Készülök egy interjúra. Talán a Mikszáth novella segíthet.
„Strázsa János uram hagyta a lópatkolást a legényére, felölté az újdonatúj mándliját, kiélesíté a vágó-nyesı szerszámait a kis köszörűkövön, még pofon is vágta a kovácsinast, aki a köszörőkövet forgatta, mert elbámészkodott valahová, aztán fölült egy ökrös szekérre, mely a Zichy-uradalomból gyapjút szállított Vácra, hova megérkezvén, másnap estefelé, minthogy a „füstösre” nem mert ülni gyalogosan indult el Pestre, egész éjszaka bandukolván; reggel öreg fölöstököm idejére vergődött el az Újvilág utcai egyetemre.” Ott a pesti és a bécsi profok csodálkozására csizmájából kivett bicskájával megműtött egy szemet.
A Mikszáth novella után egy kicsit utánanézek mit is írnak régebbi írások. Lukács Evangéliumában a következő van: “Aki tornyot akar építeni, nem ül-e le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, vajon futja-e pénzéből, hogy fel is építse? Nehogy azután, hogy az alapokat lerakta, de befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, kicsúfolja: Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni.” (LK 14, 28-30)
Jut eszembe az én vak-merőségem. A nyolcvanas évek elején XT (16 kB memóriával) gépemről az akkor tapasztalt emberek mondták, hogy bármelyik gombot megnyomhatom, majd valami lesz. Hályogkovácsként, ha jól emlékszem kétszer csináltam valami nyavalyát, amit a csavarhúzóval közlekedő emberek nagy káromkodás után néhány óra alatt helyrehoztak.
A hályog-kovács lényege: Nem tudom, nem is akarom tudni, mert ha megtudnám, akkor nem merném megtenni. Sokan így indították be az IT üzletet, tanári karriejüket, és sok más tevékenységet is. A hályog-kovács jól éldegélhet a hályog-kovácsok között. Semmivel sem különböztem, a 286, 386 és más ketyerék össze-vissza nyomkodásával, a többi hályog-kovácstól. Ma sok üzletember megpróbál tanítani, de a tanár is megpróbál üzletelni. Elvannak a hályog-kovácsok között.
