« október 2015 | Main | december 2015 »
1991.november 28-án a Fővám téren mutogattam a döntéstan 3.0. A közönségem tanárok voltak. Próbáltam őket rábeszélni, hogy a mesterséges intelligencia és az okos ember páros, izgalmasabb, mint az operációkutatás egyedül.
Ma is azt csinálom. Ma nem a Fővám téren, és ma a döntéstan 5.0-ra szelíditek, de ez lényegtelen. Semmi sem változott huszonnégy év alatt. Tanár voltam, tanár vagyok.
Régi mániám, hogy a filozófia doktora nem lehet filozófia mentes, hiszen akkor a titulus fele hiányzik. A napokban egy, a filozófia doktorára (PhD) pályázó dolgozat bírálatának írásával vergődők.
Nem hiszem, hogy nagy sikert fogok aratni a következővel:
A „van” és a „nincs” is igazolható, de az is lehet, hogy nem. Ha valaminek a létezése nincs igazolva, akkor is megtörténhet, hogy az mégis van. Magyarán: az, amit nem tudunk egy kutatásban igazolni, abból nem következik, hogy nincs, de az sem, hogy van. Akár létezhet is, csak itt és most nem sikerült igazolni. Ha igazoltuk akár azt, hogy van, akár azt, hogy nincs, akkor sem állíthatjuk az eredményről, hogy bizonyos, hiszen az egy indukció eredménye.
Nem irigylem a fizikusokat, ők méréssel igazolják a „van”-t. Irigylem a filozófusokat, ők piszkavassal intézik el a „van”-t.
Tegnap fiatal kollégámnak mondtam: Ha mi, itt és most, nem toloncoljuk át, akkor majd valaki máskor, máshol, nélkülünk megcsinálja.
Értem kollégámat. Rengeteget gyakoroltatják velük, hogy miként kerüljék ki a csapdákat a szakadékhoz vezető úton, és amikor odaérnek, akkor próbálják meg kis lépésekben átugrani.
Valahogy elhessegetik, a nagy változtatást. A nagy változtatást is kidolgoztatják a projekt-menedzsment technikával. Nem értem, hogy mit is akarnak kezdeni azokkal a felhigított tréningekkel. Mindenki megtapasztalta már, hogy a változtatásoknál a hagyománytisztelők görcsösen harcolnak a hagyománytalanítókkal. Igenis, mindig, volt, van, és lesz is egy nagy verekedés azok között, akik meg akarják akadályozni a nóvumot, és azok között, akik eltúlzott ujjongással vágnak neki. Rosszat tesznek, amikor ki akarják centizni a kis lépéseket a szakadék felett. Hayek azt mondta, hogy a hagyományőrzők csak lassítani tudják a változtatást. Úgy legyen!
Egy ötórai tea és sajttorta mellett diákjaim megkérdezték, hogy milyen egyetemet képzelek el. Talán előbb arra kellene válaszolni, hogy melyik meglévő tudásokból lehet konvertálni azt a tudást, amiről még nem tudhatjuk, hogy mit fog tartalmazni. Miként tudjuk majd megérteni az élő rendszerek kölcsönhatásit egy glokális térben. Miként érhető el a nyitott önszerveződő rendszerek egyensúlytól távoli állapotának fenntartása egy változó kultúr-környezetben. A mai diszciplínákból, tehát a következő szakokat indítanám.
Most csak azt tudhatjuk, hogy a glokális térben nem a homo-economicus lesz minta.
"Nincs mélyebben, legalábbis nem tudunk róla" című bejegyzésemben a „tengerszint alatti” tudásról írtam. Kolozsváron hallottam a következő fokozatokat.
Egyszer kértek tőlem egy tanárt olyasmire, amit nem érdemes tanítani. Mondtam, hogy van, de ne zavarjon, hogy a szandáljából virít a tarka és gyakran lyukas zokni. - Hű, az nagy gáz! - mondta a megrendelő csaj. - Jelentéktelen dolgokról csak jelentéktelen emberek beszélnek, és közben hajigálódnak kétes fogalmakkal. - tettem hozzá gyorsan.
A Holt költők társaságában van:
"Pitts: A csacska macska farka kacska.
Keating: Gratulálok, Pitts! Ön az első, aki negatív eredményt ért el a Pritchard-skálán! Nem magán derülünk, hanem maga mellett. Egy vers bármilyen lehet, csak nem lehet semmitmondó.
Ne félj! Olyan unalmas, hogy senki sem figyel oda, úgyhogy nem okoz maradandó károkat hülyeségeivel. - nyugtattam a háeres csajt. Végül nem volt panasz a jelentéktelen előadóra, sem a hozzá illő előadásra. Úgy sejtem, hogy a tanár és a tanulók cipői harmóniában voltak.
Ma Kolozsváron arról fogok beszélni, hogy: Amin nem fizika, az nem kötelezően süket duma. Ne alázzuk meg a szakmánkat! A puha diszciplínákban is tisztelni kell a fogalmakat.
Nem tudom precízen meghúzni a határt, de talán anélkül is megkönnyíthetem a tájékozódás. Egy hónapja vergődök azon, hogy több szempontból elválasszam a különböző diszciplínák gondolkodóit. Tesla laboratóriuma másként nézet ki, mint a filozófusok „bécsi kör”
Teljesen mindegy, hogy Tesla gépei zakatolnak, vagy a computerek halkan számolgatnak, ebben a "zárt térben" a gondolkodók előbb utóbb a mérésekkel igazolni fognak valamit. A könyvtár "zárt terében" és síri csendjében a magányos farkas típusú gondolkodó megvilágosodhat, de csak logikával igazolhat valamit. A kávéház "nyitott terében" a gondolkodók akár veszekedhetnek is, és a végén vagy befogadják, vagy nem mások gondolatait.
Mindhárom miliőben az igazságot keresik, de másként igazolják a megtaláltat. Jó lenne megértetni, hogy ez mind teljesítmény. Talán fölösleges kicsalogatni az embereket a zárt térből, ha nekik és diszciplínájuknak olyan miliő a kedvező.
Ma divat a dolgozatokat (cikkek, disszertációk) visszaadni kisebb vagy nagyobb javításokra. Másként van: az alkotások javíthatatlanok. Ha a belső konzisztenciája (K. Popper, 1997: 38) elfogadható, akkor vagy tetszik a „kiadónak” vagy nem. Ha elfogadhatatlan a belső konzisztenciája, akkor javíthatatlan. De akkor is javíthatatlan, ha hibátlan a belső konzisztencia, csak éppen nem tetszik a "kiadónak" a dolgozatban mutogatott összkép.
Húsz évvel ezelőtt egy könyvemet javításra javasolt egy kiadó. Kifogásolta véleményemet az Amerikából importált esettanulmányokról. Javíthatatlan – mondtam. Nem értették, hogy ha kidobok fél oldalt, vagy rosszabb esetben áthangszerelem, akkor felborul a belső konzisztencia.
Hab a tortán, hogy a leghíresebb üzleti iskola a Wharton, leghíresebb tanárától idéztem: „az esettanulmányok a desztillált valóság”. Mi lett volna, ha ugyanonnan idéztem volna: „A tanítók, nem taníthatnak olyasmit, amit nem tudnak, és főleg olyasmit nem, amiről nem tudják, hogy nem tudják.” (Russel Ackoff 1986)
1996-ban "ott ültek velem szemben Cenzék... Cenzné, meg az ura... Az, a Cenzúra," (Hofi) és javításra javasolták, azt amit a legnagyobbak mondtak 1986-ban
Az a régi megvan? A hülyegyerek bemegy a mészárszékbe. „Jaj, elfelejtettem, hogy mit mondott anyám: Csaba vegyél fél kiló gyulait, vagy Gyula vegyél fél kiló csabait?
Én is elfelejtettem már azokat a régi borzalmas időket, amikor hetente két órát tanítottam.
A múlt héten a kolozsvári kocsmában kérdezték diákjaim, hogy sok-e három nap alatt lenyomni fél szemesztert. Akkor is egy régi vicc jutott eszembe.Kérdezi az iskolapadban ülő diák a mellette ülő diáklánytól: Te is arra gondolsz, amire én? Igen – válaszolja a kislány – csak nem veled. Nos, én is ezt válaszoltam: Lehet heti két órát, csak nem velem.
A napokban kialkudtam, egy "heti kétórásat". Elfelejtettem, hogy is kell összerakni a 12x2 órát. Majd újra kitalálom, vagy nem.
Négy diákom összeállt, vagyis összeálltak és utána bevonultak az iskolámba - diákjaim lettek. Majd egy évtized után meghívtak, hogy dicsekedjenek az alkotásukkal, és kérjenek egy „újabb adag hülyítést” (advanced study)
Tegnap meglátogattam alkotásukat: az új iskolát. Majdnem kiszaladt a tollamból: az iskola színes. Jut eszembe, hogy a szürke is szín. Helyesbítek: iskolájuk sokszínű. Így sem jó, hiszen a régi iskola is sokszínű volt.
A megszokott iskolai miliő üzenete a hierarchia. A most látott miliőben a tudásgyarapítás is más. Majdnem kiszaladt a tollamból: az a valaki, aki többet tud. Jut eszembe, hogy az már hierarchia. Helyesbítek: az a valaki, aki élményt csihol a tanulásból. Magyarán: fájdalommentesebb a tudásgyarapítás.
Nekiállok tanulni, nehogy kiszaladjon a tollamból még valami ósdi fogalom az „advanced” valamin
