Talán igen, talán nem

Termet tévesztettünk

Haverom mutatott egy konferenciát. Benne volt az okos város műhelymunka is. Bementünk a terembe. – Biztos, hogy jó terembe ültünk be – kérdeztem haveromat öt perc után.  Fél óra múlva kimentünk a téves teremből. Kifele még egyszer ránéztem az ajtóra.  Még mindig az írta, hogy SMART CITY. Talán a szónokoknak is meg kellene mondani, hogy hova jöttek.

Minden „smart” lett, de legalábbis azt a nevet kapja. Ez majdnem olyan trendi, mint egy évtizede az „e”-valami volt. Az okos-kütyükkel (gadget) kezdődött, az okos-folyamatokkal (okos bevásárlókocsi, személyre szabott kampányok és hasonlók) folytatódott és mostanában az okos városokkal próbálkoznak. Ez sem igaz, hiszen a nyolcvanas években olvastam a japánok elképzeléseiről.

Az okos városba is bevándoroltak az ICT-adatbázisbűvölői, és spájzból főznek. A hozzávalók a már meglévő kütyük. Most a város is mint minden más attól lesz okos, hogy, hogy a hálózaton keresztül még több adat lesz a kütyükben. Gondolják: a sok adattól a buta ember is megokosodik.

Engem más érdekel. Nevezetesen az, hogy az élhető város válik okossá, vagy az okos város válik élhetővé. Az is lehet, hogy ezek nem szekvenciális események.

Dorine nem változik

Milyen coach kell? Erre két válaszom van.

Ha kiégtél, akkor egy társalkodónő, aki kimondja, amit magadnak sem mertél kimondani. “Hát annyi már igaz, én botrányt látok ebben, Hogy nálunk urat játszik egy ismeretlen. Nem volt cipője sem, mint koldus jött ide, Öt dénárt ha megért egész öltözete, De nálunk jól haladt, s most olyan gőz dagasztja, Hogy mindent megítél s azt hiszi, ő a gazda.” – mondja Dorine a Molière Tartuffe című drámájában.

Ezek a „life-coach”-ok jól csinálják, de nem csinálnak jót. 1664-óta semmi sem változott. Kivéve a hirdetés felülete

Ha lendületben vagy, akkor egy olyan coach kell, aki bekiabálja, hogy extremisztánban próbálkozz.

Az asztalosok elégetik a szemetet

Tegnap ott és azon spekuláltam. Holnap itt spekuláltam.

Az asztalosok elégetik a szemetet (Fallas), Minden nap 14 órakor durrogtatnak. A nagy felhajtás március 19-lesz. Jó szokás a szemet elégetni.

A konferencián is szívesen elégettem volna a „fejlesztést”. Nem tudom mit jelent. Vagyis amit tudok, róla az nagyon messze van a használatától. Az a gyanúm, hogy a fejlődés során a szervezet egyik állapotából (52 cm gyerek) eljut a másikba (152 cm gyerek). Ami fejlődik, azt nem kell fejleszteni. Lehet hizlalni, soványítani, gyógyítani. betegíteni, tanítani, butítani Van néhány ige, de egyik sem a fejleszteni. Talán ki kéne takarítani a konferencián beszélők szótárát is.

A szürke árnyalatai

„Ó, hol van az én múltam, mikor még fiatal voltam, vidám és tehetséges? Mikor nemesen gondolkoztam és álmodoztam, a jelent, a jövendőt a remény világította meg. Miért van az, hogy alig kezdünk el élni, máris unalmasak, szürkék, érdektelenek, lusták, közömbösek, haszontalanok, szerencsétlenek leszünk?” (Csehov)

Nos, kétségtelen, hogy a szürke is szín. Sokan mondják, hogy a világ nem fekete és fehér. De igenis van fekete és fehér. Sőt van világos és sötét fekete, és van világos és sötét fehér is. Ezen spekuláltam, amíg bámultam a művészetek palotáját Valenciában. Nevezetesen azon, hogy „Szingapúr sohasem lehet olyan szellemi központ, mint Berlin vagy Firenze” (Handy). Ismét rájöttem, hogy lehetetlen patinásat építeni. Viszont, azt is illik tudni, hogy Csehov szürke emberei sem egyformán szürkék.

Neuroleadership

Az a régi megvan?

A fiatalember elmegy az orvoshoz.  – Doktor úr segítsen. Elindul egy kegyetlen fájdalom a nyakamból, átfut a gerincemen és a [email protected] landol. Kibírhatatlan. – Ismerős betegség. Rossz hírem van. Le kell vágni és akkor többet nem fog fájni. Megtörténik a műtét, és soha többet nem tért vissza a fájdalom. Néhány év után a fiatalember elmegy a szabóhoz, aki méretet vesz róla, és a végén megkérdezi: – Bocsánat uram, muszáj megkérdeznem, ön jobb vagy a bal felén szokta tartani a [email protected] – Hanyagoljuk el a kérdést, az nekem lényegtelen. – Dehogy lényegtelen, hiszen ha fordítva szabom a nadrágot, akkor elindul egy kegyetlen fájdalom a nyakából, átfut a gerincén és a [email protected] landol.

Nos, ez a régi akkor jött vissza, amikor meghallottam, hogy van „Neuroleadership”. Az első kérdés, ami felmerül: ki fogja tanítani, az ideggyógyász-mester vagy az üzleti gondolkodás mestere.  – Hanyagoljuk el a kérdést, az lényegtelen – mondják a fiatal kollegák – Dehogy lényegtelen, hiszen ha fordítva szabod a témát, akkor elindul egy kegyetlen fájdalom…

Láttam mérnököt, köz-gazdászt, pszichológust, és gyakorló cégvezetőt, akik vezetést tanítottak. Mindegyik után elindult egy fájdalom. Talán, nem is tan és akkor taníthatatlan.

beleférek száznegyvenhárom szóba

Tegnap jön a levél, hogy mutatkozzak be százötven szóval. Beleférek száznegyvenhárom szóba. 

Két balkáni városban megtanultam, hogy a villamos után nem kell szaladni. Az iskolákban megtanultam, – mindkét végéről – kilógni a sorból, és azt is, hogy ezt a sor, és az is, aki kilóg onnan, túlélheti. Trafikos segédként megtanultam, hogy nem kell mindenkinek hízelegni. A kosárlabda pályán megtanultam, hogy a tehetség hiánya pótolhatatlan izzadsággal. Tanítás és írás közben megtanultam, hogy nem kell mindenkinek tetszeni. Megírtam a Profi coach című könyvet, amiből iskolát csináltam, és itt megtanultam, hogy vannak hallgatók, diákok és tanítványok. Most a Testnevelési és a Babeş-Bolyai Egyetemeken coachingot és döntés-tant tanítok. Tanulgatom, hogy miként lehet a coaching iskolámból coaching-tant faragni.  Írogatok egy könyvet a döntéstan-ról, aminek mottója: „Sem utódja, sem boldog őse/ Sem rokona, sem ismerőse / Nem vagyok senkinek” A tizennyolcadik könyvemnek még nem tudom a címét, de azt tudom, hogy csak a cím és a szöveg lesz új – az üzent nem változik.

Hét szó hiányzik nekik. Nekem nem. Beírhatnám még, hogy: tegnap narancsfa alatt spekuláltam, és nem tudom, hogy holnap hol spekulálok, de ez több mint hét szó.

Beszélnek magyarul

A hetvenes és nyolcvanas években megtanultam, hogy Bécsben, Baselban, Frankfurtban veszélyes valamelyik szláv nyelven káromkodni a kocsmákban és szállodákban. Az idén megtapasztaltam Bristolban, Londonban és Madridban, hogy magyarul sem szabad.

A valenciai kocsmában, kértem egy hamutálat angolul. Erre a pincérlány: - Azonnal hozom. Egy ideig töprengtem, hogy honnan tudja. Hamarosan rájöttem, hogy a cigis dobozon feltűnően írta: A dohányzás halált okozhat.

Spanyol narancs

A kávézó 7.30 nyit. Egy kávé az automatából – nem olyan, mint a bosnyák kávé. Egy rövid séta Valencia ébredező utcáján – nem olyan, mint a kávéházi reggel. Narancs a fákon, némelyik már le is hullott.

Azon a prognózison spekulálok, miszerint ötven év múlva a felmelegedés nálunk is olyan éghajlatot hoz, amilyen most itt van. Nem hiszek a prognózisban. Inkább ötven év múlva is, egy „bécsi kávéházban” iszom meg a kávét és eljövök Valenciába, ha márciusban narancsot akarok látni reggel a fán.

A vonatról lemaradni, csak akkor baj, ha szaladtál utána

Fél évszázaddal ezelőtt, akartam is meg nem is edző lenni. Vonzónak tűnt a vagabund élet, de taszított a stressz, amit az edző átél minden meccsen. Végül nem lettem. A vonatról lemaradni, csak akkor baj, ha szaladtál utána. Nem szaladtam, így nem is baj, hogy nem lettem edző.

Ma és holnap a MOB kiemelt edzőinek mesélek valamit. Izgalmas lesz látni, hogy mi nem lettem. Azt akarom lenyomni a torkukon, hogy az elvárások, amik nyomán döntenek, menet közben alakulnak ki, és szavakba önthetetlenek. Tudom, hogy ők ezt tudják, de nagy baj lenne, ha arra vágynának, hogy másként csinálják.