Egy reggelinél és egy esti borozásnál is az asztalra került, hogy lehetetlen előre megmondani mennyibe kerül majd a végén az agilis fejlesztés.
Megpróbáltam gyakorlatias lenni: Kire gondolsz, amikor a guminővel vagy? Soha sem a lángoló szerelemmel kezdődő és tányérdobálással végződőre, hanem a majdnem megtörténtre, hiszen abból nincsenek rossz emlékeid. Könnyű a válasz, ha tudod a különbséget az emlék és a tapasztalat között. Amikor felidézzük a múltat, nem tapasztalatok, hanem emlékek között választunk.
„Az ember a rosszul sikerült házasságát, teljes mértékben az emlékező én nézőpontjából szemléli. A válás olyan, mint a csikorgó zörejjel befejezett szimfónia – az a tény, hogy rosszul végződött, még nem jelenti azt, hogy egészében rossz volt.” (Kahneman: 2013, 448)
Ha a vízesés-típusú fejlesztés csikorgó zörejjel befejezett szimfónia, akkor ez az emlék azt sugallta, hogy rossz volt a „nóvum”. Az, hogy a vevő fizetett, magyarázható azzal is, hogy a vevő más, mint a felhasználó, de a kognitív disszonanciával is (letagadja, hogy ennyi pénzt kidobott). A fejlesztőnek mégis rossz emléke maradt. A nóvum agilis fejlesztéséből csak jó emlékek maradhatnak. Egyetlen szépséghibája van: nem lehet előre megmondani, hogy mennyibe fog kerülni.
