Ma divat a dolgozatokat (cikkek, disszertációk) visszaadni kisebb vagy nagyobb javításokra. Másként van: az alkotások javíthatatlanok. Ha a belső konzisztenciája (K. Popper, 1997: 38) elfogadható, akkor vagy tetszik a „kiadónak” vagy nem. Ha elfogadhatatlan a belső konzisztenciája, akkor javíthatatlan. De akkor is javíthatatlan, ha hibátlan a belső konzisztencia, csak éppen nem tetszik a "kiadónak" a dolgozatban mutogatott összkép.
Húsz évvel ezelőtt egy könyvemet javításra javasolt egy kiadó. Kifogásolta véleményemet az Amerikából importált esettanulmányokról. Javíthatatlan – mondtam. Nem értették, hogy ha kidobok fél oldalt, vagy rosszabb esetben áthangszerelem, akkor felborul a belső konzisztencia.
Hab a tortán, hogy a leghíresebb üzleti iskola a Wharton, leghíresebb tanárától idéztem: „az esettanulmányok a desztillált valóság”. Mi lett volna, ha ugyanonnan idéztem volna: „A tanítók, nem taníthatnak olyasmit, amit nem tudnak, és főleg olyasmit nem, amiről nem tudják, hogy nem tudják.” (Russel Ackoff 1986)
1996-ban "ott ültek velem szemben Cenzék... Cenzné, meg az ura... Az, a Cenzúra," (Hofi) és javításra javasolták, azt amit a legnagyobbak mondtak 1986-ban
