Talán igen, talán nem

a definíció definíciója

2007 tavaszán az üzleti coaching kék óceánján hajózhattam. A tisztesség kedvéért illik pontosítani: a berlini falon innen. 2010-ben a felelőtlen definíciógyártók már vörösre festették azt, és valaki(?) már úgy definiálta a coachingot, hogy: "A coaching egy tudományos alapú művészet". Nos, ilyenné is csűrhető-csavarható az egyetlen használható nyugati-definíció, miszerint "a coachig a kontextusba helyezés művészete". Gyakran találkozom azzal is hogy valaki(?) két definícióval működik a coachingról:

1. A coaching az, amit a coach csinál.
2. A coach az aki coachol

Nos, ennyit a valóságról. Két indítása lehet ennek a definiálatlanságnak. Az egyik, hogy nem akarják, a másik hogy nem tudják definiálni. Akik akarják, de nem tudják, azoknak megmondom, hogy mi a definíció definíciója. Több tucatszor elsütöttem a következő slide-t:

 

Ennek alapján az elmúlt 35 évben egy definíciót sikerült kiizzadnom. A DoctuS KBS találmányomat definiáltam: A tudásbázisú rendszer rendezi a döntéshozó „ha…akkor” szabályait. Ez a definíció feltételezi, hogy a genus proximum a döntéshozó, és a specifica diferentia a ha…akkor szabályok.

Nekem többre nem tellett. Vannak akik többet, de vannak akik kevesebbet hoztak össze.

Prototípusok

„A polihisztorról” című bejegyzésemhez kaptam két kérdést. Az egyikre azt válaszoltam, hogy bármelyik típus lehet fenegyerek, sőt jó ha mindegyik típusból akad egy-két fenegyerek. A második kérdésre könnyelműen megígértem a választ.  Pulán tanítottam és nem volt időm belemélyedni a válaszadásba. Most van időm, de úgy tűnik, hogy ez a vasárnap Zágrábban, nem volt elég (ön)kielégítő válaszadásra sem. Előttem van két idevonatkozó Mintzberg cikk, Két Ken Robinson könyv, és némi összegyüjtött jegyzet a gépemben Davenporttól és Prusaktól. Mindegyik arról szól, de természetesen egyik sem definiálja. 

Személytelen mintadarabokat mutogatok, ezek olyan előképei, vagy talán mintaképei az elképzelésnek. Nevesített mintapéldányokat nem mutatok, hiszen azokban nem tudhatom az arányokat. Most már biztos, hogy az előző bejegyzésemben a számok inkább metaforák, mintsem mérés eredményei.

I. Prototípus:  A műfaj tanítója. Az új fogalmakat, metafóraként adják át. Az átadásra kerülő tudást nem aszerint tálalja, ahogy az keletkeztek, hanem aszerint, ahogy az kontextualizálható. Az egyetemek teltházas előadásairól öröké emlékezetben maradó tanárok.

II. Prototípus: a műfaj innovátora (Handy: Új alkimista).  Mintzberg nyomán magányos farkasok, hiszen a kutatás egyéni cselekedet. A mester-inas modell alapján kutatnak és fejlesztenk. Eredményeiket a legrangosabb folyóiratokban publikálnak.

III. Prototípus: a műfaj népszrűsítője. Davenport és Pruszak nyomán guruk, akik szétkürtülik az újdonságokat. A TED, magazinok, blogok, rádió és TV ünnepelt sztárjai.

Kivételek lehtnek, de azok itt és most nem érdekelnek.

a polihisztorról

Korunk üzleti képzésének rákfenéje a tanárok publikálása. Most ez a divat. Semmivel sem rosszabb, de jobb, sem mint más méricskélés.  Mennyit kell tudni egy első osztályú kosárlabdázónak az úszásról és mennyit a birkózásról? Bátran kijelentem, hogy semennyit. A harmadosztályban talán még kosarazat egy birkózó is. Majdnem így vagyok azzal is, hogy az üzleti iskola tanára mennyire legyen tudós, és mennyire legyen ünnepelt a címlap sztorikban. Az összkép mégis kicsit árnyaltabb.

Egy UCLA-t megjárt tanársegéddel beszélgettem a témáról, és közben rajzolgattam:

 

Egy üzleti iskola akkor lehet jó, ha van mindhárom típusból. Akkor rossz, ha csak egyikből van.  A negyedik típusú „polihisztor-sportoló” elképzelhetetlen az első osztályban.  Polihisztorok főleg a XIV – XVI. században, a reneszánsz idején működtek.

Deszkáról ettem

Egy luxus étteremben a méregdrága előételt deszkán tálalták. Nosztalgia? Kinek? Talán annak, aki tányér helyett deszkáról evett valamikor. Vagy annak, aki soha sem evett deszkáról, és most pótolja a hiányt?

 

Ha jól emlékszem, a prolinak volt tányérja. Utánanéztem egy kicsit, és azt olvastam, hogy a proletárok nincstelen, lesüllyedt plebejusok voltak az ókori Rómában, és csakis gyermekeik számával lehettek hasznára az államnak. Később úgy tanultam, hogy a tulajdonukban nem volt termelő eszköz. Arról is lehetett olvasni, hogy a burzsoázia kizsákmányolta őket. No de azért tányérjuk volt!

Ki ehetett akkor deszkáról?  Ahogy olvasom, a pusztában sem arról ettek. „Általában az evésre nemigen adtak, mellékes dolognak tartották, afféle szükséges rossznak. Így az ebédhez meg sem terítettek; ki-ki ott étkezett, ahol akart, az eresz alatt, a favágó tuskón, az árokparton. A kocsisok rendszerint a kocsin ettek, valami hagyomány lehetett ez náluk, mert akkor is oda kérték az ételt, amikor a lovak nem voltak befogva. A béresek pedig, ugyancsak valami homályos hagyományból, a szekér alá, vagy ha bent voltak a pusztán, az istállóküszöbre kuporodtak.” (Illyés Gyula: Puszták népe)

Talán új mémek vannak kialakulóban. Csak úgy ne legyen, ahogy volt!

 

Jó egyetem = jó udvar/agora

A diákok java része be is mondta, hogy először van a kezében mikrofon. Nem zavart, hiszen nem arra voltam kíváncsi, hogy jól mondják-e, hanem arra, hogy jót mondanak-e. Jókat mondtak.

 

Ott nem mondtam semmit, de itt viszont mondok valamit. Meggyőződésem, hogy jó a városban élni és az erőbe kirándulni. Ha jobb lenne az erdőben élni és a városba kirándulni, akkor nem lenne város. Városok vannak.

Az IZU-udvar se nem jobb se nem rosszabb, mint a Harvard-udvar. Nekem tetszik az Alberta University-udvara és a McGill University-udvara, és nem tetszik a Tokyo University-udvara. Az az udvar jó, ahol az ott közlekedők könnyen tudnak tájékozódni. Rossz az az Egyetem ahol nincsen agora. Kell egy udvar, ahol látható, hogy ki kit szeret és kit nem. Kell egy udvar, ahol látható, hogy a tanár tud-e az udvar polgára lenni. Kell egy udvar, ahol a legendák születnek.

Karaoke vagy vidéki

Van olyan, hogy néha a szénakazalban meglátjuk a tűt. Nem érdemes keresni, hiszen azt sem tudod, hogy van. Egy könyvesbolt kirakatában megláttam egy könyvet.

A boltostól, akiről gyorsan kiderült, hogy nem is boltos, hiszen a könyvszakmát a Nolit-ban tanulta, csak annyit kérdeztem: Jó a fordítás? Ismerem a fordítót – válaszolta.

Ez az a könyv, aminek egy mondatát sem mertem soha lefordítani. Látom, hogy tényleg jó a fordítás. Csak a címmel van egy kis bajom.  Talán provincia is lehetne. Van a könyv mondanivalójában valami Balzac vidéki emberéből: „Atyám fiatal fejjel a legnagyobb bolondságokat követte el, s mindenét elverte, de aztán visszaszerezte eltékozolt örökségét szerencsés házassága, meg a vidéken szokásos kuporgató takarékoskodás révén; vidéken ugyanis a vagyonnal, nem pedig a pazarlással büszkélkednek, s az ember természetes becsvágya - nemesebb célok híján - kialszik, zsugorisággá lesz.”

Se Balzac, sem Konstantinović nem használhatták a karaoke-ember fogalmat. Én használhatom. Majdnem mindegy, fontos hogy felismerjük a jelenséget.

Szüntelen keresés

Az ókori agora, a XX. századi korzó, és a XXI. századi közép-európai pláza tények. Nekem a XX. században a Korzó érték volt.

Jobb, mint otthon - mondják Dúll Andrea és Demetrovics Zsolt a közterekre. Negyven évvel ezelőtt szülővárosomban a korzó egyik kirakatában az érettségiző osztályom tablóképe volt kiállítva.

 

Most kiteszem ezt a képet ide a mai korzóra. Lehet, hogy Andreának és Zsoltnak nem tetszik a Facebook köztérré nyilvánítása, de talán megbocsájtsák nekem, hiszen amatőr vagyok a szakmában.

 Nem siratom a régi szép időket, hiszen a lényeg nem változott: szüntelenül keresek. Akkor ott, most meg itt. K. Popper írja a Szüntelen keresés című könyvében: „kétféle érték létezik: az egyik, amit az élet tudattalanul hozott létre, a másik, amit az emberi elme alkotott”. Popper u.o. állítja: „értékeket tényekből sem levezetni, sem másként leszármaztatni nem lehet”. Ebből az következik, hogy az értékek igazolhatatlanok, vagyis nincs jó vagy rossz keresgélés. Van akinek jó a köztéren, és van akinek nem.

IT Business - A drótváz fejlesztés ismét lazán strukturált lesz

IT Business - A drótváz fejlesztés ismét lazán strukturált lesz.