„Egész laboratóriumra való tudós kell hozzá, akik sokszor a hétvégéjüket föláldozzák, és késő este pizzát hozatnak, hogy megtanítsák a gépet arra, amit mi emberek egy szempillantás alatt tudunk.” – írja Baker (2009: 134).
Hát igen, a gépbe helyezni egy olyan algoritmust, ami a blogokról felismeri, hogy férfi vagy nő írta, nem is olyan egyszerű dolog. A gépet elég nehéz megtanítani arra, hogy férfinak és nőnek is lehet Kenny nevű fiúja. Megtanítható a gép, de sok pizza szeletet kell addig megenni, és akkor sem biztos, hogy bárkinek összejön. Azt sem tudom eldönteni, hogy azért éjszakáznak a pizza szelettel a laborban, mert jobb, mint otthon, vagy azért mert hisznek a cucc eladhatóságában. Itt sem, és máshol sem érdekelnek az okok. A cucc akkor lesz eladható, ha a piackutató megfejtheti velük a névtelenül írt blogok titkát.
A pszichológus, aki rá akar jönni a banán ízű gumi-cukor fogyasztóinak viselkedésére, lecserélheti az „SPSS statisztikai programot” egy „Cycorp”, vagy „Umbria” programra. Eddig a korreláció lényegét nem értette, ezután a „ha…akkor logika” lényege nélkül is boldogulhat. Aki minden korrelációban ok-okozatot lát, az majd azon sem fog töprengeni, hogy ha egy férfi úgy ír mint egy nő, akkor talán úgy is vásárol banán ízű gumi-cukrot. Nem tudom, hogy a mesterséges inelligencián alapuló szövegbányászat mit olvasott ki blogjaimból. A következőt küldte FB oldalamra: 30 év feletti nőknek!
Triléma előtt állok: írjak-e olyan blogot amit a Google-kereső szeret, vagy talán adjak egy két tippet a „ha..akkor” szabályok használatáról a szövegbányászoknak, vagy tanítsak statisztika-filozófiát a banán ízű gumi-cukorgyár vezetőinek ?
