Fiatal kolléganőm panaszkodik, hogy nincs hazai tankönyv, amiből taníthatnák a műfajukat. Tudom, hogy nincs, és azt is tudom, hogy nem is lehet. Magyarázom, hogy előttem két tanár-generációval (mestereim mesterei) valaki akkor léphetet a bértáblázat élére, ha elérte, hogy egy félévre meghívták egy másik egyetemre tanítani. Gyakran ezekből a leckékből kiadott egy könyvet a vendégtanár. Az én generációm akkor léphetet a bértáblázat élére, ha megírt egy (tan)könyvet. Ma, két tanár-generációval utánam (az inasaim inasai), csak akkor léphetnek a bértáblázat élére, ha folyóiratbna publikálnak.
Mindig „… ott ültek velem szemben Cenzék. Cenzné, meg az ura. Az, a Cenzúra…” (Hofi), és néha ezt néha azt nem engedték be. Most azokat engedik be akik egy vaskos angolul megírt cikkben oldalanként három-négyszer benyomják a „research” szót. Ebből a divatból nem születhetnek tankönyvek.
