bejött az, ami bejöhet.

Négyszer felröhögött a közönség. Az első poénom bejött. Arra a kérdésre, hogy hány helyen tanítottam, azt válaszoltam, hogy nagyon sok helyen, hiszen könnyebb közönéget cserélni, mint műsort.

Amikor levonultam a porondról, ahol a beszélgetés közben megittam két korsóval, odamentem egy asztalhoz, és beszélgettük a történtekről. Gurítsuk le a harmadik sört.  Legurítottuk. Gyors döntés volt. Nem néztünk utána a kísérlet eredményének, miszerint aki heti 14 egységnyi alkoholnál kevesebbet iszik, annak jót tesz a pia.

Szereplésem közben a porondmester megkérdezte a közönséget, hogy miben hisznek: a gyors vagy a lassú döntésben. Valamivel többen szavaztak a lassúra. Nekirugaszkodtam megmagyarázni, hogy a tapasztalatlan és a tapasztalt is gyorsan dönt, csak más elvárások nyomán. Ha a tapasztalatlan megvárná amíg tapasztalttá válik, akkor soha sem válna tapasztalttá. Ez nem poén volt és nem is röhögtek rajta.

A szabadság – nincs mestered – azt is jelenti, hogy neked azokat a téves utakat is ki kell próbálnod, amiről a mester már tudja, hogy vakvágány. Sosem fogom megtudni, hogy segítettem-e azokat a szabad embereket, akiket eddig nem tanítottak meg arra, hogy az analitikus lassú gondolkodás semmit sem hoz, hiszen a tanulatlan azt sem tudhatja, hogy mit kell analizálni. Talán, nem jön el az a tanító, aki lassú döntésekre tanít.

 

csak a szűket értelmes mélyíteni

Tegnap délután a tudóskávézóban tudós kollegámmal tudóskodtunk. – Egyezek is veled meg nem is –mondta kollegám. A vita onnan indult, hogy mikor kell a doktorandusznak lenyomni a torkán a „kutatási módszert”.

Minden doktorandusz egy homályos probléma – tudáshiány – felvázolásával indul. A felvázolt problématerületet egy, de inkább két évig szűkíti. A szűkítés nem más, mint a tudásháttér tanulmányozása. Ez a tanul(mányoz)ás abból áll, hogy néhány diszciplína elérhető tudásai nyomán szűkíti a kezdetkor felvázolt problématerületet. Amikor már a problématerület olyan szűk, hogy csak tudáshiányt tartalmaz, vagyis kitakarította az álproblémákat, akkor érdemes elkezdeni a puhatolódzást a megoldásra. Meg kell tanulni a tudományfilozófiából „Minden problémában benne van a megoldás, és ez fordítva is érvényes, minden megoldásban egy kicsit benne van egy új probléma is” (Karl Popper)

 Vegyünk egy példát. Ha valaki elindult a vállalati innováció (P₀) szerepének problémájával, akkor a következő történhet:

• Tanul(mányoz) valamit a romboló innovációról (C. Christensen) és az élményalapú innovációról (C.K Prahalad) és ebből születik meg a P₁ ami szűkebb mint a P₀ volt. Ez után már azt is sejti, hogy ezen a területen melyik folyóiratból hasznos néhány hivatkozást gyüjteni
• Tanul(mányoz) valamit a káoszról (J. Gleick) és a komplexitásról (S. Kauffman) és ebből születik meg a P₂ ami szűkebb mint a P₁ volt. Ez után már azt is sejti, hogy ezen a területen melyik folyóiratból hasznos néhány hivatkozást gyüjteni
• Tanul(mányoz) valamit gyors gondolkodásról (D. Kahneman) és a takarékoskodó heurisztikáról (G. Gigerenzer) és ebből születik meg a P₃ ami szűkebb mint a P₄ volt. Ez után már azt is sejti, hogy ezen a területen melyik folyóiratból hasznos néhány hivatkozást gyüjteni
• Tanul(mányoz) valamit a kudarctűrésről a különböző kultúrákban (A. Appadurai) és a miliőről ahol lehetetlen újítani (R. Konstantinović),és ebből születik meg a P₄ ami szűkebb, mint a P₃ volt. Ez után már azt is sejti, hogy ezen a területen melyik folyóiratból hasznos néhány hivatkozást gyüjteni

Itt a mentor szerepet vált, vagy átadja helyét másnak, hiszen a doktorandusz megoldásának most már az érvényeségi tartományát keresi. Ezeknek a vizsgálatára kell majd a kutatás (research) és annak valamilyen elfogadható módszere. Talán a P₄ már elég sszűk ahhoz, hogy elinduljon a puhatolódzó megoldáskeresés – az új mély tudás meghatározása, ami természetesen, egy Anti-dogmatikus világban sejteti az új problémát, amivel majd máshol és máskor értelmes foglalkozni.

Talán ma este is vitatkozhatok erről a praxissal?

Nagyon fárasztó voltál

Mint már annyiszor, tegnap is, a vonaton együtt utaztam diákjaimmal Kolozsvárról. Ilyenkor sok mindenről esik szó, de legtöbb a hétvégi előadásaimról.

– Nagyon fárasztó voltál pénteken – panaszkodott egyik diákom.

A lecke legnehezebb része az volt, amit ki sem mondtam: Vakon hiszek, a profi szintű tudásban, de nem hiszek az amtőrök által művelt tudományban. Azt sem mondtam ki, hogy a vállalatvezetés vizsgálatában nincs mit keresni a tudománynak, viszont profi szintű tudás híján nagy baj következhet. A valóság transzdiszciplináris szemlélése, még négy félév után is nehezen emészthető – fárasztó.

Szombaton sem voltam "üditő". Azt próbáltam lenyomni a torkukon, hogy: A profi könyvelő lett az első számú menedzser és gyakran a vezetőt is vezeti, ha van egyáltalán vezető a szervezetben. Ma a szervezetben, csak a pénzzel foglalkozó ember az akinek a tudásában megvan a harmónia.

Dörfler Viktor GAMA interjúiból azt fedezte fel, hogy a gondolkodás nagymestereit a következőkkel írhatjuk le: (1) harmónia (2) hirtelen nagy ugrás a megoldáshoz (3) új érvényességi tartomány (4) lényeglátás. Ha tovább gondoljuk ezt a négy tulajdonságot, akkor könnyen rájöhetünk, hogy a harmónia akkor valósul meg, ha összejön a hirtelen nagy ugrás a megoldáshoz, az új érvényességi tartomány meglátás és a lényeglátás. Nos, lásunk neki e három tudásból – fogalomból – száraztatható új tudás ellentmondás mentességének vizsgálatához.

Akár, hogy is csűrjük-csavarjuk, ma ehhez a szervezetben a pénzből pénzt csináló van legközelebb.

Az örökös kérdés. Mit a fárasztóbb hallgatni: Egyszerű dolgokról bonyolultan vagy bonyolult dolgokról egyszerűen.

Repül már a hógolyó

Juj, de jó!/Hull a hó! /Repül már a / Hógolyó. /Messze száll, /Meg sem áll, /Míg egy orra,/ /Rátalál. /Aki sír, /Annak fáj, /Megfoglak,/Szaladjál. (Drégely László)

 

Keresem, hogy ki hajította el a hógolyót, ami egyelőre néhány finnyás orron köt ki. Addig jó amig nem lesz lavina, aminek nem csak néhány orr lesz az áldozata. Ismét a kompetencia fogalmának kiürülésén siránkozom. A következőre kompetencia elvárásra bukkantam:

Ismeri és érti a gazdálkodási folyamatok irányításának, szervezésének és működtetésének alapelveit és módszereit, a gazdálkodási folyamatok elemzésének módszertanát, a döntés-előkészítés, döntéstámogatás módszertani alapjait.

 Csak két bajom van. Első, ha valaki valamit ismer, akkor az nem jelent kompetenciát. Második, negyvenegy év döntéstan tanítás után felelősen kijelentem, hogy ilyen diákom még nem volt. Sőt én sem ismerek néhány követelményt. A döntéstámogatás módszer-tanai (módszerek a módszerek megalkotásáról) azt jelenti hogy kellen tudnom a mesterséges intelligencia kialakulásának módszerét. Nem tudom. Ennek ellenére a Doctus köszönöm jól van annélkül is, hogy tudnám milyen módszerrel dolgoztak azok akik megalkották a mesterséges intelligenciát.

Van egy jó (olvasd csak egy) közgazdaságtan tanár ismerősőm. Őt sem írigylem. Ott a következő kömpetenciára kell megtanítani:

Rendelkezik a gazdaságtudomány alapvető, átfogó fogalmainak, elméleteinek, tényeinek, fejlődési jellegzetességeinek és összefüggéseinek ismeretével a releváns gazdasági szereplőkre, a gazdasági funkciókra és folyamatokra, a gazdaság ágazati szerkezetére és a gazdaság komplex rendszerére vonatkozóan

Nem velem van neked bajod

Konferenciákra szeretek járni, hiszen az egy „lenyomata” a pillanatnyi helyzetnek. Vizsgálható, hogy mi a „napi téma”, vagyis látod, hogy mi érdekli kollégáidat az Óperencián innen és túl. Olyan, mint a fél évszázaddal ezelőtti diszkóklub: az ajtóban a kidobó gyerek a részegeket nem engedi be – kivéve, ha rokonok. A mai helyzetkép: Beszélhetsz, de nem mondhatsz semmit avagy, mindent amit mondasz "vedd ki más szájából".

Ebben a szemeszterben négy konferenciára készülök. Legyenek a cikkek teljesen józanok (olvasd: kiherélve). Egyik cikkembe, most tettem bele: Az ápoltak vették át az elmegyógyintzet vezetését – mondta Richard H. Thaler, amikor az Amerikai Közgadasági egyesület elnöke lett (Thaler, 2016: 419). Nem mernék rá mérget venni, hogy nyomtatásba is kerül. Hacsak nem valami pancser vagy rokon áll majd a kapuban. (Ha már a pancseroknál tartunk: Én kérek bocsánatot, hogy Thaler könyve a személyiségpszichológia polcra került.)

A konferencia józanságát őrző kidobó gyerekeknek egy üzenet: „Nem velem van neked bajod” – mondta egyszer egy százéves hölgy fele annyi időt megélt unokájának.

Nem az sodor bajba, amit nem tudsz, hanem amit holtbiztosan tudsz, csak épp rosszul. (Mark Twain)

Különösen szerencsések voltak azok, akik nemcsak futólag találkoztak Polányival, hanem mellette dolgozhattak. Jómagam összesen egy ebédnyi idõt tölthettem vele 1969-ben,4 amikor a Texasi Egyetem Fizikai Intézetében voltam vendégkutató és Polányi a Fizikai Intézet igazgatójának vendége volt. A találkozás nagy hatással volt rám, és csak elképzelni tudom, hogy mit jelenthetett mások számára vele dolgozni hónapokig, esetleg évekig. (Hargitai István)

Holtbiztos vagyok abban, hogy a jó tanár nélkül nincsjó iskola. „Mindenki azt hazudja itt nálunk, hogy elhozza a világ legjobb tanárait” – mondta a minap egy ötödéves diák, amikor a tanárok minőségéről faggattam.” No most kell-e dicsekedni a jó tanárokkal? Ez ugyanolyan trilémma mint, amikor az anyós kikiabál a fürdőszobájából: kisfiam hozd be a törölközőmet. Akárhogy csinálod, csak baj lehet belőle.

a diszciplínák ketrecén kívül