Talán igen, talán nem

42 × 32 × 25 CM

Nézelődök Rómában.

Mi mindent, hagytak ránk a rómaiak. Haszontalan palotákat, festményeket, szobrokat és az olimpiai stadiont. 1960-ban láttam először TV készüléket és olimpiai játékokat.

Azon spekulálok, hogy ez a mai fukarkodó (lean and mean) világ mit hagy hátra. Talán a 42 × 32 × 25 CM poggyászt, ami beleszámít a repülőjegybe. A fapados világ mással nem nagyon dicsekedhet.

Kérdezi a taxi sofőr, hogy honnan jöttem. - Nektek drukkolok, hogy megnyerjétek az Olimpiai játékok szervezését. Mi nem nyerhetünk, hiszen nagyon fukarkodunk. - Úgy legyen - mondom neki. Hátha nem csak a  42 × 32 × 25 CM poggyász marad az utókornak.

Írogatom a "Sport valósága: a diszciplínákon túli döntések" című cikkemet, ahol megmutatom, hogy milyen béna az interdiszciplináris hozzáálás, függetlenül attól, hogy melyik disziplína fogalmaira huzza rá a fizkából hozott ok-okozat dogmát.

Mikro-szemét

Néhány éve csapatommal beszélgetünk arról, hogy rendbe kellene rakni azokat a tudásfoszlányokat, amiket itt-ott, használunk. Múlt héten írtunk egy dolgozatot  (a mai publikáció-nagyipar  szigorú tipizálása ezt cikknek nem fogadhatja be) a validálásról.

Most azon spekulálok, hogy mi is a gond újszülött modellünkkel. Ebben az F-korszakban az embereknek jó lenne tudni validálni a globális falúból érkező szemetet. Modellünk talán jó is lehet erre. Kivétel a rengeteg mikro-szemét, ami annyira pici, hogy nem is pazarolunk időt a validálására.

Cenzék

Fiatal kolléganőm panaszkodik, hogy nincs hazai tankönyv, amiből taníthatnák a műfajukat. Tudom, hogy nincs, és azt is tudom, hogy nem is lehet. Magyarázom, hogy előttem két tanár-generációval (mestereim mesterei) valaki akkor léphetet a bértáblázat élére, ha elérte, hogy egy félévre meghívták egy másik egyetemre tanítani. Gyakran ezekből a leckékből kiadott egy könyvet a vendégtanár. Az én generációm akkor léphetet a bértáblázat élére, ha megírt egy (tan)könyvet. Ma, két tanár-generációval utánam (az inasaim inasai), csak akkor léphetnek a bértáblázat élére, ha folyóiratbna publikálnak.

Mindig „… ott ültek velem szemben Cenzék. Cenzné, meg az ura. Az, a Cenzúra…” (Hofi), és néha ezt néha azt nem engedték be. Most azokat engedik be akik egy vaskos angolul megírt cikkben oldalanként három-négyszer benyomják a „research” szót. Ebből a divatból nem születhetnek tankönyvek.