Az amatőr döntéshozók, az új tudások validálásakor elvárják a bekiabálótól, hogy többet tudjon az új tudásról, mint amennyit tud az új tudás alkotója. Megtörtént velem, olyan eset, amikor bekiabáltam: „No more bonus”. – Honnan tudod – kérdezte a kezdő. – 2007. hallottam Philadelphiában Mintzbergtől. – és ő honnan tudja – jött a tipikus pozitivista kérdés. – Spekulált és kitalálta, és teljesen jó, hiszen nincs benne belső ellentmondás – adtam az antipozitivista választ. Felhívott egy régi tanítványom, és kérdezte, hogy milyen lesz az új főnöke – akit személyesen nem ismerek. – Katona, aki jelent a felettesének. Tanítványom nem kérdezte, hogy honnan tudom.
Umberto Eco a Rózsa neve c. regényben írja:
– Mikor látta testvérem azt a lovat? – Dehogy láttuk, igaz-e, Adso? – fordult felém Vilmos, és igen jól mulatott. – De ha Brunellust keresitek, az állat csakis ott lehet, ahol mondtam. A cellárius meghökkent. Vilmosra, majd az ösvényre pillantott, s végül megkérdezte: – Brunellus? Ezt meg honnan tudja testvérem? – Ugyan már – mondta Vilmos –, nyilvánvaló, hogy Brunellust keresitek, az apát úr kedvenc lovát, mind közül a leggyorsabb lábú, fekete szőrű, öt láb magas, tömött farkú, kicsiny és kerek patájú, de igen szabályos járású, és kis fejű, vékony fülű, és nagy szemű állatát. Jobbra ment, ha mondom, siessetek csak utána.”
