Tavalj egy háeressel beszélgettem a vállalat kultúraváltásáról. Azóta sem hagy nyugodni a téma. Ilyenkor mit is csinálhatnék mást, mint böngészek. Arra keresek, hogy Magyarországon írt-e valaki a vállalati kultúráról úgy, hogy használta a következő alapműveket:
- Amartya Sen: A fejlődés mint szabadság
- Francis Fukuyama: Poszthumán jövendőnk
- Francis Fukuyama: Bizalom
- Charles Handy: Éhező szellem
- Charles Handy: Üres esőkabát
- Umberto Eco: Új középkor
- Richard Dawkins: Önző gén
Ha találtam volna, akkor most nem lenne miről írnom. Valahogy össze kellene kötni Amartya Sen „negatív és pozitív szabadság” fogalmát Handy „kettős állampolgárság” fogalmával, és mindezt összegyúrni azzal, amiről Fukuyama írt: „A legtöbb ember elfogadja, hogy Mozart, Einstein, vagy Michael Jordan rendkívülien tehetséges, és ebből következően az átlagosnál jóval nagyobb tiszteletet és anyagi elismerést élvez a társadalom részéről.” Még így sem lehet kész a vállalati kultúra modellje, hiszen Eco-t is meg kell érteni:
„nem tehetünk mást, mint hogy kigondoljuk és megtervezzük a zárdai közösségek mai megfelelőit, s ezek a nagy hanyatlás közepette azon munkálkodnak majd, hogy megőrizzék, és tovább örökítsék az újabb reneszánszhoz kívánatos technikai, és tudományos ismereteket.”
Kellene egy egy fogalmi háló, amivel kifoghatnánk azokat a szimbólumokat, melyeket a vállalat emberei értéknek tartanak. Innen már konstruktőri munka sorba rakni az ott és akkor elfogadható értékeket, és így már leírható lenne a vállalati kultúra. A műfajt bemutató tanácsadó-honlapok és disszertációk fogalmi háló híján próbálják összeszedegetni a szimbólumokat. Jó, ha a kultúrászok elrugaszkodnának attól a hipotézistől, hogy a kérdőívek gyakoriság alapján sorba rakott válaszai azonosak lehetnek a vállalati kultúrával.
