« február 2014 | Main | április 2014 »
Húszévesek hallgatták az előadásomat és figyeltek. Követik mondókámat és közben tizenöt másodpercenként ránéznek az okos telefonjukra.
- mi lenne, ha nem lenne telefonod – kérdeztem egy kislányt
- akkor kéne valami más – vágta rá a kislány
Jut eszembe az óbudai kiskocsmából egy nóta: „Mire a Schneider Fáni csak azt mondta: / Nem kell néki piros szoknya, / Inkább kell néki gigerli, / Az őt jobban ingerli!”
Több tucat óra tapasztalatom van arról, hogy figyelem közönségemet, amíg Vera (német hangom) beszél. Az osztrák szakértők szorgalmasan jegyzetelnek, néha kiesik a toll a kezükből és meghökkenten kapják fel a fejüket. Hallom a csöndből: A Baracskai prof. hülye! Úgy tippelem, hogy ma gyakran leteszik a tollat. Taleb nyomán a mitológiai Hydra történetére fűzöm majd növekedésmentesítő előadásomat.
„A kőkorszakban senki sem kocogott hetente háromszor negyvenkét percig, nem emelt súlyt minden kedden és pénteken, és nem teniszezett tizenegykor szombatonként” (Taleb. 2012, 402) Talán, ma sem kellene megfosztani magunkat a jó nagy zabálásoktól és böjtölésektől. Talán éppen ettől lehetnénk robusztusak.
Elmesélem majd az ősrégi történet is miszerint a sakk feltalálójának jutalmat ajánlott a játéktól elbűvölt király. A feltaláló szerénynek hangzó kívánsággal állt elő: a sakktábla első kockájára egy rizsszemet kért, a másodikra már kettőt, a harmadikra négyet, és így tovább, mindig duplázva a rizsszemek számát. Az ember ösztönösen azzt gondolja, hogy mivel csak hatvannégy kocka van sakktáblán, ezért a feltaláló legfeljebb néhány zsák rizzsel tért haza. Valójában egészen döbbenetes mennyiség jönne ki a végén – az egész föld éves rizstermésének sokszorosa.
Csak annyit akarok ma megértetni, hogy az állandó egyenletes növekedés törékeny.
„Stomil, emlékszel, hogy zúztuk szét a hagyományokat? A mama meg a papa szeme láttára tettél magadévá... „ – Mondja Eleonóra a Tangó című drámában.
Ma és holnap diákjaimnak többször idézni fogom, Mrožek Tangóját. Sőt megpróbálom őket rábeszélni, hogy nézzék meg a drámát az Örkény színházban.
Szívesen, rátennék a „slide show”-ra Néhány képet, de a színház figyelmeztet, hogy „jogdíjasak” a képek. Talán mégsem én kellene, hogy fizessek néhány néző felhajtásáért.
Úgy látszik, hogy a Tangó néhány üzenete, még mindig aktuális. Eugéniusz bácsi ma is, lenyomja unokája generációjának a múltat.
Ma nyolc éve, hogy elszakadt a cérna. Nem jöttem a szabadúszó világba, hanem valahonnan elmentem. Ezt a nyolc évet nincs mihez hasonlítani, hiszen nem éltem le párhuzamosan másként is. Az van, ami van. Van szabadság is, és van úszkálás is. Nem csak ez van ebben a mesterségben! A mesterség, olyan majdnem szabad és majdnem úszkáló. „Amikor »belülről« nem tudják hitelesíteni a figurát, akkor elkezdenek dünnyögni, »életszerűen« beszélni, mert azt hiszik, hogy attól hétköznapibb és elfogadhatóbb lesz a figura. Pedig attól csak élvezhetetlenebb lesz a játékuk.” (Sulyok Mária)
Talán legfrissebb bemutatkozásom mond valamit a mesterségről:
Sokfelé próbálkoztam, de nem olyan sokféle dologgal. Ez úgy is látható, hogy hűtlen, de úgy is, hogy hűséges típus vagyok. A szervezetekhez hűtlen lettem, amikor eltűnt a kihívás, és átigazoltam oda, ahol még szenvedélyesen akartak valami újat. A döntéstanban hűtlen lettem a régi elképzelésekhez, amikor újak voltak a láthatáron, és azok izgalmasabbnak tűntek. Negyed évszázada diákjaim „a Baracskai professzor”-nak hívnak, tanár tehát vagyok. A napokban lesz 31 éve, hogy megkaptam a „közgazdasági tudományok doktora” címet, de senki se tart sem tudósnak sem közgazdásznak, ezek tehát nem vagyok.
Reggeli után kávé és cigi a kis szálloda teraszán. A szakáccsal és a pincérrel dumálunk a bosnyák kávéról. Bemelegítem magamat a két coaching napra. Tíz-tizenkét órás meccs előtt illik bemelegíteni.
A helyzet egyszerű: a két lábon álló családi kiscégnek a gyengébbik lába az erősebb. Érezték ezt nélkülem is, csak nem tudták ilyen egyszerűen megfogalmazni. A kicsiknél, a nagyokhoz képest, könnyen megtalálható a döntés és a döntéshozó. Az első nap közepén bekiabáltam a nagy ötletet a döntéshozónak.
Majd dönt a döntéshozó. Az már az ő dolga. Az én dolgom csak annyi volt, hogy a kontextusába helyezzem azt a friss tudást, ami itt és most kell. „Fiatalkorunk korlátozott bolti termékkínálatát nem az emberi ízlés valódi skáláját, hanem az akkor kiskereskedelem igényeit tükrözte. Az internet nemcsak a digitális, hanem a fizikai termék-piacok farkát is meghosszabbította. A globális ellátási láncok skála-függetlené váltak.” (Anderson, 86-89)
- Hogy halad az iskolátok? – kérdezi egy tanulásra vágyó ismerősöm.
- A mi iskolánkban: a tanárok tanítanak, a tanulók figyelnek, és utána megosztják az olvasnivalót, amibe néha beleolvasnak.
Ez olyan iskola, ahol a tanár azzal mérhető, hogy hányan ülnek be az előadására. Ez egy avítt iskola. A modern egyetemen a tanárt azzal mérik, hogy hány folyóirat szerkesztőnek és bírálónak tetszik meg az angolul megírt cikk. Ha a tanárok sok cikket jelentetnek meg, akkor több pénzt kaphatnak a tanításért. Ez kicsit olyan mintha Mariya Kuchina azért kapott volna aranyérmet a fedett-pályás VB-n, mert több vizet ivott volna, mint a többi versenyző. Nem zárom ki a messzi ok-okozat kapcsolatot, de mégsem azzal mérnék.
Minen modernizáció új világot hoz. Ezzel semmi bajom sincs. A diákokat arra tanítom, hogy ha az újítással nem megy jobban, akkor talán abba kéne hagyni. Az "egyetemi tanár méricskélőket" nem én tanítottam innovációra.
Egy, májusi konferenciára készülök. Belepiszkálok egy kicsit a tömegek bölcsességébe (Surowiecki) 1999-ben csapatommal nekirugaszkodtunk a tudásgyár fejlesztésének. Akkortájt jelent meg a Wikipédia, és értelmetlen volt tovább csinálni. Nemsokára már diákjainknak ajánlottuk a Wikinómia című könyvet. Ma már lelkes amatőrök szolgáltatásaik közé veszik a crowdsoucing-ot.
Kempelen Farkas (1769-ben) bujtatott először a gép mögé egy embert.
A crowdsoucing abban különbözik Kempelen „Török”-jétől, hogy most sok ember bujkálhat a gép mögött. Tegnap kipróbáltam a „tömeget”.
Sokan képesek arra gondolni, hogy valami talán meg is történhet. (Ha a gyerek megeszi a spenótot, és ha fagyival jutalmazom a cselekedetét, akkor nem fog megutálni) Viszont még soha senki nem láthatott, sem nem tapasztalhatott majdnem megtörtént eseményt. A tömeg tagjai indukcióból fabrikálnak dedukciót. Nos, ez a crowdsourcing.
Majd május közepén elmesélem, hogy siker vagy kudarc volt a konferencián
- Jean, tegyen egy újságpapírt a székre, amikor a szekrény tetejét tisztítja.
- Fölösleges uram, anélkül is elérem.
Hallom, hogy van pozitív hír. Eddig már hallottam a pozitív gondolkodásról, a pozitív motivációról, a pozitív emberről... Azt szoktam kérdezni: hol van a nulla? A válasz mindig az volt, hogy: hülye vagy!
Alám rakom az újságpapírt, talán elérem…
„…nincs mit kifejezni, nincs mivel és nincs miből kifejezni, hogy nem létezik a kifejezés ereje, a kifejezés vágya, csak a kifejezés kötelessége…” (Beckett)
Ha a mélygarázsban áll nyolc Ford-Focus és három Lexus, akkor nyugodtan állj be közéjük a Dacia-Lodgy autódal. Se mások, se Te nem döntöttek rosszul.
A döntéshozók vizsgálata csúszós pálya. A döntéstanról illik legalább a köznapi ember szintjén tudni valamit. Erre találták ki a TED szórakoztató műfajt. Persze ez nagyon kevés ahhoz, hogy valaki vizsgálja a döntéshozót, de talán elég arra, hogy ne kezdje el vizsgálni.
Talán Shakespeare is segíthet: „A számadást tisztába nem hozom; / Vagy legalább oly féltékeny dühöt / Nem keltek benne, mit a hideg ész / Meg nem gyógyíthat.”
Tapasztalt emberek csak bemelegítés után kezdik a játszmát. Mi is így csináltuk. A sarki kocsmában sörözgetünk, és mögé tettünk egy kis tatárbifszteket. Kibeszéltük a nagyvárosi biciklizés sorsát. A bemelegítés, és egy cigi után elővettük Orsolya kritikáját. Mi is hisszük, hogy az IT vezetők szerepe „megérne egy külön posztot”.
Azon törtük a fejünket, hogy milyen műsorról lehetne jókat „posztolni”. Csináljunk egy kihívás sorozatot! - villant be haveromnak. „A világ a Doereknek áll, nem a Thinkereknek”- mondta Balázs az ICTDay 2014 konferencián. Ez egy magas labda, amit szívesen leütök a nagynyilvánosság előtt. Majd én kihívom Balázst, Ti csak szervezzétek meg a közönséget – mondtam a végén. Haverom sportoló-agyú ember. Meg fogja csinálni. Balász nyitott ember, tehát nem lesz nehéz rábeszélni. Orsolyának lesz miről írni. Talán a közönség is összejön.
