A fapados, hajnali háromkor érkezett a Ferihegyre. Fapadoshoz méltó késéssel. A taxi sofőrrel kibeszéltük a „régi szép malévidőket”, no és az osztrákok elleni győzelmet.
Aki ismer, az tudja, hogy a meccsek tv-közvetítéseit hang nélkül nézem. Semmi szükségem, arra hogy „a hang” számmisztikával vonja el a figyelmemet. A londoni kocsmában, nem vehettem le a hangot, de nem is kellet, hiszen a kocsma háttérzaja dominált, és amúgy sem értem az angol közvetítőt. A szakkommentátorokat meg pláne nem szoktam meghallgatni. Most viszont felkaptam a fejelemet. Az angol tévé szakkommentátora Slaven Bilić volt. A meccs vége után szenvedélyesen és érdekesen kommentálta a történteket. Első gólunk egy Messi gólra emlékeztette a mestert. Próbálok elvonatkoztatni attól, hogy neki is tetszett a magyar foci, ami majdnem, hogy lehetetlen. Ha valaki nem csak beszél, hanem mond is valamit, akkor arra érdemes odafigyelni.
Rájöttem, hogy a meglátogatott két londoni egyetemen, pontosan Slaven-mester szenvedélyét és hozzáértését hiányoltam. Szép világ lenne, ha londoni egyetemi kollégáim, nemcsak a „kötelezően megírt fapados cikk” végén odaírnák Nicolescu és Novotny írásainak címeit, hanem szenvedélyesen beszélgethetnének a transzdiszciplinaritásról.
