Talán igen, talán nem

sehol egy kuncsaft

Ugyanannyit kirohanást olvastam a social media nélkülözhetetlenségéről, mint a fölöslegességéről. Írtam már egyszer a „facebook haverokról” is. Régi bosnyák vicc jut eszembe. Olvastad a Híd a Drinán-t?  – Hogy olvastam-e? Dehogy olvastam, én átmentem rajta! Így vagyok a social mediával is – nem ugyanaz használgatni (közlekedni rajta), mint megérteni, hogy a Drinához hasonlóan két világot köt össze.  Ha rálépsz a facebook-ra, a „rábeszélek valakit a portékámra” világlátást magad mögött kell hagyni, hiszen a másik parton az „élményt sugallni” van, ami egy teljesen más világlátás.

A szabadúszók kínálgatják a portékájukat a facebook-on. Jópofásodnak, sokáig semleges dolgokat lájkolgatnak, majd hirtelen bedobják a portékájukat. Én is próbálkozom ezzel, de én durván kínálom a portékámat. Nem röstellem saját írásaimat azonnal megosztani, és ha rábukkanok Seth Godin, Nassim Taleb és még vagy egy tucatnyi követhető guru nóvumára, azt is azonnal megosztom. De mindhiába. Az eredmény ugyanaz: sehol egy kuncsaft. Vétek lenne az új partot gyűlölni, hiszen szeretni is lehet. „A gyűlölködők leginkább azokat gyűlölik, akik nem gyűlölnek senkit.” (Ivo Andrić) Ha már jártál a hídon, akkor próbáld meg most elolvasni. Nehéz olvasmány, tele van metaforákkal.

A folyó (történelem) egyik partján „kundschaft”, a másikon meg „seftadžija” van.

A fagyiba nézek

„A francia egyaránt glace-nak hívja a jeget, a jégcsapot, a fagyit, a tükröt, a kirakatüveget, és mégsem válik annyira foglyává tulajdon nyelvének, hogy reggel a fagyiba tekintve akarjon borotválkozni” (Umberto Eco) Az iskola szónak is van legalább annyi jelentése a magyar nyelvben, mint a glace-nak a franciában. Az én olvasatomban a tudás úgy konstruálódik, hogy valaki valahol valakinek megmutat valamit. A „valaki” mindenhol meglesz, ha kitaláljuk a többit. 

Most kilenc hónappal az új iskolaév kezdete előtt arra adtam a fejemet, hogy kitalálok néhány iskolát. Tapasztalatom azt sugallja, hogy tíz ötlettel kell kirukkolnom, és akkor talán kettő bejön. Öt „valamivel” indítok hét „valahol”. Van egy forgatókönyvem amit mind a tíz nekifutásra használok.

Sehol sem hallottam, hogy hülyeségeket találtam ki. De mintha én a fagyiba néznék, ők meg a jégcsapba. Lesz kettő, ahol ők is és én is tükörbe nézünk. Insallah!

IT Business - Talán a „szenvedély” is bekerül az üzletelés kulcsszó-tárába

IT Business - Talán a „szenvedély” is bekerül az üzletelés kulcsszó-tárába.

Reggel úszás vagy futás, este pilates vagy jóga

Munkaebéd? Nem tudom jó-e ez a fogalom. Nekem az az olvasata, hogy beszélgetünk, közben ebédelünk és dolgozgatunk is. Lényege, hogy nincs elvégzendő feladat, amiért leülünk, hanem leülünk, és közben alakul a téma.

Nos, a napokban egy munkaebéden eszembe jutott, hogy majd húsz évvel ezelőtt egy „social-ecology” iskola elindítására készültem. Egy ausztráliai egyetem, az UNSW hajlandó lett volna az együttműködésre, és a meglévő e-learning tananyagainak a képzésünkbe való beépítésére. Úgy tűnik, hogy a műfaj és a tervezett megvalósítás még ma is vad ötlet. A háztartástan - az én olvasatomban - akkoriban a következőt jelentette:

 

Sokszor találkozhatunk a „social-ecology” kissé leszűkített, romantikus elképzeléseivel: Reggel úszás vagy futás + este pilates vagy joga. Napközben ötször bio-kaja, szeretkezés, haverkodás, telefonszámla fizetés, mókusok etetése, stb.. Ez mind lehetséges, de… Van egy de. Ez csak akkor megműködhet, ha 8 óra a munka. Másként nem fér bele.

A munkaebéden – reflektáltunk egymás gondolataira – a homályos kép mind tisztább lett. A végére oda jutottunk, hogy a tanárok tanárainak meg kellene tanítani egy új háztartástant. Erre kevés néhány nap kibeszélő-show. Minden instant képzés oda visz, hogy azt mondjuk: Nyolc óra munka - nyolc óra pihenés - nyolc óra szórakozás.

OLI - műhelyek 2013

Minden dilemma egy egynapos személyes részvételű műhelymunkával indul, amelyen elindul egy közös gondolkodás a három új fogalomról és azok kapcsolatairól. Ezek célja a közös „szakzsargon” kialakítása és a kölcsönös bizalom megteremtése, amely nélkül a tudás egymás közti megosztása lehetetlen. Ezután egy erre alkalmas felületen a csoport tagjai között elindul a párbeszéd a személyesen megismert fogalmakról, amelyet szűrünk és/vagy kiegészítünk. Ez nem cenzúrát jelent, hanem egy olyan – a műhelytagok számára is publikus - szelekciót, amely a résztvevők számára segítséget nyújt az értelmezések konstruálódásában.

"De ha nincsen proporció, Talán van anticipáció" (Lilomfi)

Unalmas volt az előadás és inkább kivonultunk. Egyik nagy bukásomról is szó volt. Magyarázkodtam: Tudod, nagyon fárasztó egy dzsentrivel dolgozni. 

Mi is a dzsentri? Múlt után rohangáló, elviselhetetlen gőggel és gátlástalan cinizmussal megáldott feltörekvő? Lehet, hogy egy strófa is körülírja: „De ha nincsen proporció, / Talán van anticipáció!”. Legkönnyebb megérteni annak, aki emlékszik Darvas Ivánra a Liliomfi szerepében. Ady és Költőcske Mihály összetűzése is segíthet valamicskét a megértésben. Ha sehogy sem megy, akkor itt van még egy vicc is: A tánc és illemórára járó dzsentri megnősül, és a nászéjszakán megszólal: Asszonyom! Én tudom családfői kötelességeimet! Mély tisztelettel és odaadó figyelemmel, alázatosan megkérem, hogy tessék szíves lenni azonnal teherbe esni, mert ezeket az állati ösztönökkel ekvivalens mozgásokat nem áll szándékomban még egyszer megismételni.

A dzsentri jótékonynak hiszi magát. Én viszont nem köszönöm meg, ha reggelente jó reggelt kíván a pincér a kávéházban. Az úgy kell, hogy legyen. Nem kapok semmit azon kívül, amit a hallgatólagos szerződésünk tartalmaz. Pláne nem köszönöm meg, ha kifizetik a pénzt a munkámért. Ebben az esetben sem ad senki semmit, csak vállalt kötelezettségeit teljesíti. Végül is erről szól a kötelmi jog. 

Én megúsztam, de őket megszívatták

Valamikor divat volt, hogy erősen spicces kocsmatöltelékek, egy pillanatban rátértek a katonakorukra. Ilyenkor mindenki azt mondta: Én megúsztam, de őket megszívatták. Kik voltak azok, akiket megszívattak?

Valahogy így van az iskolával is. A különbség annyi, hogy a nem spiccesek is hajlamosak kijelenteni, hogy ők jó iskolába jártak. Ha van jó, akkor kell rossznak is lenni. Ki járt rossz iskolába? Én jártam, nem is keveset.

Engem arra tanítottak, hogy: „A költészet teljes megértéséhez először is a versformákat, a rímképleteket és a kifejezésmódot kell megismernünk. Majd tegyünk fel magunknak két kérdést: mekkora kifejezőerővel sikerült a költőnek megvalósítania szándékát? Másodszor: mennyire jelentős maga a költői szándék? Az első kérdés a vers művészi tökélyére, a második a fajsúlyára vonatkozik. Ha már ezt a kérdést is sikerült megválaszolnunk, kiderül, hogy a költemény megítélése aránylag egyszerű dolog. A költemény művészi megvalósítását vízszintes vonallal ábrázoljuk, míg a fajsúlyt függőlegessel jelöljük. Az ilyen módon keletkezett terület adja a költemény nagyságának mértékét. Egy Byron-vers például függőlegesen elég magasba szökken, ám horizontálisan csupán átlagosnak mondható. Ezzel szemben egy Shakespeare-szonett mindkét vonalon messzire nyúlik, ily módon jóval nagyobb területet lefedve, amiből következik, hogy igazán nagy költeménnyel van dolgunk.” (Holt költők társasága)

Ők egy ideig jó iskolába jártak:

Fellegekben járó fiatalokat akarok látni

A napokban a Columbia University-n specializálódó zágrábi doktorandusztól hallottam: „Keményen kell dolgoznom, itt szofisztikált módszereket várnak el. Fárasztó ezeknek megfelelni.” Az intézmények elvárásainak ma tényleg fárasztó megfelelni.

„Egyesek olykor büszkén állítják, hogy józanok, gyakorlatiasak és kinevetik azokat, akik a fellegekben járnak” (Sir Ken Robinson). A kreatív embereket fárasztja, ha mogorva hivatalnokok veszik körbe őket. A kreativitásnak egyetlen akadálya van a hivatalnoki környezet.

 Meglepődnék, ha haverom néhány hónapos fia elkezdene kifogástalanul japánul beszélni. Azon viszont nem lepődők meg, ha felismeri nővére játék babáját. Azon sem lepődőm meg, ha tehetséges embertől hallom, hogy keményen kell dolgozni. Józan munkaadóik vannak. Félek egy kicsit attól, hogy csak néhány öregnek adatik meg, hogy a fellegekben járjon. Nem akarom, hogy a fiatalok üzleti terveket rakjanak az ígéretes talányok mellé. Ma is erre buzdítottam a Smart Habits konferencián.

IT Business - Vannak, akik imádnak beszólni a nagyoknak

IT Business - Vannak, akik imádnak beszólni a nagyoknak.

“Stand-up comedy”-k

Ebben a műfajban az előadó rövid történeteket mesél el. Az utcán heverő poénokat ismerőseire-rokonaira vonatkoztatja, vagy öngólokat lövöget, hiszen a személyes élmény egyes szám első személyben jobban átadható. Tipikus poén: Én nagyon rossz vagyok az ágyban, de nem zavar, az csak a barátnőmet zavarja. Két konferencián is szerepelek a következő héten, és jó lenne egy-egy történettel öngólt lőni. A TED előadásokon is kötelező néhányszor megröhögtetni a közönséget.

A Smart-Habit konferencián a következővel kezdem: Dédöregapám kilencven éve Szabadkán a Majsai úton, „week end - házat” épített magának, ahova minden nap kijárt. Összegyűjtötte a rászorultakat egy piára, és huszonöt évig ugyanazokat az amerikai történeteit mesélte. A legenda nyomán „a krumplistésztát főztem az amerikaiaknak” volt a leggyakoribb. Nagyon unalmas lett egy idő után, de a potya piáért jókat röhögtek rajta. Úgy döntöttem, hogy én is követem a hagyományokat. Egész életemben meséimért kaptam pénzt. Itt az ideje, hogy a következő harminc évben én fizessek a közönségnek egy-egy piát, hogy végighallgassa unalmas történeteimet. Nos, akkor vágjunk bele… a pénzkeresésbe, hiszen nemsokára én kell, hogy fizessek. (utána jön a slide show)

Az e-learning konferencián a következővel kezdem: Szüleink és mi is marhaságokat tanultunk az iskolában. Emlékszem egy versben volt: „Nigdje toliko algi kao u uvali moga djetinjstva” (Sehol sem olyanok a hínárok, mint gyerekkorom öblében – BZ fordítás). A Luganói-tó és a Michigan-tó mellett rögtön szóltam a csajoknak, hogy meg ne próbáljátok, hiszen én csak a Palicsi-tó mellett tudok… Tanítsunk továbbra is marhaságokat, hátha a gyermekeink is továbbtanítják.