Talán igen, talán nem

Nem értem

Gyakran kapok kényes kérdéseket. Szívesen válaszolok rájuk.

Kezdjük egy kis bemelegítéssel. Illik-e bekiabálni José Mourinhonak, hogy bezzeg Sir Alex Ferguson… Talán, ha veszel egy belépőt az az Old Traffordra, akkor két sör után megteheted. Nos, ugorjunk vissza az említett kérdésre: „A 2016 évi közgazdasági Nobel emlék díjas Oliver Hart és Bengt Holmström…” Tiszteségesen fizetem havonta a Typepad-nak a blogolási helypénzt, tehát itt bekiabálhatok.

Gyakran idézek Saint Exupéry, Henrik Ibsen, Umberto Eco mondásokat. Idézem, hiszen én olyan jót a lényegről sosem tudnék kitalálni, mint az említett gondolkodók. Az emlékdíjasok közül csak Hayek, Simon, és Kahneman idézeteket használok. Bocs, egyszer volt egy Krugman idézet is. Amiről a többi emlékdíjas írt azt nem értem. Biztos vagyok benne, hogy Oliver Hart és Bengt Holmström mondásokat nem fogok idézni, hiszen nem látom mi a lényeg. Annyit látok, hogy a managereknek "vállalkozói" szerződés kellene kötni. A másik amit látok, az az az, hogy a privatizációnem old meg minden problémát. 

 

A valóság megértése: amit a megfigyelő megtanulhat, és amit nem

Thomas Kuhn nyomán a normál időszakban tolonganak a szakácskönyv (textbook) típusú jólstrukturált folyamatleírások.

A döntéstannak nem lehetnek szakácskönyvei. It még nagyon sokat kell bölcselkedni, és talán nem is az lesz a vége, hogy tudománnyá (rigorous science) válik.

„Egyetlen tudomány sem vizsgálja a létezőt, hanem kiszakítja a létező egy részét, Így tesznek például a matematikai tudományok" (Arisztotelész Metaphüszika).

A döntések valóságának, talán csak úgy tudunk segíteni, ha finomítjuk a tudásrendezést (knowledge representation). Ha a gondolkodó kiszabadul saját diszciplínájának fogságából, és nem kerül, a tudományoskodás rabságába akkor talán képes lesz megismerni a döntéshozó tudását.

Minden pillanatban ott vagyunk, ahol vagyunk.

Szenvedélyes blog olvasóim már rákezdegetek: hol vannak a bejegyzéseid? Érlelődött valami – válaszolom itt és most.

Íme:

Nem biztos, hogy jobb utazni, mint megérkezni, de az előbbi legalább szép álom

Nem Zénón paradoxonjáról fogok okoskodni. Kétezerötszáz évvel ezelőtt, a régi görögök sokat kínlódtak az idő fogalmával, hiszen a gondolkodók nem értették a mozgást. Ma már nem kínlódunk ezzel, hiszen nem érdekel bennünket a filozófia.

A nagy gondolkodó is addig volt álmaim gondolkodója, amig úton volt. Amikor megérkezett a mába (olvasd celeb világba) akkor összetört egy kép. Keserves fájdalom (talán sírógörcsnek is nevezhetném) kapott el, amikor megláttam, hogy álmaim gondolkodója itt és most bohóckodik. Fájdalmas megérkezés: gyámja ide toloncolta és ide érkezett.

A tudásfilozófus is bújjon ki

Az ellentmondást a döntés és a döntéselőkészítő gondolkodás láthatóságai között minden diszciplína másként oldja fel. Az kvantitatív módszerek hívei előveszik a fizika módszereit, és kulcsfogalmait, mint például a kauzalitást és leírják a láthatatlant. Ugyanezt teszik a kognitív pszichológusok is, saját kísérleti módszereikkel és a viselkedés és hasonló kulcsfogalmakkal leírnak valamit. A köz-gazdászok előveszik a utility fogalmat és ők is igyekeznek a fizika módszerével leírni a valóságot. Egyetlen közös van a három nekirugaszkodásban az, hogy egyik sem bölcselkedik. Ha bölcselkednének, akkor a döntésekben a tudást keresnék.

A döntések valóságának, talán csak úgy tudunk segíteni, ha finomítjuk a tudás rendezését. Ha a tudásfilozófus kiszabadul saját diszciplínájának fogságából, és nem kerül, a fizika rabságába akkor talán olyan kepét festhet a döntéshozó tudásáról, ami közelebb lesz, mint amit mi ma tudunk a Doctus KBS segítségével.