„Kicsit kényelmetlen a nagyapámról beszélnem. Létezik is meg nem is... Bizonyos értelemben összes rokonunkat csak kitaláljuk. Apáinkat, anyáinkat, fivéreinket, nővéreinket és a többit. Különösen akkor, ha távoli vagy már nem élő rokonokról van szó. Fogjuk, amit tudunk róluk – és soha nem a teljes történetet-, és hozzátesszük, amire vágyunk, ami fontos nekünk, s az egészet egyfajta családi takaróvá öltögetjük össze, amelybe lelkünk kanapéján beburkolózhatunk” (Fulghum)
A Szabó család című szappanoperában 1959. június 30-án a portás a 60 éves Szabó bácsit nem engedte be az üzembe, ahol addig dolgozott. Már nyugdíjas volt, és nem volt belépési engedélye. A kor egyik főszereplője lojális volt a vállalatához, de a vállalat nem viszonozta.
,,Úgy írok, ahogy élek. Gyorsan és sok hibával." Ezt a mondást egy döntéstan órám szünetében hallottam gyerekeim generációjától. Azóta azon gondolkodom ki volt a szüleim, vagy az én generációmban "hibátlanul" lojális a vállalatához. Ha hiszek Fulghumnak, akkor nem sok értelme van a hosszas gondolkodásnak, hiszen arra jöhetek rá, amire akarok. Talán most arra akarok rájönni, hogy ismertem néhány embert, aki addig volt lojális a munkájához, amíg valakinek kellett a munkája. Szabó bácsit nem ismertem.
