Talán igen, talán nem

csak az késhet, aminek pontosan kell érkezni

Senki sem szereti, ha késik a repülő, amikor másfél óra van az átszállásra. A türelmetlenkedés talán érthető, ha késik, aminek pontosan kell érkezni. Késhet-e az aminek nem kell pontosan érkezni?

Van egy történetem a hetvenes évekből. Sürgettem egy elképzelés megvalósítását. Tapasztalt kollegám akkor csak annyit mondott: „nincs még eléggé kiutazva”. Akkor azt hittem, hogy a balkáni emberek még egy kicsit szeretnének utazgatni. Hamarosan rájöttem, hogy az amerikaiak is akartak még egy kicsit utazgatni. Később rájöttem a „nincs még eléggé kiutazva” lényegére. Nem volt még meg a bizalom. Kellett, még néhány üveg bort meginni.

Vannak dolgok, amik nem érkezhetnek a menetrend szerint. A bizalom, majd akkor jön meg, ha megjött.

hetven év tapasztalat

Egy reggeli sétára készültünk a palicsi tó mellet, de fújt a szél, és kocsmában töltöttük a délelőttöt. Félévszázada ismerem kollegámat, és olvassuk egymás gondolatait is.

–  Csináljunk egy konferenciát, amire nem azok jönnek, akiknek kell az előrehaladáshoz néhány pont – mondja korát meghazudtoló lelkesedéssel haverom.

– Építsük a „transdisciplinary”, „informal learning”, "smart decision suport” és „cognition” kulcsfogalmakra

– Megyek Madridba az IATED-re, és megdumálom őket, hogy legyen egy kihelyezett tagozatuk – javasolja haverom

– Legyen “unconference” stilusban. Ne legyen se sztárvendég aki lenyomja a kötelező jópofáskodást, se kis33jános aki három cikkel jelenik meg. Ne legyenek szekciók. Inkább legyen egy probléma ami ott születik, és akár meg is halhat. Majd a„transdisciplinary”, „informal learning”, "smart decision suport” és „cognition” kompentens emberei rájönnek valamire, annélkül, hogy a szervező előre megtervezne bármit is.

Ilyen egyszerű ha kettőnknek van összesen hetven év tapasztalata a konferenciákról. "Visszautasítanám magát a bölcsességet is, ha azzal a kikötéssel kapnám, hogy zárjam erősen magamba és ne szóljak róla. Semmi jó nem kellemes, ha benne társunk nincs" (Seneca)

kilenc haver

Tegnap este a kocsmában két valamikori diákommal sörözgettünk. Hízelgő dolgokat mondtak tanításaimról, de nem hizelegtek. Jókat röhögtünk zárórig. A másik asztalnál már csak a pincérek voltak. Nem siettünk sehova. Úgy látszik jobb volt a kocsmában mint…

A FB oldalamon van egy kép. Az okos program kiválaszt kilenc arcot. 

 

A gép az ötszáz+ arcból hét valamikori diákomat vélasztja ki. Valamit tud ez a gépi okoskodás. Talán azt üzeni a gép, hogy “látom azt amit te nem látsz”. (Niklas Luhmann)

Kidobom az ablakon az ablakot

Az a régi vicc megvan?

A férj, amikor részegen ért haza mindig megverte a feleségét kötéllel. Ne úgy csináld – mondja neki a feleség barátja – előbb áztasd le a kötelet, úgy jobban fáj. Úgy is tett, de amíg a kötél ázott elaludt, és mire fölébredt kijózanodott és nem volt már verekedős kedvében.

Ma reggel – nem tudom hány századszor – elszállt a kétórás munkám. Én is úgy jártam ma reggel, mint a részegen verekedni vágyó. Elindultam az ablak felé, hogy kidobjam az ablakot (olvasd angolul), de mire odaértem kijózanodtam.

Mi kisebbség, jobban szeretjük a „Keynote for Mac”-et, de mindig valami húz a többséghez.

nem cool

Figyeltem, hogy miként figyel huszonéves közönségem. Talán a leg-figyelmet a következő mondásomra kaptam: “Nem coll ott lenni, ahol anyád és öreganyád is vannak”.

A FB kezdetétől  kíváncsi voltam, és talán még most is vagyok: merre fog haladni a FB? Most úgy tűnik, hogy csak “megerőszakolva” tudjuk kialakítani azt, vagy azokat a törzseket amelyekben szívesen megosztju (világ)képeinket. Nem látom, hogy miként tud megvalósulni a G-korszak glokális identitása a globális faluban.

Átvezetlek a zebrán, akkor is ha nem akarod

Megvan az a történet?

– Olyan értelmetlen az életem. Mindenem megvan, de szeretnék valamit tenni az emberekért. Kérj tőlem valamit. Valamit, ami neked jó lenne. Akarom érezni, hogy tudok jót tenni az embereknek.

– Már régóta gondolkodom rajta, de nem mertem kérni tőled....

– Azt nem tehetem meg, hiszen otthon vár a férjem

Rengeteg csöpögős tréningen, nyomják a: jót kell tenni az embereknek, de elfelejtik megkérdezni, hogy mi a jó nekik. Talán majd az Evolution 2015 “Mert mégiscsak emberekkel dolgozunk” konferencián sikerül megértetni a közönséggel, hogy az ember tudhatja, hogy neki mi a jó.

A beharangozó interjúban ezt mondtam: "nem megoldás, ha az új módi szerint, szórakoztató eszközökkel, ping-pong vagy billiárd asztalokkal kényszerből kapcsolódik ki a munkahelyén a dolgozó"

Zita és a ketyere

Szombat délelőtt tucatnyi új és féltucatnyi már diplomázott diákomnak meséltem a glokálisról. Zita előadásom közben a mi lokális törzsünkből szétkürtölte a globális világnak: „One of the symptoms of glocal identity is, that everything is 'smart'.”

Zita és a ketyere (iPad) globalizálta az üzenetemet, hiszen valahol, egy másik lokális törzsben, valaki(k)  beindíthatják a gondolkodást. Talán ez az a glokális amiről öt órát beszéltem.

Működtetem a gondolkodást

Az Evolution 2015 “Mert mégiscsak emberekkel dolgozunk” beharangozásához adott interjú egyik kritikájára ezt válaszoltam:

„Jó az is, ha így gondoljátok, jó az is, ha nem. A lényeg: működtetem a gondolkodást.”

Az interjúnak 1200+ megosztása van, tehát néhány ezren olvasták.

Az én dolgom, hogy néhány ezer ember gondolkodását beindítsam. Sorvezetőket (lánykori nevén: szamárvezetőket) majd mások osztogatnak. 

Mobiltelefon piackutatás 77’

Piackutatással foglalkozó kollegám 1977-ben, amikor visszajött Amerikából, azt mondta: „Elő kell vennem a hatvanas évekből a statisztika könyvemet.”

A nyolcvanas évek elején volt a legizgalmasabb piackutatásunk: A szarajevói téli turizmus jövőjéről az Olimpiai játékok után. Akkor rábeszéltem, hogy dobjuk el a hatvanas években kiadott statisztika könyvét, és használjunk a sztochasztikus folyamatokra Markov-láncot, hiszen az olimpiai város turizmusának nincs múltja.

Azon töröm a fejem, hogy mi lett volna, ha 77-ben kimegyünk Szarajevó utcáira és megkérdezzük a járókelőket, hogy a „HTC One M9” vagy az „Iphone6” mobiltelefont venné-e meg szívesebben.  Utána az összegyűjtött adatokra ráengedtük volna a hatvanas évekből vett statisztika könyvet. Talán a Markov-lánc sem segített volna rajtunk.

Ma is belebotlok piackutatókba, vagy inkább ők botlanak belém. Nekik nem hiányzik a hatvanas évekből vett statisztika könyv. Az ő tanáraik tanárainak hiányzott a  Handbook of Modern Marketing, (McGraw Hill Higher Education; 2nd edition 1970), hogy megértésék: Marhaság lett volna a Mobiltelefon piackutatás 77’.

 "Nem végzünk piackutatást. Nem alkalmazunk külsô konzultánsokat. Az eltelt tíz év alatt egyetlen külsô elemzést készíttettünk. Az a Gateway kereskedelmi láncáról szólt, hogy mi ne kövessük el azokat a hibákat, amelyet ôk elkövettek, amikor megnyitjuk az Apple Store-okat. De elvbôl nem fogadunk fel szakértôket. Mi nagyszerű termékeket készítünk inkább." (Steve Jobs)

Mostoha

Mostoha anya, apa, gyerek. Pfuj, ez szalonképtelen. Úgy kell mondani, hogy: nevelő apa  nevelő anya, és nevelt gyerek. Nos, ennek ellenére van édes mostoha.

  A „mostoha” szó az csúnya. Az édes anya apa az szép. Néha.

„A gyerek hátrányos helyzetű. Miért? Megmondom. Mert anyja-apja nem váltak el, ezért mind a kettő a gyereket ütötte. De a gyerek jó fejű. Jó nagy. Mert borogatják. Rá a kerti asztalt...” (Hofi)

Képzeljük el azt a diszciplínát, amelynek édesanyja a viselkedéstan és édesapja a pozitivista filozófia. Ráfoghatjuk, hogy hátrányos helyzetű. Talán egy anti-pozitivista mostoha/nevelő apa jót tenne neki.