Semmit sem tudunk a semmiről. Ez a filozófia kérdése, de inkább úgy mondanám, hogy a filozófusok fogalmazták meg az emberek legnagyobb gondját. Gondolkodjunk el azon, hogy mi a semmi. Ha nem tudjuk, hogy mi a semmi akkor miként tudhatjuk meg, hogy mi a valami. Nos, erről ennyit, Dugjuk a fejünket a homokban és vizsgáljuk a valamit. „Ha a nevek nem helyesek, akkor a szavak nem felelnek meg a dolgoknak. Ha a szavak nem felelnek meg a dolgoknak, akkor a tettek nem sikerülnek. Ha a tettek nem sikerülnek, akkor az illem és harmónia nem virágzik”. (Konfucius) Ha helytelen fogalmakkal operálunk, akkor egyszerű a kérdés: akarhatom-e a teljes szabadságot?
A kognitív pszichológusok laboratóriumi kísérletei gyakran elhanyagolják az ökológiai validitást, és így a kisérletekre létrehozott mesterséges helyzetből képtelenek megismerni a valóságot. A teljes szabadság megértése nem a mesterségesen előállított laboratóriumi környezetben történik, de nem is a mesterségesen előállított munkahelyen vagy ebédlőasztalnál. Mielőbb meg kellene találni a szabadság-vágy valóságát. „Az én jachtomra vár a tenger,/Ezer sátor vár énreám,/Idegen nap, idegen balzsam,/Idegen mámor, új leány,/Mind énreám vár, énreám.”(Ady Endre). Muszáj lesz „elkötelezni a kognitív pszichológusokat az ökológiailag fontos változók vizsgálata, szemben a könnyen kezelhető változókkal” (Neisser, 1984:19) Olyan könnyűnek tűnik azt mondani, hogy a szabadság ellentéte a rabság. Mennyivel nehezebb a „teljes-szabadság vs. semmi-szabadság” fogalmak által megismerni a világot. „A mindennapi életben biztosnak tartunk sok mindent, amiről gondosabb vizsgálat után kiderül: annyira telve van nyilvánvaló ellentmondásokkal, hogy csak nehéz gondolat-munka árán ismerhetjük fel, mi is az, amit igazában hiszünk.” – írja Bertrand Russell A filozófia alapproblémái című könyvében.
Minden korban elhúzták egy Requiemet a szabad gondolkodóknak, de ők mindig is voltak. Soha sem pusztult ki az extrémek földje. Soha sem voltak sokan és talán ez az, ami megengedhető. Talán ennyien képesek túlélni. Itt van a „Yuccies” (Young Urban Creatives), avagy új-fenegyerekek: (1) ne legyen muszáj a zsírosan fizető könyvelőnek lenni. (2) ne legyen muszáj csórónak lenni, ha azt csinálom, amit szeretek és tudok csinálni. (3) ne legyen muszáj szabadnak lenni (?) és nyitott térben dolgozni. Látom is őket meg nem is. Talán őket nem kell vezetni!
Úgyszintén valóság az aljas lakás tulajdonos, aki soha sem adja vissza a két-háromhavi bérletidíjnak megfelelő óvadékot. "Az előző bérlő ilyen megrongáltan és piszkosan adta vissza a lakást" – szokták mondani az egyébként teljesen jól kitakarított lakásra. A lakásátadáskor viszont elveszi a pénzt a lakástakarításra. Nos, mindig voltak, vannak és lesznek, akik egy sumákolás nyomán szerzet lakás bérletéből tengődnek. Ők az átlagisztán szórása és jelszavuk: megérdemeltem, hogy járadékból éljek. Talán őket sem kell vezetni.
Az „ember alkotta törvények” felszólítások, hogy miként viselkedjünk és dönthetünk arról, hogy úgy viselkedünk vagy nem. A „természet törvényei” pusztán leírásai annak, ahogyan a dolgok valójában viselkednek, és nem dönthetünk arról, hogy úgy lesz vagy nem. Azemberi viselkedés valóságának megismerése nem történhet, ugyanazzal a hozzáállással, mint a természet megismerése. Dönthetünk, úgy hogy zsírosan fizető könyelő-alkalmazottak leszünk. Az ő szabadságuk abban van, hogy muszáj a szürke irodát lecserélni egy tarka térre. Őket mindig is, most is, és talán a jövőben is kell majd vezetni. De talán másként.
