Írunk egy cikket amiben néhány sor kell a praxisról is. Ennyit tudok: A „pracitioner” (tudom, hogy a „nyelvészek” megőrülnek, de akkor is mesterre fordítom) nem csupán műveletek sorozatára betanított munkás, hanem az elképzelhetetlen helyzetekkel való megbirkózásra képes ember.
– Nézd meg van-e valami új a világban a praxisról – mondja kolléganőm – tudod, az amcsik mindig dicsekszenek azzal, hogy erre nagyon odafigyelnek...
Megnéztem. Mindenki Donald Schönt (1997. halt meg) idézi. Aki nem őt idézi az hülyeségeket ír. 45 000 idézet van könyvéből. Én valamikor nagyon régen Tadeusz Kotarbiński könyvéből tanultam. Akkor még nem volt érdekes az idézettség. Ma már csak néhány százan nyomják be egy lábjegyzetbe, hiszen a publikálási iparágnak nem hoz semmit a konyhára.
Itt is úgy van mint a döntéstanban. Kahneman amerikai, és tőle érdemes tanulni. Schön is amerikai, és tőle is érdemes tanulni. Illene máshova tenni a hangsúlyt. Schöntől tanulunk, aki amerikai. Ez nem ugyanaz, mint, hogy amerikaiaktól tanulunk. Az sem helytelen, csak téves.
Egy horvát kollégám szokta mondani: a döntéstant Baracskaitól tanultam. Mondhatná, hogy a zágrábi egyetemen. Az sem helytelen, csak téves.
