Harminc évvel ezelőtt, az „unalmas előadók” úgy mozgatták meg a közönséget, hogy körberakatták velük a székeket. Húsz évvel ezelőtt, már úgy voltak rakva székek. Az új trükk a „szavaztatás” volt: hányan használják a „hárombetűs csodaszert”? Hárman! – óriási... Tizennyolcan! – óriási...
Mostanában a Twitterrel próbálkoznak. Nem megy, hiszen a közönség már az első perc utána a "levelező progmban" van. Nem tudom, hogy az unatkozó közönség nyomonkövethető akar lenni, vagy valakit nyomon akar követni.
Van egy tipikus „rövidtávfutó”, akit sokan tudnak hallgatni 7-8 percig. Ő az, aki az üzleti bulvár híret gyüjtögeti. Olyan hírnök típus, aki mindig sokkoló részletekkel ríógat. Az első nyolc perc úgy van felépitve ahogy kell. Kicsit izadságszgú, de tisztességes munka van mögötte. Öt-hat rossz hír, aláfestve érdekes képekkel, esetleg egyperces videóval. A baj akkor kezdődik, amikor rájövünk, hogy nincs baj, és még egy félórányit a porondon kell maradni. Az ügyesen kiválasztott rossz részletekből nem következik a rossz összkép. Itt már nem segít a közönség megmozgatása.
Talán Mintzberg és Handy nem véletlenül választották a fordított utat: elöször egy összkép amibe majd utána illeszkednek a kellemes és kellemetlen részletek.
