Van olyan, hogy néha a szénakazalban meglátjuk a tűt. Nem érdemes keresni, hiszen azt sem tudod, hogy van. Egy könyvesbolt kirakatában megláttam egy könyvet.
A boltostól, akiről gyorsan kiderült, hogy nem is boltos, hiszen a könyvszakmát a Nolit-ban tanulta, csak annyit kérdeztem: Jó a fordítás? Ismerem a fordítót – válaszolta.
Ez az a könyv, aminek egy mondatát sem mertem soha lefordítani. Látom, hogy tényleg jó a fordítás. Csak a címmel van egy kis bajom. Talán provincia is lehetne. Van a könyv mondanivalójában valami Balzac vidéki emberéből: „Atyám fiatal fejjel a legnagyobb bolondságokat követte el, s mindenét elverte, de aztán visszaszerezte eltékozolt örökségét szerencsés házassága, meg a vidéken szokásos kuporgató takarékoskodás révén; vidéken ugyanis a vagyonnal, nem pedig a pazarlással büszkélkednek, s az ember természetes becsvágya - nemesebb célok híján - kialszik, zsugorisággá lesz.”
Se Balzac, sem Konstantinović nem használhatták a karaoke-ember fogalmat. Én használhatom. Majdnem mindegy, fontos hogy felismerjük a jelenséget.
