A londoni egyetemen a műhelymunka kiscsoportokban történt meg. Egy óra körül elkezdődött a csörömpölés. Fóliával lefedett tálcákon meghozták a kaját. A vendéglátó egyetem személyzete elkezdte pakolni a kaját az asztalra. Megszakadt a beszélgetés és megrohantuk az asztalt. Furcsálltam, hogy nincs szalvéta és evőeszköz. Amire kéttucatnyi ember megbirkózott a kajával, behozták az evőeszközt is. Nem a „Catering” dolga, hogy evőeszközt szállítson, de talán a tanársegédek dolga sem, hogy a „tálalás szabályai” könyvet olvassa. Akár rá is jöhettek volna olvasás nélkül, de nem jöttek rá.
A műhelymunkában a ”practitioner” fogalmával birkóztak a londoni professzorok. Régi mániám, az a példa amiben azt firtatom, hogy egy csoport gyerek előbb utóbb rájönne a Pitagorasz tételre. Tegnap a csoportnak nem sikerül rájönni, hogy mi is az a „practitioner”. Igyekeztem illedelmes messziről jött vendég lenni, és nem mondtam meg nekik, hogy ezt már Donald Schön megírta. Akár rá is jöhettek volna olvasás nélkül, a praxis fogalmára, de nem jöttek rá sem arra amit már kitaláltak, és mást sem találtak ki.
