„A főnököm úgy berágott! Dühében eldöntötte, hogy nem fizeti ki az elvégzett munkát.” – meséli kollegám. Én meg úgy berágtam, hogy meghívtam az áldozatot egy kupica pálinkára, és kivettem a saját zsebemből kétezer forintot, amit a munkámért valahol kifizettek. Dühömben eldöntöttem, hogy utánanézek, miként is volt ez hajdanán:
„Múlt héten az uraság magához hívatta, hogy új csizma kellene neki télire. Ez a fukar jószág olyan keveset akart adni a lábbeliért, hogy azt mondta az uram neki, még a bőr is többe van annál. Ez őt ugyan nem érdekelte. Azt mondta, hogy ő itt a törvény. Úgy is lett. Bezáratta szegényt.”… MATYI: Nem, nem adom! (Két hajdú elveszi tőle a libákat.) Hát hol van itt az igazság? DÖBRÖGI: Itt én vagyok az igazság! MATYI: De a törvény, az törvény! DÖBRÖGI: Ispán! Tartsunk neki törvényt! (Fazekas Mihály: Ludas Matyi)
Én vagyok a törvény, vagy talán mégsem? Igen én döntöm el, hogy mire költöm a kétezer forintomat, amit egy kevésbé hatalmas valahol kifizetett a munkámért.
Jókor jött a történet. Majd elmesélem diákjaimnak. Illik a vezetés tanításba.
