Az a mondás megvan? Ha a nagynénidnek, születésekor pöcse lett volna, akkor a nagybácsid lett volna belőle. De nem volt neki, így csak azt tudhattad meg milyen lett a nagynénid.
Valahogy így vagyok azzal is, hogy ha pozitivista világképem lett volna, akkor fizikával foglalkoztam volna. De nem lettem pozitivista. Nem tudhatom, hogy mekkora élmény lehet nagynéninek vagy pozitivistának lenni. Láttam már nagynéniket és pozitivistákat is, és úgy tűnt, hogy élvezik az identitásukat. Mi mást is tehetnének, hiszen beleszülettek. Mondhatnánk, hogy a pozitivisták nem úgy születtek, de ez sem pontosan így van, hiszen beleszülettek egy kor kultúrájába/értékrendjébe (olvasd: iskolájába). Ha minden tanárod pozitivista volt, akkor csak azt tudhattad meg, hogy milyen világ az ahol, a múlt alapján kiszámítható a jövő. Nem is lehetet másmilyen tanárod, hiszen a pozitivisták, sosem engedték be maguk közé azokat, akiket meg sem érthettek. Auguste Comte (1830) abban hit csak azok a kijelentések fogadhatók el, melyek tapasztalatilag verifikálhatóak illetve falszifikálhatóak, azaz igazolhatóak vagy elvetendőek. Karl Poppertől tudjuk, hogy „Az indukció problémája alapvetően a demarkáció problémájának téves megoldásából ered. Abból a pozitivista hitből, hogy ami a tudományt az áltudomány fölé emeli, az a „tudományos módszer”, és ami elvezet az igaz, bizonyos és igazolható tudáshoz, az az indukció módszere. Ez a hit sok tekintetben tévesnek bizonyult.” Az egészben az a fura, hogy láttam már nem-pozitivistát, aki megértette, és nem tartotta hülyének a pozitivistát, de a fordítottját még nem.
Thalesz olajbogyó kereskedő volt, de foglalkozott filozófiával, habár megélhetett volna kereskedelemből. Thalesznak „a filozófia kínálta – lényegéből adódóan – az elmélkedés legszélesebb spektrumát.” (Sedláček, 2012, 137) Nemsokára, vagy sokára, jött a Pythagoras, aki „úgy vélte, a világon mindent a számok viszonya rendez. A szám kormányozza a mindenséget. Szerinte a páros szám a határta-lan, az anyag, a páratlan, a határozott, pedig a forma. Olyant is állított, hogy tízezer év eltelte után a világ folytatása a legcsekélyebb részletekig megismétlődik. A természetben rend van, ez a rend a számok tanulmányozásával megismerhető. Tudatosan vagy ösztönösen sokan hisznek e felfogásban. Nincs rá elég okom hinni abban, hogy az ember-ember kapcsolatokat is számok irányítják, és egyetlen dolgunk azokat felfedezni.” (Baracskai, 1998, 78)
Mélyebb tudományfilozófiai fejtegetés nélkül vegyünk egy példát: Amikor 1966 narán Magyarország focicsapata megverte a Brazilokat, már az Anglia elleni döntőben láttam a csapatot. „A logika eljuttat téged A-pontból B-pontba; a képzelet segítségével eljuthatsz bárhová!” (Albert Einstein)
Ha 1966 julius 23-án a 80. percben gól lett volna…, de nem rúgta be. Ma talán, a sportriporterek lettek a kor befolyásos numerátorai, és híresztelik leginkább a számmisztikát, méghozzá úgy, mint a hályogkovács – nem is tudják, hogy terjesztik a pozitivizmust. Nem vagyok pozitivista és nem érdekel. hogy ki és miként rúgta az előző 139 gólt. 1966 nyarán megtanultam, hogy semmiből sem lehet következtetni egy új eseményre.
„ Azt, hogy a Föld gömbölyű, természetesen már Ptolemaiosz is tudta, különben nem oszthatta volna fel háromszázhatvan szélességi fokra, tudta Eratoszthenész, aki Krisztus elött a III. században kiszámította az Egyenlítő hosszát, tudta Püthagorasz, Parmenidész, Eudoxosz, Platón, Arisztotelész, Eukleidész, Arisztarkhosz, Arkhimédész – azt kell látnunk, hogy éppen csak két materialista, Leukipposz és Démokritosz nem hitt benne.” (Umberto Eco , 2004, 127)
