Talán igen, talán nem

Aki lát az gyáva?

Az Internet Hungary konferencián A vak és a bátor című előadást kaptam.

Van néhány hetem, talán összeáll. Most úgy sejtem, hogy a következő történettel fogok indítani:

Eric Berne könyvében olvastam, hogy a szülői parancs rejtett. Gondolkodtam, hogy én milyen parancsot kaptam. „Nem baj ha kimégy focizni, de M-vel ne játsszál? Ő verekszik. Nos, szüleim megparancsolták, hogy sose semmiért ne verekedjek. Úgy is maradtam.

Mindig gyáván megszöktem a „verekedősöktől”. Aki látja, hogy verést fog kapni az gyáva? Eric Berne írta: „Az áldozatnak mindegy, hogy minden bántalmazó valamikor maga is bántalmazott volt”.

A mester látása intuitív, de az is látás. Talán ezért furcsa, hogy a mester nem megy bele abba a bunyóba, amibe a kezdő nagy pofonokat kap.

Azt kiabálhatunk be, ami van

Harcoljatok, harcoljatok – ordibálta egy iskola csapat edzője a gyerekeknek. Mit is kiabálhat be valaki? Azt, amit tud. El sem tudom Képzelni, hogy Bogdan Tanjević kérdezne valamit. Ő csak kiabál. Azt, amit tud. Ha az eredményeit nézem, akkor mondhatom: sok mindent tud.

Limában az un-konferencián egy amerikai kollega azt kérte, hogy cseréljünk coachokat. Nekem van néhány bekiabálós coach. Azt kiabálhatunk be, ami van. A konkurenciámnak vannak olyanok akiknek semmi bekiabálni valójuk sincs – ők kérdeznek. És neked mi van? Nekem, csak kérdező coach van – mondta kicsit szégyenkezve.

Nézegetem a 2007-ben írt Profi coach című könyvemet. Láttam, hogy az nem TE diákoknak lett írva. Azt ígértem, hogy a most huszonnégy órát mesélek:

1. a coach identitása: szabadúszó bolha élet
2. a coach puhatolódzása: szükséges tudás és a guruk tudása
3. a coachee identitása: karaokekedvelő és új alkimista
4. a coachee tudása: összkép és intuíció
5. informális tanulás a coaching folyamatban: tanácsadó ipar és tudásmegosztás
6. a döntési dilemma vizsgálata a coaching folyamatban: „fekete hattyú” és  „hosszú farok”

Segíts-ég... letette

Két hete 10-12 között vártam a szerelőt. Öt perccel a harangszó előtt felhívott és közölte, hogy ma nem jön. Tegnap sms, és a harmadik nyolcjegyű azonosító. Ma kétszer végighallgattam egy-egy Wagner operányi terjedelmű muzsikát, bemondtam az előttem heverő számokat.

– Jövő szerdán 10-12 között megyünk – mondja a „tréningen kedvességet gyakorolt” ügyfélszolgálat

– Mi van, ha ismét rámegy egy napom és öt perccel a harangszó előtt lemondják – kérdezi a kedves ügyfélszám

– Akkor majd egyeztetünk egy másik napot – mondja a „tréningen kedvességet gyakorolt” ügyfélszolgálat

 – Lehetne-e egy kis protekcióm, hiszen már egyszer hülyét csináltak belőlem. Talán most lehetnék „a balekok közül kiemelt ügyfél” – kérdezi a kedves ügyfélszám

– Ne kiabáljon velem, mert leteszem – mondja a „tréningen kedvességet gyakorolt” ügyfélszolgálat

–Mit csináljak, amikor mély érzelmeket vált ki bennem a kedvességük. Sírjak? – kérdezi a kedves ügyfélszám

Letette. 

Segíts-ég. Hűségesnek kell lennem a szolgáltatóhoz.

 A mély érzelmeimet talán az is mélyíti, hogy ennél a szolgáltatónál többszáz órát prédikáltam, és két tucatnyi vezetőjének az indexébe legalább két pozitív osztályzatot írtam alá.

nehezebb

Nem akkor nehéz egy döntés, ha nagy a tét, hanem ha ne ismerjük elvárásainkat. Ez gyakran van, hiszen nem tudhatjuk, hogy mit akarunk a jövőben – tanítgatom négy évtizede (1975: demonstrátor - azóta sem tudom, hogy mi az). Ne számoljuk ki a kiszámolhatatlant – a másik dolog, ami fix a négy évtizedben. E két cölöpre sok mindent ráépítettem, aztán leromboltam. Úgy is mondhatnám, hogy változott is meg nem is a tanításom.

 Könnyű volt dönteni a nehezebb kiút javára, hiszen az én dolgom megpiszkálni az álló vizet. Kevesen hiszik, de nehezebb dönteni a könnyebb út javára. Képzeld el kis33jánost, aki karaokézik – azt mondja, ami másoknak bevált. Nem lehet könnyű úgy élni, hogy majd a negyvenedik szezonban is úszkál valakinek a farvizében.

Ebben a félévben három iskolába két dolgot fogok tanítani. A döntéstant két iskolában. A coachingot egy iskolában

kibírják

Az egyik budai sétányon a kislány leguggol a bokor mögé, a kisfiúk meg kukkolják. Több mint fél évszázaddal ezelőtt,  a palicsi tó egyik feléről átszállították a víkendházakat a másik felére. Két évig nem voltak árnyékszékek az új helyen. Ott is ment a kukkolás. Egy apró különbség: ott és akkor anyukák is leguggoltak a bokor mögé. Itt és most a budai sétányon anyukák visszatartották.

Az én korosztályom talán úgy idomította lányait (mai anyukákat), hogy: bírd ki. Mi sem természetesebb, hogy a „kibíró” anyukáknak esze ágában sincs lányaikkal kegyetlenkedni.

jó

Ébredt ma reggel valaki, úgy hogy: de jó reggelem van nem fáj a fogam. Talán csak az akinek tegnap fájt. Ma reggel sokan ébredteke úgy, hogy: de jó esik az eső. Elképzelhető, hogy így volt, hiszen a múlt két hétben sokan rossznak tartották a negyven körüli hőmérsékletet. Nincs jó, ha nem tudjuk mi a rossz.

Törvénytisztelők

Úgy emlékszem, talán úgy is volt, hogy először, ötvenöt évvel ezelőtt egy ljubljanai vendéglőben szolgált ki a pincér egy pohár sörrel. Akkor majdnem mindenki dohányzott, és állatot csak a tányéron láttunk. Ma fordítva van. Senki sem dohányzik, és minden asztal alá jut egy állat.

Nincs nekem elég eszem ahhoz, hogy megértsem. Ha a bejáratra ki van írva és rajzolva, hogy dohányozni és állatot behozni tilos, akkor hogy kerül be annyi élő állat.

Ha mindenki a törvények felét tiszteli, akkor hogy nincs néhány dohányosüldöző és néhány állatüldöző.  Furcsa ez a szabadság: megválaszthatjuk, hogy melyik törvényt fogadjuk el és melyiket nem.

Agilis fejlesztés

Egy reggelinél és egy esti borozásnál is az asztalra került, hogy lehetetlen előre megmondani mennyibe kerül majd a végén az agilis fejlesztés.

Megpróbáltam gyakorlatias lenni: Kire gondolsz, amikor a guminővel vagy? Soha sem a lángoló szerelemmel kezdődő és tányérdobálással végződőre, hanem a majdnem megtörténtre, hiszen abból nincsenek rossz emlékeid. Könnyű a válasz, ha tudod a különbséget az emlék és a tapasztalat között. Amikor felidézzük a múltat, nem tapasztalatok, hanem emlékek között választunk.

„Az ember a rosszul sikerült házasságát, teljes mértékben az emlékező én nézőpontjából szemléli. A válás olyan, mint a csikorgó zörejjel befejezett szimfónia – az a tény, hogy rosszul végződött, még nem jelenti azt, hogy egészében rossz volt.” (Kahneman: 2013, 448)

Ha a vízesés-típusú fejlesztés csikorgó zörejjel befejezett szimfónia, akkor ez az emlék azt sugallta, hogy rossz volt a „nóvum”. Az, hogy a vevő fizetett, magyarázható azzal is, hogy a vevő más, mint a felhasználó, de a kognitív disszonanciával is (letagadja, hogy ennyi pénzt kidobott). A fejlesztőnek mégis rossz emléke maradt. A nóvum agilis fejlesztéséből csak jó emlékek maradhatnak. Egyetlen szépséghibája van: nem lehet előre megmondani, hogy mennyibe fog kerülni.

„Középszerűek … feloldozlak benneteket” (Salieri)

„Na de kérem, itt esznek! Miért engednek be ide ilyeneket?” . Ez a Latinovits mondás a strandon duplán érvényes. Az extrém-szép és extrém-rút láttán is kiesik a kanál a kezedből. Ha bejön a közepes, nyugodtan kanalazgatod a levest. Minden extrém megzavarja megszokott nyugit. 

Középszerűek, bárhol vagytok a világon. Feloldozlak benneteket. Én vagyok a védelmezőtők. Én vagyok a védőszentetek. – ordibálta Salieri az Amadeusz című film végén.

Átjárhatatlan

Nehéz elképzelni, hogy egy magasugró azt mondaná az úszónak, hogy a te 2:06,12 eredményed gyenge minőségű. Azt sem tudom elképzelni, hogy az úszóvilágbajnok megígérné, hogy majd igyekszik megugorni a 2,09 m.

Sport az úszás is és a magasugrás is, mégis kevés embernek jut eszébe az azonos mérce. Az én műfajomban fordítva van. Senkinek sem jut eszébe, hogy a varrónő-képzőnek nem kell félni a betonozó-képző minőségétől.

Az iskolák minőségellenőrei nem értik, hogy a magasugróknak nem kell félni se attól az úszótól, aki 2:46,12 sem attól, aki 2:00,12 úszik. A sporton belül nincs átjárhatóság. Talán csak annyit kellene megérteni, hogy valahol jó a 2:06,12 perc máshol meg jó a 2,09 m.