Matematika-tudós kollegámmal teázgattunk. Kibeszéltük közös szülővárosunk múltját, és az átélt gondjainkat az ügy-intézésekkel. Jött az elkerülhetetlen vitánk az egyetemi pályafutás ügy-intézéseiről. A végén, a villamosmegállóban, megegyeztünk, hogy csinálunk egy modellt, ami nagyjából a következő valóságlátásból indul ki:
A tudós eredményét bárki bármikor megismételheti ugyanolyan körülmények között. A professzor – aki különbözik az iskolai tanítótól – eredményét soha, senki semmilyen körülmények között nem ismételheti meg. „Mezőről beszélni annyi, mint szakítani azzal az elképzeléssel, hogy a tudósok egységes, sőt homogén csoportot alkotnak. A mező fogalma egyidejűleg arra ösztönöz, hogy megkérdőjelezzük a tudományos világról szőtt utópikus elképzelést, amely nagylelkű eszmecserék birodalmának tekinti, ahol valamennyi tudós egy közös cél érdekében munkálkodik.” (Bourdieu)
[1] Bourdieu, P. (2005) A tudomány tudomány és a reflexivitás. Gondolat Kiadó, Budapest, 68. old.
Ebből nem következik, hogy az egyetemek porondján tudósok és tanárok vannak, hiszen a tudósok sem egyformák.
- A matematika-tudós működhet fizika- és biológia-tudás nélkül, viszont a fizikus és biológus nem működhet matematikatudás nélkül.
- A fizika- és biológia-tudós működhet mérnöki tudás nélkül, de az erdőmérnök nem működhet fizika- és biológia-tudás nélkül
- A filozófus más, mint a tudós, és működhet az emberi viselkedés-tudás nélkül, de az emberi viselkedésen gondolkodó sosem működhet filozófia-tudás nélkül.
Nagyon fura lenne, ha az asztalosok, tanárok, és operaénekesek százméteres hátúszásban derítenék ki, hogy ki lesz jobb. Az egészből csak annyi következik, hogy művészettörténet professzort, a matematika tudóssal, biológia tudóssal, erdőmérnökkel, és viselkedéstanásszal, százméteres hátúszásban lehet versenyeztetni, de valamelyikük műfajában tiszteségtelen. A száméteres hátúszás egy metafora, a publikációk követelményeinek uniformizálására. Van még egy apróság: senki sem kutat, vagyis nincs rá szüksége.
