„A természet, szabálytalan, nem folytonosan változó része, rejtély, sőt, szinte rettenetes dolog volt a tudományban.” – írta Gleick a 70’ évekről.
Azokban az években nem hallgathattam „káosz” előadásokat, hiszen nem volt tudós-professzora a diszciplínának. Nézem a mai puha diszciplínák tanítását: Ma mintha még több számolgatást tanítanának a puha diszciplínák táján, mint fél évszázaddal ezelőtt. Ma sem mondhatnánk, hogy a káosz a tudóskodók üdvöskéje. A puha diszciplínák, sehogy sem adják fel a törekvésüket, hogy tudományok – ha lehet, akkor Newtoni fizika – legyenek. A puha diszciplínákban mindenki annyi matekot használnak, amennyit tudnak. Ha semennyit sem tud,nak akkor elkezdenek vergődni a kisiskolás számolgatásokkal. Aki tudja a matekot, az azt is tudja, hogy van érvényességi tartománya. Aki nem tudja, annak a matek korlátlan teret ígér.
A matek-agyút ugyanúgy zavarja, mint a művészagyút, amikor a tudományokat ember-ember kapcsolatok modellezésére használták a hályogkovácsok. Talán, majd szerdán sikerül egy néhány puha-diszciplína művelőt lebeszélni a számolgatásról.
A Personal Hungary 2013 előadásom bemutatóját hatszáztizenöten nézték meg. Talán mégsem kellene ebből (sz)ámitgatni, hogy hányan nézik meg az ideit.
