Tegnap egy megbeszélésen közös ismerősünk bemutat a vendégeknek.
– Tudunk róla mindent, csak azt nem, hogy milyen jel van ma a nadrágján – mondja új ismerősőm
– Nincs rajta púpos teve – válaszolom.
Látom, hogy készültek belőlem és megnéztek egy videót is.
A megbeszélés után témát váltottunk és két cigi (negyed óra) alatt megegyezünk arról, hogy van egy műfaj, ahol nem frissül a tudás. Vagyis az utóbbi évtizedekben csak marhaságot lehet találni. Valahogy beragadt az ember-gép kapcsolat kutatása. A „praxeologia” (T. Kotarbiński, 1923) és az „egyetemes problémamegoldó” (H. A. Simon, J.C. Shaw, and A. Newell 1959) elképzelések keresték a gép és az ember okoskodása közötti átfedést, de nem jöttekrá semmire és feladták. A kognitív torzítások (A. Tversky and Kahneman 1972) nélkül nincs hipotézis, avagy kérdés. A régi kérdés: robotember vagy emberrobot. (L. Bertalanffy 1969). Csak egy baj van a mai kutatásokkal: nem tudni, hogy a robotember vagy emberrobot definiálja a kérdéseket, amik nyomán okádják a cikkeket.
Most már ismerjük egymást.
