Kollegámmal – gyerekkori haverommal – vacsoráztunk.
Hosszú idő után kell egy kicsit puhatolódzni. Talán, ez a mondása győzött meg arról, hogy nem romlott meg az elmúlt néhány évtized alatt:
– Sz@ros a cipőm? – kérdezte diákjaitól a tanteremben kollégám
– Nem, tanár úr, tiszta a cipője – válaszolták néhányan, félénken
– Akkor ne azt nézzétek, hanem nézzetek a szemembe, amíg mesélek.
Úgy döntöttem, hogy azzal a tanárral, akit zavar, hogy a diákok a padlót nézik előadás közben, érdemes dolgozni. A vacsora után, éjfél körül rátértünk a témára. A kávázás elég idő volt, hogy a kutatást, amit indítani akarunk, is kibeszéljük.
Baracskai Zoltan
