Talán igen, talán nem

„Nem kell pénzben mérni ahhoz, hogy működjön” (Handy, 2008: 38)

„Sem Adam Smith, sem követői – pár szélsőséges kivételével – nem hitték, hogy az összes közösségi tevékenységet piacra kell bízni.” (Handy, 2008: 27)

Egyetlen gond van: mindennek akkor tudjuk meg az érvényességi tartományát, amikor már kiléptünk belőle.

 

ne gondolj a vagyonra

Tovább faragom a képet (jó kis képzavar) a “Mert mégiscsak emberekkel dolgozunk.” felszopatására.

A Gyors döntések (Brzo odlučivanje, 1991) című könyvünkben idéztünk Pál apostoltól. Ugyanezt az idézetet, használja Handy (1998). Senkinek eszébe se jusson, hogy Handy merített Baracskai Boszniában megjelentetett könyveiből. Csupán egy régi filozófiai dilemmáról van szó, amit többen felismerhetnek.

„Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom” (Pál apostol)

 „Bohém szabadúszók” című bejegyzésemben idéztem:

„A tanárok nem azért lesznek tanárok, mert munkájukból meggazdagodhatnak, ami nem jelenti azt, hogy örülni fognak az elégtelen fizetésnek…” – írja Charles Handy.

A glokális közösségben ne legyél homo-economicus és ne gondolj a „vagyon”-ra. Az ember és közösség kapcsolatáról mind kevesebbet filozofálunk (bölcselkedünk), és mind több „szamárvezetőt” vásárolunk. A birtokló okoskodása vagy abból indul ki, hogy „a vállalat a vagyonom”, vagy abból, hogy „az ember a vállalat vagyona”. Sehogy sem tud ez az okoskodás zöldágra vergődni az egyén-közösség dilemmával.

Ha megszabadulnának a birtoklástól, akkor egy teljesen más felelősség alakulhatna ki. Akkor senki sem lenne kiszolgáltatott. Olyanok lennénk mint a fenegyerekek, és ezzel meg is szűnne a fenegyerek fogalma.

Sosem voltam tanyán

Túl közel van a március 3. Valamit kell mondani a “Mert mégiscsak emberekkel dolgozunk.” felszopatására. Reggel kilenckor mégsem kezdhetem azzal, hogy: Hölgyeim és uraim, ma az egyensúly ellentmondásáról fogok beszélni. A  glokális olyan kicsi legyen, amennyire csak lehet, és olyan nagy, amennyire szükséges.

Talán könnyebb lesz a közönséget azzal ébreszteni, hogy az utóbbi hatvankét évben nem voltam tanyán. Az idén elmentem a Pöttyös tanyára és most már mondhatom, hogy sosem voltam tanyán.

 

Olvasmányok és más művészi alkotások nyomán volt egy képem a tanyáról. Talán a kép volt hamis. Ákos a következő mottót választotta a konferenciának: A tények nem szűnnek meg létezni attól, hogy nem veszünk tudomást róluk. (Aldous Huxley)

Utána megmutatok egy másik képet is:

„Tíz éves koromig – mondta lányom évekkel később – azt hittem, hogy olyan ember vagy, aki vasárnaponként ebédelni jár hozzánk” (Handy)

Utána megmutatok egy harmadik képet is:

 „Esténként a munkaidő befejeztével a munkások kirajzottak a környékbeli kocsmákba, amelyekből volt elég a környéken – stratégiailag elhelyezve minden harmadik utcasarkon egy –, ahol igyekeztek a sör és a haverok társaságában elfelejteni a munka fáradalmait. Utána elindultak hazafelé, ahol újabb sörök várták őket a tévé előtt, aztán némi csetepaté az asszonnyal, és vége volt a napnak - amely pont ugyanolyan volt, mint a többi… Végtére is a haverok a kocsmában istenien érzik magukat, és ki merné azt mondani, hogy jobb időtöltés az, ha valaki folyton a kertjét túrja és szivárványokat csinál?” (Csíkszentmihályi)

Március 3-ig, majdcsak kikerekedik a történet.

aki nem lép egyszerre nem kap rétest estére

„Senkit nem izgat, hogy pincér voltam 20+ évvel ezelőtt” – írja egy önéletrajzírás “szakácskönyvben”. Nekem se kell a szomszédba mennem, egy adag önteltségért, de igyekszem kerülni a “Mindenki tudja” vagy a „Senkit nem izgat” tudásokat. Talán van a hosszú farok mentén, néhány halandó, aki nem akarja tudni.

Sejtem, hogy az átlagos önéletrajz olvasónak, nem tudok átlagos önéletrajzot írni, de nem is akarok. Azt is sejtem, hogy az önéletrajzírás szamárvezetőjét többezeren megnézték, és azt is sejtem, hogy ezt a bejegyzésemet többtucatnyian megnézik. Nos, ez a hosszú farok lényege.

 

Nyílt levél Eszternek

Rögtön a lényeg: nem vagy már egyetlen. Nyugi, nem is vagy második. Ketten vagytok, akiknek a szakdolgozatából tanultam az utóbbi évtizedben.

Borbála dolgozatának a lényege

 „Az online kampányok célcsoportja kezdetben az a homogénnek tartott embermassza volt, akik akkoriban készség szinten használták az internetet, köztük maximum nemük alapján tettünk különbséget… A korábbi kategorizáló, lépésről lépésre építkező felfogás helyett mintákat kell felismerünk, és alkalmaznunk egy minden ízében ismeretlen terepen.” (Takács Borbála)

De jó világ lenne, ha néhány praktizáló egyetemi oktató Borbálától és Esztertől tanulna. Talán, akkor megszűnhetne a betanított nyomulós ügynök (olvasd: marketing manager) bónusza, és a betanított „háeres” is. 

nem az a baj, hogy izzadsz, hanem az, hogy büdös vagy

kis33jános, eddig butaságával és hitványságával rukkolt ki. A pozitív bírálataiból első tulajdonsága ordított, a negatívakból mindkettő.

Kezembe jutott egy friss bírálata. Látom, hogy megszenvedett a kérdés feltevésében. Az izzadságszagú kérdés a következő volt: Mekkora a korreláció a ló nyolcadik és a kígyó nyolcadik lábának hossza között? Kemény munka lehetett megtalálni az írást, amiből megtudta, hogy a lónak és a kígyónak is nyolc-nyolc lába van.

Talán a reklámból lopott szöveggel tudnék reflektálni: nem az a baj, hogy izzadsz, hanem az, hogy büdös vagy

„Minden évben újra várják” (Miloš Crnjanski)

Miloš Crnjanski London regénye című könyvét forgatom, de nem találom azt a részt, amikor arról beszél, hogy a Londoniak telefonon rendelik a húst. A bevándorlók henteshez mennek, és kolbászt vesznek. Talán azt a részt "szerb nyelven húztam alá", de az is lehet, hogy az a "Seobe" (vándorlások) könyvben van, és az a könyv most valamelyik szarajevói antikváriumban kínálja magát. Mindegy találtam három "magyar nyelven aláhúzottat"

„Meggyfa sétapálcájával megkopogtatva, apám kiválasztott magának egy koporsót. Anyámnak mézet rendelt. Másnap meghalt. Nem engedte meg, hogy elhívjanak Temesvárról, az iskolából.” (Crnjanski, London regénye 1974: 11)

"A Savoy ezen az éjszakán zsúfolásig megtelik, s még azok is, akik sohasem lépnek be termeibe, a Savoy zenéjére táncolnak, a rádiójuk mellett. Várják, remélik, a boldogabb új évet. Minden évben újra várják.” (Crnjanski , London regénye 1974: 52)

„Arról beszélgettek, hogy, hogy olyan ember, mint ő, miből élhet meg Londonban. A hölgy is azon a véleményen van, hogy a legkönnyebb és legkifizetőbb volna árnyékká válnia. Árnyék íróvá. Ghost writer-ré. Ezek olyan firkászok, akik más pénzes írók szolgálatába, névtelenül írják – de nem írják alá – a megrendelt történeteket.” (Crnjanski, London regénye 1974: 273)

Útálok piacra járni

Útálok piacra járni, hiszen a kofák átvernek. Ennél jobban útálom a bevásárló központokat, hiszen nincsenek kofák, én meg nem tudom megkülönböztetni az uborkát cukintól, de a retket sem a zellertől. Pénteken elmentem a felsőoktatási piacra, és hasonlóan jártam, mint a zöldségpiacon.

Az egyik standon száz bordó pólóba bujtatott kofa árulta a cuccot. A másik standon egy Egyetem azt hirdette, hogy a diákok majd a gyárban fognak tanulni. A harmadik standon egy asztal és egy fiatalember (elég jó minőségű öltönyben), egy MacBook Air, és egy üres szék a vevőnek. Négyszer visszatértem ehhez a standhoz, és a szék mindig üres volt. Ezen a standon nem osztogattak se nyalókát sem lufit. Csak úgy mellesleg megjegyzem: ez volt az egyetlen stand, ahol a világszínvonalú terméket lehet venni. Az Egyetem, talán azt hitte, hogy nekik nem kell rikkancs. Nem akartam zavarba hozni a kiállítás legjobb sárgarépájának kofáját, és inkább elmentem a kiállítás kínálatának „second-best” (hülye fogalom, de van) standjához. Ők árultak egy jobb és egy gyengébb terméket. Kiderült, hogy a jobb termékükből évente kettőt, a rosszabbikból (ami jobb a bordópólósok legjobbjától) tízet tudnak évente eladni. A bordópólósok néhány tízezret adnak el.

…akkor legyél biológus

„Galilei és Newton működésével a fizika sikerei minden várakozást felülmúltak, s így messze maga mögé utasította a többi diszciplínát.  Mióta feltűnt Pasteur – a biológia Galileije –, a biológia is csaknem ugyanilyen sikeres.” ( Popper, K. 1989: 27)

 Az üzletelés vizsgálatának még nincs Galileije, remélem, hogy nem is lesz.  Ha lenne valaki, aki az üzletelést tudománnyá tudná alakítani, akkor az már nem az lenne. Nem értem: ha valaki az egy diszciplínában hisz, akkor talán mégsem Porter 1980’ vesenystratégiája, vagy annak félremagyarázott változata a nyerő?

„A klasszikus tudomány először a lineáris vagy egyirányú kauzalitással foglalkozott, vagyis egy okkal, amelyre egy okozat következik. Egy biológiai kísérlet szokásos menete például így fest: egy változót variálunk (mondjuk a hőmérséklet változtatásával, egy gyógyszer beadásával, stb.), és megnézzük, mi sül ki belőle.”(Bertalanffy, L. 1997: 63)

Nézem, látom, de nem hiszek a szememnek. Kialakulóban lévő diszciplínák (hálózatok, ökológia,…) fogalmi hálójában menny 80’ Porter van. Ha már mono-diszciplináris vagy, akkor legyél biológus. Senge „A változás tánca” c. könyvében olvastam: Ahhoz, hogy megértsük a változás folyamatát, úgy kell gondolkodnunk, mint egy biológus és nem úgy, mint egy vezető.

Gyakran kérdezik tőlem tétova szülök: hova küldjem a gyereket egyetemre. – Küld a Duke-biológiára – szoktam válaszolni

"A biztos megöl, de túléled. A kétely éltet, de belehalsz." (Márai)

Tegnap a felvételi beszélgetésen kaptam egy kérdést.

 – Attól függ, hogy egyhurkos (viselkedés) vagy kéthurkos (kognitív) tanulásként kezeljük (Argyris and Schön, 1978) – válaszoltam

– Létezik, hogy erre nincs egyértelmű válasz? – csodálkozott a diákjelölt

Se erre, sem más kérdésre nincs válasz, ami ne tartalmazná a kételyt.

Sedláček (2012: 338) Samulson könyvéről írja:

„Ez a könyv viszont már olyan volt mint egy fizika könyv: szinte minden második oldalon ott terpeszkedett egy grafikon, egyenlet vagy táblázat. Sehol egy kétely, sehol egy etikai-gazdasági vita. Minden tiszta és világos: ime a mechanikus gépezet, a Közgazdaságtan.”