Soha sem tudhatjuk meg, mennyibe kerülne a dinnye, ha az őstermelőnek nem a komparatív előnyei mentén működne a józan paraszti esze. Szerencsére az innováció őstermelője tudja, hogy kinek kell, hogy ízletes legyen a dinnye.
A vízesés logikával történő fejlesztés arra fókuszált, hogy minél részletesebben megtervezzék a jövőt. Sokáig az őstermelők abból indultak ki, hogy a pontosan meg tudják mondani bármelyik pillanatban, hogy mikor milyen feladatok és felhasználói szerepek lesznek. Erről mind több innováció-őstermelő lemond. Az adaptív (agilis) fejlesztés alkalmazkodik a gyakran változó követelményekhez. Az igények folyamatosan érkeznek, és finomodnak; a fejlesztő mindig az ott és akkor megoldandó problémákra koncentrál, és közben képes alkalmazkodni a változásokhoz. A fejlesztő rövid időközönként kipróbálható verziót ad át a fogyasztónak. Egyetlen gubanc van. Az innovációt az őstermelőtől nem a fogyasztó vásárolja meg. Az innováció nagykereskedője kellene, hogy fizessen az innováció őstermelőjének, azért amit nem ő fog használni. Azért kellene, hogy fizessen, ami majd akkor lesz kész, ha majd tetszik a fogyasztónak.
Néhány hónapja egy tudásplatformon töröm a fejemet. Nem azért hiszek az agilis fejlesztésben, mert újabb a vízesésnél, hanem azért mert fogyasztóbarát. Olyan fogyasztóknak találtam ki, akik még ilyent nem ízleltek. Úgy képzeltem el a fejlesztést, hogy az első működő TUDÁSPLATFORMOT, majd folyamatosan adaptálom. Most még nem tudhatom, hogy a fogyasztók fogyasztás közben miként segítik az innovációt.
A tudásmenedzsment fejlesztésben két paradigmaváltás is van. Az egyik az agilis fejlesztési folyamat, amit a következő ábrával szemléltethetünk:
A másik paradigmaváltás a „cloud computing”. Ez azt jelentheti, hogy nem kell többé mindent előre bevásárolni és a „spájzban tartani”. Maradjon minden a „felhőkben”, és ha kell egy eszköz vagy egy tudásforrás, akkor a platformra majd odaszállítja egy arra specializálódott szolgáltató. Néhányan már specializálódtak ilyen szolgáltatásokra. Akik már csináltak „felhőket”, azok hajlamosak más szolgáltatóra tenni a voksukat. Vannak, akik az AMAZON EC2-ben és vannak, akik a GOOGLE APPS-ben hisznek. Mondhatnánk, hogy mindegy melyik, hiszen ha felhő, akkor elérheti a másik felhőit. Nos, mégsem így van, hiszen, majd kiderül, hogy a fogyasztónak melyik az ízletesebb.
Két paradigmaváltást lenyomni a „véges projekt megtérülésében gondolkodó” nagykereskedő torkán inkább lehetetlen, mint nehéz. Semmi baj sincs, hiszen ezért találták ki a pályázatokat az alkalmazott kutatásokra. Tehát nem kell a „tudásplatform nagy- és kiskereskedő szájíze nyomán csinálni, hanem lehet az agilis fejlesztés elveinek híven együttműködni a fogyasztóval, és az innováció akkor lesz kész, amikor majd elfogadható lesz a fogyasztónak. Egyetlen gond maradt, nevezetesen az hogy le lehet-e a „pályázó” és a „pályázat bíráinak” torkán lenyomni egy elképzelést, aminek a fejlesztés majd úgy fog haladni, ahogy kell, és nem úgy, ahogy az elején elképzeltem. Néhány hónap után az elképzelés modellje így néz ki:
Ha jól megcsináljuk a PLATFORM LOGIKÁJÁT, akkor, majd úgy éli életét, ahogy kell. Az evolúciója majd kihullajtja az életképteleneket és feléleszt olyan újdonságokat, amire ma még mi sem gondolkodhatunk. Ha nem sejtünk meg valamit a felhasználhatósági-trendekből, akkor is lesz lehetőség valamit hozzáadni a „svájci bicskához”. Az alkalmazott kutatómunka izgalmas része ma a felhasználhatósági-trendek megsejtése, és olyan alkalmazások összegyűjtése egy platformon, melyeket a felhasználók „like “-olnak. A svájci bicska típusú „Cloud computing” alapú megoldásba begyömöszölhetjük az újdonságokat, amiből túl sok van. Minden alkalmazás autonóm. Nem felváltja a meglévőt, hanem gazdagítja, és ha valamelyik közülük változik, akkor nincs gond, hiszen függetlenek egymástól. A teljes alkalmazás-skálát nem kényszerítik senkire. Majd ha bejön a béta-verzió, akkor fogunk neki az 1.0-ás verziónak. Az organikus változásokat már nem felülről jövő okos stratégiák, se nem tudatos szakértői folyamat-reformok terelgetik. Kicsit olyan kishercegi: „Nem akkor alkottál tökéleteset, ha már nem tudsz mit hozzátenni, hanem ha már nem tudsz mit elvenni belőle.” Érdemes azon dolgozni, hogy néhány műhelybe megalkossuk ennek a lehetőségnek az üzleti alkalmazhatóságát, hiszen:
- Nemsokára nem az lesz a tudásmenedzsment kérdése, hogy melyik IT-eszköz alkalmazandó mindenre kötelezően. Talán úgy is lehet, hogy a szöget kalapáccsal verjük be, a diót viszont diótörővel törjük, és csak kétszer használjuk évente. Talán jön egy világ, ahol házak (milliárdgigányi tárhelyek) vásárlása helyett a döntéshozó szobát bérel egy-egy felhőben.
- Nemsokára nem az lesz a tudásmenedzsment kérdése, hogy mit csináljunk az adatokkal, amit az adatbázisok okádnak. Talán úgy is lehet, hogy megkeressük a legfrissebb tudást, ami ingyen van. Talán jön egy világ, ahol a döntéshozó képes lesz kiszűrni a szemetet a világhálóról.
- Nemsokára nem lesz az a tudásmenedzsment kérdése, hogy miként tudja a gép lecserélni az embert. Talán úgy is lehet, hogy egy platform működésének a hozzáadott értéke egy hús vér ember, hibáival és erényeivel együtt. Talán jön egy világ, ahol ez az új szereplő, az e-coach, nem fog hátra tekingetni.
