Tíz éve használom a „tengerszint" fogalmát a tudós-professzorok rangsorolásához. Egy beszélgetésen jutott eszembe. Azt mondtam valakire: "ő a „tengerszint", hiszen az újdonsült tudósok között van nála okosabb is, és butább is.
A Kaliforniai Egyetem kutatói elemezték minden idők legmélyebbre hatoló mélytengeri fúrásának mintáit, és megerősítették, hogy a japán partok közelében a tengerfenék alatt kétezernégyszáz méterrel egysejtű organizmusok élnek.
Az ókorban még a szerencsében való túlzott bizakodás is hübrisznek számított. Mélyen lenni, az nem bűn, de gőgősen dicsekedni azzal, hogy felette vagy, már hübrisz.
Amikor Tantalosz áthágta a megengedett határokat, akkor za lett a büntetése, hogy a halottak birodalmában egy szép kertbe volt bezárva, de nem ehetett, és nem ihatott.
„Jól vedd eszedbe ezt, fiam! hiszen közös /mindannyiunkban annyi, hogy – tévedhetünk. /De el nem vész csapás alatt a tévedő,/ ha bánja vétkét s hajthatatlan nem marad,/s a rosszat újra jóvátenni nem konok.” (Sophoklés)
