„Kétszer voltam kopasz életemben:/ Először, mikor megszülettem. / Igen, másodszor is kopasz lettem, na de semmi baj, /Az ész a fontos, az ész a fontos, az ész a fontos, nem a haj.” (Bródy János)
Minden csapból, a gólyatábor sorsa folyik. Tipikus eset, amire nem szoktam reflektálni. Egy szóval ki tudom mondani, amit gondolok: Embertelen. Spicces férfiak, amikor a katonaságról mesélik, hogy „minden kopaszt megszivattak, de ő megúszta”, akkor gyorsan témát váltok.
Mennyi? Ötvenezer! Mi ötvenezer? Cikk évente Magyarországon! Milyen cikk? Olvashatatlan! Minek ennyi? Hogy kelégüljön a tudomány establishmentje! Ehhez hozzáadhatunk évente milliónyi oldal szakdolgozatot. Könnyen megsaccolható, hogy az egész világon mennyi olvashatatlan iromány születik. Már húsz éve így megy, és még eltarthat. Ez is a kopaszok (gólyák) belépőjegye. Ha engem megszivattak, akkor majd én is megszivatok valakit. Megszűnhet-e ez a lánc?
Te hányszor voltál – kopasz, gólya, vagy bevándorló – aki megvette a belépőjegyet Az intézmény tagja csak az lehet, akit beengednek azok, akik már egyszer megvették a belépőjegyet. Óvoda, iskola, sportclub, munkahely… Tud valaki olyan intézményt ahol a bennlévők, csak úgy beengedtek valakit? Én is megfizettem a belépőt – mondja az intézmény tagja. A szenvedély (differenciált) és az intézmény rendjének (integrált) konfliktusa tele van mítoszokkal. „Muszáj hinnünk olyasmiben, ami nem bizonyított. De akkor azt el is kell ismerni és ennek megfelelően kell bánni vele. Egy mítosszal csak egy másik mítosz állítható szembe. Egy mítosz nem száll harcba az empirizmussal vagy a valósággal, de harcba száll a szakértelemmel és más mítoszokkal...” (Sedláček 2012, 151)
A reflektálásomban, most kivételesen nem használom a talán szót. Csak annyit mondok: nem kell se gólyatábor sem sokcsillagos cikk, ahhoz hogy az egyetem polgára legyél – Lépjünk be ingyen.
