Talán igen, talán nem

szimpatikus tahó

Bezzeg Amerikában pontosan leírják, hogy mi mindent kell megtenni a sikerért. Igen! Úgy kezdődik, hogy ha valahova belépsz, akkor köszönj. Pontosan úgy van: illik köszönni. De mégsem úgy van, hiszen ez harmincöt éves korodban megtanulhatatlan. Ha most hatvanhárom évesen beiratkoznék a balettintézet levelező képzésére, akkor talán késő lenne. Undorítóan táncolnék Talán ugyanolyan undorítóan mosolyog és köszön az, aki harmincöt évesen tanulja meg a vállalti tréningen vagy valamelyik praxis-orientált főiskola levelező tagozatán.

Vannak dolgok ahol érvényes a jobb későn, mint soha, de vannak olyanok is ahol jobb soha, mint későn. Végül is a tahó néha szimpatikusabb, mint betanított úr és vagy űrhölgy.

A McDonald’s mindenhol egyforma, az olasz éttermek viszont másmilyenek mégis pontosan tudjuk, hogy olasz étterembe léptünk be. Így van ez a köszönéssel is: akinek benne van a tradíciójában a másként csinálja, akinek nincs az meg egyformán.

A bekiabálás művészete: talán mégsem lesz szakma belőle

A suszter, a pék és az asztalos szakmáknak van kultúrtörténete. Léteztek inasiskolák, később lettek szakmunkásképzők. Egy kíséretségi után, aki asztalos akart lenni az begyakorolt deszkát szabni, gyalulni, ragasztani i csavarokkal összerakni. Aki könyvelő akart lenni az a nagyérettségi után begyakorolta a kontírozást. Ma másként van. Rakd össze a bútorod szabadon anélkül, hogy asztalos inasiskolába jártál. Vedd meg, a repülőjegyedet és szabadon nyomtasd ki magadnak, szabadon. Vezetheted autódat naponta kétszer másfél órát az autópályán 40 km/ó sebességgel. Szabadon lenyírhatod hétvégén a füvet. Szabadon megbeszélheted, hogy miként is lehetne kiszámolni valaminek a költségét vagy a térfogatát. Nem kel se reptéri szolgálat, se sofőr, se kertész, sem tanító. Handy új könyvében az egyik fejezet címe: Csináld magad társadalom

Kosztolányi bekiabálta: „Az önimádat büszke heverőjén fekszem nyugodtan.” E kvadrológia mottóját „Sem utódja, sem boldog őse... Sem rokona, sem ismerőse Nem vagyok senkinek” Ady kiabálta be. Nem jártak versíró szakmunkás iskolába. Láttam viszont olyanokat, akik valamilyen író szakmunkás képzőbe jártak, de tőlük semmit sem tanultam. Nem itt a helye, hogy belemélyedjünk abba, hogy ki írta a Shakespeare drámákat. Talán csak néhány kérdést érdemes feszegetni. Megtörténhetett-e, hogy Shakespeare analfabétának hagyta mindhárom gyermekét? A drámákban annyi filozófia volt, amit abban a korban talán csak Bacon birtokolt. Volt-e Shakespeare-nek annyi bejárása a világ udvaraiba, mint a korabeli Edward de Verse, Térjünk vissza a mondanivalóhoz. Vannak olyan művészetek, amik iskolákban tanulhatatlanok, viszont némi filozófia és világismeret nélkül lehetetlenek.

A bekiabálás műfajba mindenki bevándorló valahonnan. Ha ebből szakma lesz, akkor sokat fog veszíteni a lényegéből.

No children

Abban a veszélyes boltban vásároltam azt a veszélyes terméket. A boltos kislány elkezdett kiabálni:

„No children. Id card”!!!

Papà elővette igazolványát.

„No children”- ismételte a boltos kislány

Papà kifogyott az angolból, és olaszul magyarázott valamit. Talán azt, hogy a gyerekek nem vásárolnak, és ő sem gyerekeinek vásárol.

Mi ilyenkor a megoldás? Talán az, hogy nem lehetsz boltos kislány  olasz nyelvtudás nélkül. Talán az, hogy a turista nem lehet magyar nyelvtudás nélkül.

Van-e probléma? Fiam mondta egyszer: ahol nincs megoldás ott nincs is probléma.

A bekiabálás művészete

Új könyvet írok! Így kezdődik: 

Ülök az IC vonaton, nem messze tőlem ül négy nagyi. Miután mindegyik dicsőítette unokáit, kinyitották táskáikat és kivettek belőle valamit. Tévedsz, ha azt hiszed, hogy a rántott csirke combot. Ez első osztályú vagon. A nagyik egy-egy gyógyszeres dobozt vettek elő.  Egyik nagy a rózsaszín pilula jótékony hatását dicsérte, és megkínálta útitársait, akik vettek belőle egyet-egyet. Ahogy lenyelték, jött a kék pilula ajánlata a másik nagyitól. Azon spekuláltam, hogy mekkora az esélye annak, hogy mindegyik nagyi ugyanattól a nyavalyától szenved. Az is megtörténhet, hogy placebót kaptak be, és úgy felerősíti őket a gyógyszer, hogy nemsokára dédunokáikat is dicsőíthetik. Utána azon spekuláltam, hogy a gimnáziumban is így van. Lenyomják a torkodon a művészettörténet, mindegy, hogy az felerősít, vagy nem.

Nos, amikor egymástól távoli egyetemről az ötlet, hogy csináljunk egy félévnyi tantárgyat coaching néven, akkor megígértem, hogy írok egy új könyvet. E könyv elolvasása után annyit tudhatsz meg a coachról, amennyit az érettségizett tudhat Camille Pissarroról, és annyit tudhatsz meg a coachingról, amennyit az érettségizett tudhat az impresszionizmusról. Az érettségizettből is lehet művészettörténész, ha még sokat tanul róla.

 

Akár rá is jöhettek volna olvasás nélkül, de nem jöttek rá

A londoni egyetemen a műhelymunka kiscsoportokban történt meg. Egy óra körül elkezdődött a csörömpölés. Fóliával lefedett tálcákon meghozták a kaját. A vendéglátó egyetem személyzete elkezdte pakolni a kaját az asztalra. Megszakadt a beszélgetés és megrohantuk az asztalt. Furcsálltam, hogy nincs szalvéta és evőeszköz. Amire kéttucatnyi ember megbirkózott a kajával, behozták az evőeszközt is. Nem a „Catering” dolga, hogy evőeszközt szállítson, de talán a tanársegédek dolga sem, hogy a „tálalás szabályai” könyvet olvassa. Akár rá is jöhettek volna olvasás nélkül, de nem jöttek rá.

A műhelymunkában a ”practitioner” fogalmával birkóztak a londoni professzorok. Régi mániám, az a példa amiben azt firtatom, hogy egy csoport gyerek előbb utóbb rájönne a Pitagorasz tételre. Tegnap a csoportnak nem sikerül rájönni, hogy mi is az a „practitioner”. Igyekeztem illedelmes messziről jött vendég lenni, és nem mondtam meg nekik, hogy ezt már Donald Schön megírta. Akár rá is jöhettek volna olvasás nélkül, a praxis fogalmára, de nem jöttek rá sem arra amit már kitaláltak, és mást sem találtak ki. 

Kalkuláció

– Mennyibe kerül egy hűtőszekrényt díszítő/csúfító mágnes?

– Tizenegymillió forint!

– ???

Kevesen értik, hogy a bolti ár nem mindig az összes költség. Például ha a hűtőszekrényen már nincs több hely, akkor az új mágneshez kell venni egy új hűtőszekrényt. Ha a lakásban nincs hely még egy hűtőszekrénynek, akkor kell hozzá venni egy három négyzetméterrel nagyobb lakást. Hasonló helyen egy lakás ma tíz millió forinttal drágább. Nos, ha rászámolom a költözés költségeit és azt is, hogy a lakáskeresés és költözés hónapjában nem csinálok mást, és így nincs bevételem, akkor kijön a tizenegy millió forint. Aki nem járt gazdálkodási szakközépiskola első osztályába sosem tanulta meg ezt a kalkulációt. Ha valaki eljutott a szakközépiskola második osztályába, akkor azt is megtanulhatta, hogy egy ilyen vásárlásnál lehet számítani megterülést, esetleg likviditási mutatót. Aki járt a harmadik osztályba is az már azt is megtanulhatta, hogy nem érdemes mindennek kiszámítani a megtérülési mutatószámait.

Néha – ha elszakad a cérna – ilyenek szoktam mesélni diákjaimnak, akik kihagyták a gazdálkodási szakközépiskolát. Egy ideig bocsánatot kértem a megalázó középiskola szintű kitérőkért, de most már nem, hiszen látom, hogy hálásak érte. Vagyis nagy részük. Diákjaim egy kisebb része, aki a napilapokból és/vagy tévévitákból tanulta a üzleti gondolkodás alapjait, undorodnak ezektől a középiskolás szintű beköpéseimtől. Ők abban hisznek, hogy ki kell számítani a hűtőszekrényt díszítő/csúfító mágnes megtérülését.

Az alapszintű kalkuláció ismeret nélkül még érthetetlen, azzal viszont már érthetetlen, hogy nem kell kiszámítani azt, hogy megéri-e ragaszkodni egy húsz évvel ezelőtt vásárolt hűtőszekrényt díszítő/csúfító mágneshez. Eretnek az, aki kijelenti, hogy nem kell mindennek megtérülni amire kiadunk pénzt.

Párizsban alig akad  tizenöt olyan műértő, aki a szalon jóváhagyása nélkül is képes gyönyörködni egy festményben – mondta egyszer Renoir. A többi látogatónak, megéri - mondom én.