Túl közel van a március 3. Valamit kell mondani a “Mert mégiscsak emberekkel dolgozunk.” felszopatására. Reggel kilenckor mégsem kezdhetem azzal, hogy: Hölgyeim és uraim, ma az egyensúly ellentmondásáról fogok beszélni. A glokális olyan kicsi legyen, amennyire csak lehet, és olyan nagy, amennyire szükséges.
Talán könnyebb lesz a közönséget azzal ébreszteni, hogy az utóbbi hatvankét évben nem voltam tanyán. Az idén elmentem a Pöttyös tanyára és most már mondhatom, hogy sosem voltam tanyán.
Olvasmányok és más művészi alkotások nyomán volt egy képem a tanyáról. Talán a kép volt hamis. Ákos a következő mottót választotta a konferenciának: A tények nem szűnnek meg létezni attól, hogy nem veszünk tudomást róluk. (Aldous Huxley)
Utána megmutatok egy másik képet is:
„Tíz éves koromig – mondta lányom évekkel később – azt hittem, hogy olyan ember vagy, aki vasárnaponként ebédelni jár hozzánk” (Handy)
Utána megmutatok egy harmadik képet is:
„Esténként a munkaidő befejeztével a munkások kirajzottak a környékbeli kocsmákba, amelyekből volt elég a környéken – stratégiailag elhelyezve minden harmadik utcasarkon egy –, ahol igyekeztek a sör és a haverok társaságában elfelejteni a munka fáradalmait. Utána elindultak hazafelé, ahol újabb sörök várták őket a tévé előtt, aztán némi csetepaté az asszonnyal, és vége volt a napnak - amely pont ugyanolyan volt, mint a többi… Végtére is a haverok a kocsmában istenien érzik magukat, és ki merné azt mondani, hogy jobb időtöltés az, ha valaki folyton a kertjét túrja és szivárványokat csinál?” (Csíkszentmihályi)
Március 3-ig, majdcsak kikerekedik a történet.
