– Most már igen. Ez a régi vicc ugye megvan?
Vannak tudományok (fizika, kémia) és van filozófia (bölcselkedés). Ezekből lehet tudományfilozófiát (a fizika filozófiája, a kémia filozófiája), de marhaság filozófiatudományt (filozófia fizikája, filozófia kémiája) kovácsolni. Ez valahogy úgy van, mint a mátrix – nem mindegy, hogy jobbról vagy balról szorzod.
Vannak tanok (diszciplínák) amik taníthatók és tanulhatók. Ilyen az én műfajom is, a döntéstan. Szívesen foglalkozok döntésfilozófiával, de gyanúsak azok, akik a filozófia döntéseivel foglalkoznak. A tudományokból lehet diszciplínát csinálni, de fordítva nem megy. Lehetetlen a döntéstanból döntéstudományt csinálni. Karl Popper hangsúlyozta a demarkáció fontosságát : „A demarkáció problémája nem abban állt, hogy határt húzzon a tudomány és a metafizika között, hanem inkább, hogy a tudományt elválassza az áltudománytól”. Talán itt az ideje, hogy elgondolkodjunk a demarkáció 2.0-ról, ami szétválasztaná a diszciplínát az áldiszciplínától.
Olvasom a Nők Lapjában: „Van az a történet a buta indiánról, aki át akar úszni egy száz méter széles tavat, aztán nyolcvan méter után rájön, hogy ez sok lesz neki, és visszafordul. Én is már túl vagyok a felén…” (Alföldi Róbert) Döntéstanommal, én is már túl vagyok a felén, és semmi kedvem visszafordulni valamelyik áldiszciplínához.
Néhány milliárd ember nyugodtan nyaralhat anélkül, hogy izgalomba hozná ez az okoskodásom. Nem is nekik írom.
