Talán igen, talán nem

Motorbicikli vagy traktor

Úgy saccolom, hogy az elmúlt négy évtizedben több mint tízezer ember hallott tőlem valamit. Közülük több százzal bort is ittam. Sok mindent kérdezetek tőlem, de senkinek sem jutott eszébe, hogy megkérdezze, milyen típusú jogosítványom van, de az sem, hogy tudok-e szövegszerkesztőt használni. Úgy tűnik, hogy tanítványaimat ez nem érdekli.

Az, hogy van-e jogosítványom motorbiciklire vagy traktorra, csak az önéletrajz minták kitalálóit érdekli. Évente több tucat önéletrajzot kell küldenem. Azt értem, hogy a közönségszervezők, be akarnak mutatni – remélik, hogy ha jól bemutatnak, akkor talán nagyobb lesz a bevételük. Ha lenne időm és kedvem tudnék néhány tucat oldalt tényt felsorolni az elmúlt négy évtizedről, de főleg kedvem nincs olyasmit csinálni, ami csak az irodisták polcait díszíti vagy csúfítja.

 Ennyit erről. Nekirugaszkodom és írok egy önéletrajzot. Jó tudni, hogy kinek írok. Annak írok, akit az érdekel, hogy motorbiciklire vagy traktorra van jogosítványom. Remélem, nem ők lesznek a közönségem.

Jó lenne, ha lenne?

Kérdezték, a kolozsvári diákok, hogy milyen lesz a vizsga. Még nem tudhatom – szoktam erre a kérdésre adni a választ – hiszen most nem tudhatom se azt, hogy te se azt, hogy én milyen formában leszünk.

Ha ma este valakinek a Bulgakovban vizsgázhatnéka lenne, akkor talán a következőt kérdezném:

Képzeld el, hogy egy iskolát vezetsz. Az történik, hogy a latin-grammatika, newtoni-fizika, és az emberi-viselkedés tanárnőid három évig be sem teszik a lábukat az iskolába. Utána visszajönnek és előveszik a curriculum-t. Lesz-e különbség a között, ami most van, és ami akkor volt? Képzeljük el, hogy semmi különbség sem lesz. A kérdés a következő: jó lenne, ha lenne?

Tíz óra előadásomból, ennyi tanulható meg – vagy nem.

Et tu mi fili, Robi?

Ma láttam a FB-n, hogy Dobay Robi – az egyik legbefolyásosabb ember a hazai „tréning-praxis”-ra – is adott egy döfést a trénerek kasztjának. Meg is lepett, és nem is.

A napokban jelent meg a “A tudomány társadalmi percepciója” c. cikk, amiben (6. ábra) megmutatja, hogy mi érdekli a nagyközönséget.

A saját fogalmi keretem által – látva az adatokat – azt mondanám: A tudományok érdeklik az emberek kétharmadát. A puha diszciplínák a sokaság egyharmadát érdeklik. Nos, nem csoda, hogy a nagyközönség a tudományok világát húzza rá arra is amire lehet és arra is amire nem.

Drukkolok Robinak. Hátha neki sikerül elfogadtatni, azt amit nekem nem sikerült az utóbbi két évtizedben.

A kocsmába járó gyerekek

Hétfőn jó lenne megértetni a diákokkal, hogy valakinek összeáll a kép, valakinek nem. Ezt a leckét mindig Jago tudásával kezdem. Néha bejön. Most, elmesélek egy példát az összképmentes emberekről is.

A múlt héten a sarki boltban összefutottam haverommal. Amikor kimentünk, javasoltam, hogy szívjunk el egy cigit és beszélgessünk. A gyerek előtt nem cigizünk – mondta haverom. Helyes! Tényleg rossz, ha a gyerekek látják, hogy mi rosszat csinálunk.

Milyen összképe lehetett a világról annak, aki a dohányzókat kizavarta a kocsmából az utcára?  Most a kocsmába járó gyerekek nem látnak cigizést, de az utcán sétálók igen.